|
Kérlek, ne itt hirdess és ne káromkodj!
Valamint N, Nea, és még sok nevet használó egyén véglegesen ki lett tiltva az oldalról. A legtöbb rosszindulatú üzenet vagy spam rá vezethető vissza a közeljövőben, előre elnézést kérek mindenkitől.
| | |
|
Név: Attack on Titan Roleplay!:3
Téma: Szerepjáték
// Anime: Attack on Titan
Indulás: 2014-07-20
Admin: Dashie
Moderátor: Natsumi
| | |
|
|
|
|
Témaindító hozzászólás
|
2015.07.07. 12:01 - |
A Falakon kívüli terület eddig feltérképezett részei.
Távolságok:
-
Maria és Rose fal: 100 km
-
Rose és Sina fal: 130 km
-
Sina fal és a központ: 250 km
Sorrend: 1. Frey Diederich; 2. Kagami Taiga; 3. Kuroneko Daiki; 4. Aomine Daiki; 5. Elisabeth Evans; 6. Sheena Lewis; 7. Iijima Matsuke |
[32-13] [12-1]
Unottan néztem, ahogy a hugom cselekszik. Én csak ültem ott a lovam hátán és unatkoztam. Nem tudtam mire céloznak a többiek ezért csendben maradtam.
-Öhmm...- kezdtem. -Miről is van most szó? Bocsánat, de nem vagyok képben. Nagyon sajnálom, de elvesztettem a fonalat- próbáltam nem túl nemtörődömnek tűnni, ahogy ezt kérdeztem. |
Követve Kagami parancsait fellőttem egy fekete jelzőrakétát és körbekémleltem.
-Nem látok semmit- mondtam. -Viszont Sam nyugtalan szóval valami biztos van a közelben, ami még őt is megriasztja. Csak tudnám mi. Sam várj meg itt- mondtam a lovamnak és már egy fa teteje felé igyekeztem. Amint felértem a lombkoronába egy utolsó nagy ugrással kiugrottam az ágak takarásából. Körbenéztem pár forgással, majd visszamentem a többiekhez.
-Nem láttam semmit sem- jelentettem. -Nem tudom mi lehet az.
|
Nem sokkal a piros jelzőrakéta fellövése után Neko és Daiki érkeztek meg. A porfelhő közben egyre nagyobb és nagybb lett, és mostanra már fura, lüktetés szerű dobogás is hallatszott.
Valami itt nem stimmel- gondoltam.- Ez a valami nagyon nagy. És még abban is biztos vagyok valamennyire, hogy ez nem olyan hülye, mint a többi.
Gyorsan vetettem egy pillantást a hátam mögé, ahol Mtsuke volt. Csakhogy már nem volt ott.
-Emberek- mondtam-, Matsuke eltűnt. És valaki azonal lőjön fel egy fekete rakétát!- adtam ki a parancsot.
Valahogy el kell bánnunk ezzel a valamivel- gondoltam.- Csak arra kell rájöjjek, hogy hogyan.
-Valakinek bármi ötlet, hogy mivel állunk szemben?- kérdeztem.- Annyiban biztos vagyok, nagyon nagy és nem olyan, mint a többi, de mást nem tudok. |
Lizzy sikeresen megvakította az óriást, ám pengéi a titán szemeiben maradtak. Tudtam, hogy nincsen sok időm, hiszen az óriások meglepően gyors regenerálódásra is képesek lehetnek, így nem vesztegettem az időmet. Addig helyezkedtem, míg a háta mögé kerültem, majd egy jól irányzott lövéssel a titán lapockáját találtam el. Fölhúzattam magamat, a sűrített levegő a magasba repített. Egy testtengely körüli fordulattal mindkét pengémet a nyakszirtbe vájva végeztem ellenfelünkkel.
Amint leértem, Kagamiék felől vörös jelzőfény szállt föl a levegőbe.
- Ketten vannak, megoldják - gondolkoztam hangosan.
- Amíg nincs fekete jelzés, nem fordulhatunk vissza. Teljesítenünk kell a küldetést.
