|
Témaindító hozzászólás
|
2015.07.07. 12:01 - |
A Falakon kívüli terület eddig feltérképezett részei.
Távolságok:
-
Maria és Rose fal: 100 km
-
Rose és Sina fal: 130 km
-
Sina fal és a központ: 250 km
Sorrend: 1. Frey Diederich; 2. Kagami Taiga; 3. Kuroneko Daiki; 4. Aomine Daiki; 5. Elisabeth Evans; 6. Sheena Lewis; 7. Iijima Matsuke |
[32-13] [12-1]
Végre elérkezett az indulás pillanata. Mikor elindultunk Sam olyat ugrott izgatottságában, hogy majdnem leestem róla.
-Nyugi, Sam- suttogtam a füléhez hajolva. -Nem kell ennyire izgatottnak lenned- egy pajkos nyerítéssel válaszolt rá, ami csak annyit tett, hogy tudja, de nem tudta megállni. -Tudom, hogy nem de akkor is kicsit óvatosabban, jó?- újabb nyerítés.
"Vajon mi fog történni most, hogy kiértünk a falakon kívülre. Lehet, hogy a következő fa mögött egy rendellenes rejtőzik, de lehet, hogy egy az erdőből fut majd ki. Nagyon izgatott vagyok emiatt. Végre gyakorlatban is bemutathatjuk amit tanultunk." gondoltam végig az egészet. Annyira izgatott voltam, hogy a józan eszem elment szabadságra. Csak úgy a semmiből sikerült megtalálnom a helyem az alakzatban. Ismét Sam füléhez hajoltam és suttogni kezdtem neki.
-Figyelj rám, Sam- kezdtem. A füle mozdulásából láttam, hogy tényleg figyel és nem csak a levegőbe beszélek. -A legfontosabb, ha egy titánnal találkozunk, hogy ha hívlak vissza is gyere. Nem akarom, hogy baj legyen utána. Rendben?- nyerítés, megértette. Újabb nyerítés, ami valószínűleg a jelzésre utal, hogy mi lesz az. -Persze, a jel. Csak kiabálni fogom a neved, tehát ne menj túl messze, rendben?- nyerítés tehát értette. Nem is tudtunk több taktikai megbeszélést, mert a fejemről pattant vissza egy kavics, amit nagy valószínűséggel a bátyám szedett fel indulás előtt. Az üzenetet pedig nem kellett elmondania, tudtam. Ez pedig nem volt más mint az, hogy "Ne Dumálj a lovaddal! Küldetésen vagyunk, hugi!" Csak egy grimasszal válaszoltam és innenstől csendben lovagoltam tovább. |
Mikor a kapuk kinyíltak, indultunk. Nem vilt időm válaszolni, de valószínűleg nem is tudtam volna. Az izgalomtól a hangom elveszett, csak látni akartam hogy néz ki a falakon túli világ. Ahogy kiértünk a kapun egy hatalmas pusztaság fogadott. De valahogy szebb volt, mint azt képzeltem. A szabadság szelétől megborzongtam, valahogy hihetetlen érzés volt.
-Ez... Ez csodaszép.- motyogtam.
Nem gondolkodtam, csak követtem a tervet, bár nem is emlékeztem rá, hogy mi volt pontosan. Valahogy olyan volt, mintha az ösztöneimben élne az expedícó terve, csak mentem, amerre Amadeus vitt. Úgy éreztem ő is nagyon izgatott, hogy itt vagyunk kint. Ahol nem igazán járnak emberek. Ahol ránk is nagy valószínűséggel veszély leselkedik. De ez akkor és ott valahogy nem érdekelt. Nem éreztem szükségét aggodalomnak. |
Végignéztem az immár teljes csapaton, majd fölszálltam a lovamra, és megvártam, míg mindenki így tesz.
- Ha mindenki készen áll, ideje lenne indulnunk, ha követni akarjuk a tervet, ezzel együtt az időbeosztást is - mondtam, majd megfordítottam Ballios-t, gyönyörű éjfekete lovamat, hogy a kapuval szemben álljon. Türelmetlenül toppantott egyet; ezek szerint ő is legalább olyan izgatott volt, mint én. Nyugtatólag végigsimítottam a nyakán, majd a kapu emelőszerkezete mellett álló tisztekre pillantottam. Alig láthatóan biccentettem, jelezvén, hogy indulhatunk, nyissák ki a kaput. Ennyire tellett tőlem, a szívem torkombaan dobogott, úgy éreztem, képtelen lennék megszólalni. Vettem egy mély levegőt, ahogy a tömör fából készült kapuajtók nagy robajjal kinyílnak, elénk tárva a falakon kívüli világot teljes valójában.
Nem láttam titánokat, a környék meglepően békésnek tűnt, kevés, találomra szétszórt fával, amik keleti irényban egyre sűrűsödtek, míg végül egy hatalmas erdővé olvadtak egybe. Bár nem látszott innen, feltételezésünk szerint amögött egy újabb erdős rész húzódott, erősen elkülönülve a másiktól: egy viszonylag széles tisztás választhatta szét őket. Első uticélünk a közelebbi erdő volt, ahonnan folytattuk utunkat a következőbe, majd ezeket megkerülve térünk vissza a falakon belülre - legalábbis a tervek szerint.
Az övemre csatolt jelzőpisztolyért nyúltam, fölemeltem azt a fejem fölé, majd elsütöttem. Zöld fény gyújt és szökött föl körülbelül 10 méter magasba. Visszatettem a helyére a pisztolyt, majd vágtába ugratva Balliost megindultam, pár méter után hátrafodrulva, hogy ellenőrizzem, mindenki megvan-e. Valamennyire megnyugodva fordultam vissza, miután láttam, hogy eddig minden rendben, s folytattam az utat, közben próbáltam magabiztosnak tűnni. Láttam, ahogy Kagami a megfelelő távolságot meghagyva mellém lovagol, így föl is vettük az alapformációt. |
- Az expedíciót az egyik osztagvezető, jelen esetben Frey kezdi, addig ne írjon senki!
- A sztorit bárki alakíthatja, nem csak az osztagvezetők. Példaként, írhatja valaki, hogy épp az erdőben lovagoltunk, mikor megjelent egy titán.
- Ettől függetlenül viszont a legfontosabb dolog: NEM lehet megölni más játékos karakterét.
- A saját karaktered viszont, ha valaki úgy akarná, meghalhat, de csak a játékos ölheti meg a saját karakterét. Például "épp a titán nyaka mögé került, mikor az elkapta és kettéharapta".
- Az expedíció alatt nem kell meghalnia egy karakternek sem, ha a játékosok nem akarják!
- A játék sorrendben történik, amit előzetesen megbeszélünk.
Ugyanezen szabályokat megtaláljátok az "Igénylés" fül alatt, csak gondoltam, ide is kiteszem:) Kérlek ezeket betartva játszatok! Nemsoká kezdünk ;3 // Dashie
Sorrend: 1. Frey Diederich; 2. Kagami Taiga; 3. Kuroneko Daiki; 4. Aomine Daiki; 5. Elisabeth Evans; 6. Sheena Lewis; 7. Iijima Matsuke
Útvonal:
 |
 Elaludtam és így késésben voltam. Szinte rohantam az utcákon, hogy elérjem a kaput. Mikor már majdnem odaértem, ledöbbentem. Egészen hatalmas tömeg gyűlt össze a kapunál, bár nem tudtam pontosan, miért is. Folyamatos bocsánatkérés közepette átvágtam az emberek között és rájöttem, hogy az expedícióra induló csapatot figyeli mindenki. Zihálva álltam a két osztagvezető elé. -Sajnálom, hogy késtem- mondtam még mindig levegő után kapkodva. Mikor körbenéztem, rá kellett jönnöm, hogy én voltam az utolsó, aki megérkezett. Amikor másodjára fordultam körbe, észrevettem, hogy éppen most hozzák a lovainkat. Már nagyon régen lovagoltam utóljára, és most nagyon megörültem. Mivel már korábban találkoztam a lovammal, megjegyeztem, hogy melyik is az enyém és már mentem is érte. Félúton átvettem a katonától, aki idehozta. -Köszönöm- mosolyodtam el és megsimogattam a lovamat. |