Visszaszálltam lovamra, majd megvárva Lizzyt tovább lovagoltunk. Egy jó ideig semmit sem lehetett látni. Kietlen pusztaság; mintha csak savat öntöttek volna a területre: sehol egy állat, egy fa, de még fű se, nemhogy titán. Ahogy azonban egyre messzebb kerültünk, vérfoltok egyre sűrűsödő folyama övezte utunkat. Lelassítottunk, és körbenéztünk. A távolban, olyan 300 méter messzeségben tőlünk földön heverő, zöld-barna testeket láttam, amint vérben ázva mozdulatlanül fekszenek.
Egy másik osztag is kint lett volna?
- Meg kell néznünk. Légy óvatos - fordultam Lizzy felé, majd megsarkalva Ballios-t lépésben közelítettük meg a helyet. |
 Szar, szar, szar, ez üvöltött a fejembe, miközben átvágtattam a hullák fölött! Ilyen elcseszett küldetést ritkán láttam, a Mária fal visszaszerzését megcélzó mészárlás óta! Gyerekek lehetetlen küzdelmének nyoma mindenhol a száradt földben, tetemek hatalmas területeken, foltokban, amióta Petráék teljesen ledarálódtak, az osztagok egyre kevésbé magabiztosak, a gyerekek fogynak, mint szarról a legyek, ha légypapírral csapkodják azokat.
Újabb vörös jelzőfényt pillantok meg, ez most közelebb van, mint az előzőek, talán még odaérek idejében! A lovam utasítani sem kell, hogy irányt váltson, érti magától is a dolgát. Úgy ülöm meg, hogy kicsit feljebb emelkedem rajta, ha szükségem lenne rá, egyetlen mozdulattal el tudjak rugaszkodni a nyeregből.
A parancsnok remek taktikai képességeit teljesen szétzilálták az emberi tényezők. A saját osztagom pedig el kellett hagynom, hogy megnézzem él-e még egyáltalán valaki?
Mintha az óriások megváltoztak volna. Kiismerték volna a technikánk, és még a legbutább is megtanult volna védekezni.
Elkezdtek csapatokban élni.
Többen támadni.
Összeterelni az embereket és egyszerre levadászni őket. Miközben egymástól szétválasztották őket. Ott egy! A felszálló füst, és a hangok igazolásán kívül még a harcoló testet is meglátom száguldani a nyakszírtek bizonytalan pontjait próbálva el találni!
- Vigyázz magadra! – mondom a hátasomnak, azzal felrugaszkodok a levegőbe, és előre indulok a levegőben.
A sűrített levegő remegteti a palackokat; aztán átváltok a pengékre, és egy pillanatra a kábeleket használom a manőverezéshez. Pontos szögben kell támadnom, különben nem szedem le elegendő fejét!
A kábelek behúznak a legzömökebb szarság nyakába, és átvágom a bőrét. Onnan el sem rugaszkodva megpörgetem a testem a levegőbe, és a karját levágva az utamból a következőnek indulok. Végig forogva a legnagyobb sebességet igyekszem elérni, a legrövidebb idő alatt, ahogy pedig a testem a legkisebb levegő ellenállásban van, tíz másodperc alatt sikerül mind a tíz szart a földre tennem. Ez rohadt sok idő volt!
A levegőben ellen nyitok levegőt, hogy a testem meg tudjam állítani, és visszalököm magam azzal az alám vágtázó jószágom hátára. A pengéket a helyükre csapom, még nem koptak fel teljesen, addig jók lesznek!
- Egyedül vagy? – kérdem a gyerektől? Nem tudom eldönteni az arckifejezéséből, hogy az iménti túlerő sokkja, vagy az okoz-e zavart a fejében, hogy meghalt már mind. Vagy már Ő is csak utolsó maradt? – Hé! Élnek még a társaid?!
Leugrom a lovamról. Rohadtúl tudok szédülni, de nem figyelek erre most.
- Itt vagy? – fogom meg a vállát. |
 Egy darabig állt a gőzölgő testek között, érezte ahogy egyre forróbb lesz körülötte a levegő. A fehér füstből észrevette, hogy egy piros vonal kúszik az ég felé: A jelzőfény. Hát persze, mert egy osztagvezető ennyire félénk lenne.