Ismét késett, de most sem zavarta. A megszokott módon sétált előre, a megbeszélt találkozó helyre. Nyugotan nézett elébe a tudatnak, hogy hamarosan titán-csemege lesz belőle. Hajabáa túrt, hogy ne tűnjön kócosank és megigazította egyenruháját. Szemével keresve az ismerős arckat a tömegen át kürkészte, ami egyre csak növekedett. Hamarosan lovakkal jelentek meg a már felfegyverkezett, indulásra kész katonaság. Sorrendben álltak, ő maga is kereste a helyét és a saját lovát majd oda ment az szotagvezetőhöz és némán felszállt a lovára. Kissé udvariatlan volt, hogy se nem köszönt és nem kért bocsánatot a késéséért. Csak előre nézett, nem foglalkozozz senkivel, utat tört szemével az előtte álló tömör embersorfalban és szemlélte a kaput, amit hamarosan átlép. Belül fűtötte az elszántság, menetkészen állt hozzá az egészhez. |
 Ismét késésben voltam, így már szinte szaladva közeledtem a kapuhoz. Ahogy haladtam előre, egyre több ember nyüzsgött az utcákon, amit igencsak furcsálltam. Nagynehezen átverekedtem magam a tömegen, és akkor pillantottam meg a gyülekezés tárgyát: A két osztag tagjai kezdtek gyülekezni. a jól számoltam, rajtam kívül már csak egy valaki hiányzott: Matsu. A szememet forgattam már csak a fiú gondolatára is. Odasiettem a többiekhez.
- Elh... Elnézést a késésért - nyögtem ki még kissé zilálva, ahogy végignéztem a többieken. Épp a lovakat hozták, mikor felegyenesedtem.
- Bocsánat.. Melyik is az én lovam..? - kérdeztem. Eléggé zavarban voltam, talán jobban utána kellett volna néznem ezeknek, hogy ne tűnjek ennyire tapasztalatlannak, még ha valójában az is voltam. |
- Jó reggelt - üdvözöltem Kagamit és az újonnan érkezőket.
- Valami olyasmi - válaszoltm Aominének. - És úgy tűnik, ez nem csak a katonákra igaz. Nézz csak körbe - mondtam, és én magam is körbefordultam. Egyre nagyobb és nagyobb embertömeg gyülekezett mindegy folyosót kialakítva, hol elhaladhatunk.
Odafordultam egy katonához, aki a mi segítésünkre lett kirendelve, és megkértem, hogy vezesse ide a lovainkat.
- Nem ártana őket is ellenőrizni - magyaráztam a többieknek, hogy miért kérettem őket is ide.
Mindennek klappolnia kell... |
"A fenébe is! A megbeszélés végén nem figyeltem oda, hogy mit mondanak, de arra emlékeztem, hogy hol kell találkoznunk. Ez szerencse."
-Hahh...- sóhajtottam. -Onii-chan ugye nem hagytál otthon semmit? Mert én nem- mondtam kissé elszállva magamtól. Kissé nagyon is izgatott voltam. Nem tudtam aludni az éjszaka és mégis úgy érzem magam, mint aki teljesen kialudta magát. -Ugye nem csak én vagyok ennyire izgatott?- fordultam a bátyám felé.
"Remélem, hogy nem csak én vagyok az egyetlen ilyen izgatott katonai lélek..." gondolkodtam.
Hallgattam a hugomat miközben azon elmélkedett, hogy csak ő ennyire izgatott-e vagy sem.
-Persze, hogy nem- mosolyogtam rá. -Én is majd' kiugrok a bőrömből. Neko, az éjszeke nem aludtam semmit és mégsem vagyok fáradt. Azt garantálom, hogy nincs mégegy olyan katona, aki így élne túl egy expedíciót, mint én- fejeztem be a papolást.
"Az egyetlen, aki megölhet az én vagyok...." gondoltam.
-Igazad lehet- nevettem. Mikor elhallgatott arra gondoltam, biztos olyanon töri a fejét, hogy "Az egyetlen aki..." -Ugyen nem gondolkodsz olyan hülyeségen mint például: "Az egyetlen aki megölhet az én vagyok"?- érdeklődtem. Közben megláttam, hogy a két osztagvezető már a találkozási ponton van. -Jó reggelt, Kagami, Frei... Azaz osztagvezetők- vágtam magam vigyázzba. Közben Aomine is mellém ért.
-'Reggelt- léptem Neko mellé. -Szóval minenki be van zsongva a mai expedíció miatt- mondtam a nagyvilágba. Persze drága hugicám az előző mondatom miatt oldalba lökött és egy "Te nem vagy normális!" pillantásal jutalmazott. Csak egy grimasszal feleltem rá. |
Reggel korán keltem, mert nem tudtam aludni az izgatottságtól, és hiába a korán kelés, mégis későn indultam el. Mikor a megbeszélt helyre, vagyis a Mária fal kapuihoz értem, már ott talátam Frei-t. Meglepő, hogy képes ilyen korán kelni, de ma nem csak ő volt ilyen, hanem én is.
-Jó reggel- köszöntem.- A többiek még ezek szerint sehol sincsenek. Legközelebb nem kelek ilyen korán.
Csendben várakoztam mellette, hogy megérkezzenek a többiek, közben pedig gyorsan leellenőriztem a felszerelésemet, hogy minden meglegyen. Szerencsére rendben volt, használatra készen állt. Feltűnt, hogy egy kisebb tömeg gyűl az utca két oldalára, és bár nem tudhattam pontosan, hogy miért vannak itt, mégis úgy éreztem, az expedíció miatt van. |
Ahogy megbeszéltük az osztaggal, a Maria fal kapuinál várakoztam. Jóval hamarabb érkeztem a kijelölt időpontnál, de nem bántam, legalább volt időm átgondolni a dolgokat még egyszer, mielőtt nekivágtunk volna az útnak.
Átvettem magamban a formációkat, hogy milyen esetben milyen felállást alkalmazzunk, beleszámítva az esetleges pocsék időjárástól kezdve a lovak és emberek megsebesüléséig mindent.
Kezdett kissé úrrá lenni rajtam az idegesség, de minden erőmmel azon voltam, hogy lenyugodjak. Nem lenne szerencsés már most pánikba esni. Tudtam, hogy a többiek az osztagvezetőktől várják, mit tegyenek, és ha mi beijedünk, esélytelen, hogy az ne legyen rájuk valamiféleképp rossz hatással.
Körbenéztem, de még nem láttam senkit a két osztag tagjai közül, csupán azon katonák kezdtek gyülekezni, akik a kapukat kezelik.
Ahogy magam mögé pillantottam, egyre csak közeledő járókelőket figyeltem meg. Nyilván megneszelték az expedíció kezdését...
Megigazítottam katonai kabátom, és újra ellenőríztem a felszerelésem, hogy biztosan nem hiányzik-e valami. Természetesen minden megvolt, mint az előző 3 ellenőrzés során is.
Vettem egy nagy levegőt, majd kifújtam, hátha az segít. Valamivel jobb lett, de még mindig hidegnek éreztem a kezeimet, amikből az idegesség következtében kifutott a vér, |
A Falakon kívüli terület eddig feltérképezett részei.
Távolságok:
-
Maria és Rose fal: 100 km
-
Rose és Sina fal: 130 km
-
Sina fal és a központ: 250 km
Sorrend: 1. Frey Diederich; 2. Kagami Taiga; 3. Kuroneko Daiki; 4. Aomine Daiki; 5. Elisabeth Evans; 6. Sheena Lewis; 7. Iijima Matsuke |
[32-13] [12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