- Addig ne kérj segítséget még nem haldoklok. Értelmetlen füstjelző patronokat erre pazarolni.- sziszegte fogai között. Egyre csak hajtotta a vágy és pszichopata vigyorral átnézett a válla fölött újabb húsdarabokért kutatva, de nem látott maga mögött semmit. A szakaszvezető srác tulajdonságai és kioktató szövegei az agyára mentek. ... Végül a két óriás teste véglegesen elpárolgott és már csak a csontjaikat lehetett látni. A levegő megtisztult és észre lehetett venni a lóháton ülő férfit a mögötte pedig a távolból közeledő két állatot s azoknak gazdáit.
-Remek, megjöttek a "gyerek megörzők"- mondta halkan magának. Egy mély sóhajjal próbált gyosan felkészülni hogy hamar elhúzza a csíkot még mielőtt Ezek ideérnek, ám a szakaszvezető nem vette le róla a szemét. Még mindig várt, majd egy megfelelő pillanatban kilőtte a legközelebbi fába a kapókat, így felhúzva magát a lombozat közé. Egy pillanatig mozdulatlan maradt, várta a férfi reagálását, de semmi. Elindult az erdő belsejébe és megfigyelte az élővilágot: Békésen legelésző szarvasok, csicsergő és szabad madarak és az érintetlen növényzet. Az erdő közepe olyan sűrű és békés volt, a titános biztos elkerülték az ilyen szűk helyeket. Hirtelen az erdő legvégére ért, ahol viszont elétárult egy teljes "óriás tenger". Vagy tíz óriás karmolászta a fákat, valamelyikük próbált felmászni míg egyesek a földön kerestek maguknak élelmet. A falka gyorsan reagált a teljesen ledermedt Matsura és az egyikkük nyúlt is felé, de egy vágással szerte szét repültek az ujjai. Hatalmas ordítás, amivel csak egyre nőtt a feszültség. Mostanra az összes itteni titán körbe kerítette és próbálta markába szorítani. Matsun eluralkodott a félelem-talán életében először-, de nem adta fel. Harcolt az életéért. Az egyik őriás vére teöntötte az egész testét, öltözékét így vörösre festve. Még mindig próbálta megölni az egyre vadabbul hadonászó titánokat, de nem voltsikeres ráadásul menekülni sem tudott. |
 Egy alacsonyabb ágra repültem, hogy azonnal támadni tudjak, ha megkapom a parancsot. Erre nem is kellet túl sokat várnom, ugyanis Frei támadásba lendült, és amennyire hangosan csak tudta, kiadta a parancsot. Gyorsan fellőttem egy piros jelzőrakétát, és én is felkészültem a támadásra. Csak egy kis biccentést láttam, de úgy gondoltam ez jelentette, hogy indulhat az akció. Elrugaszkodtam és már lőttem is. Nem volt túl szerencsés a célzásom, mert csak az óriás hasát találtam el. Inkább visszaereszkedtem az ágra, amelyiken nem is olyan régen voltam. Újra céloztam, ezzúttal viszonylag jól, és újra támadtam. A titan arcára érkeztem, és azonnal a szemeit vettem célba. Mindkét pengémet a szemébe süllyesztettem és ott is hagytam őket. Már mentem is egy távolabb lévő fára.
-Osztagvezető!- kiáltottam.- Ez a tied!
Közben a vak titan egyre közelebb jött hozzám. Felmentem egy magasabban lévő ágra, amiről úgy gondoltam biztonságos lesz. Csak ne regenerálódjon. Csak ne regenrálódjon- könyörögtem magamban. |
A hugom és az ő hatalmas szíve- sóhajtottam magamban. Ahogy meggyőződtem róla, hogy a jelzőfény tényleg ott van és nem csak képzelgés volt, követtem Neko-t az erdőbe. Odaérve hatalmas dübörgés és porfelhő fogadott.
-Kagami!- kiáltottam. -Add meg a tartózkodási helyed és egy parancsot, hogy mit tegyünk... Osztagvezető- tettem hozzá. -Nem tudom mi ez, de az biztos, hogy ennél elkél a segítség, mivel valószínűleg nem olyan agyatlan, hogy bemenjen az erdő sűrű részébe. |
Elindultunk a csapathoz, de ahogy visszafordultam megláttam egy piros jelzőfényt.
-Nii-chan!- kiáltottam. -Kagami és a másik tag bajban is lehet! Segítenünk kell!- fejeztem be és már fordultam is az erdő irányába, bár Sam elég nehezen kapcsolt a hirtelen jött ötletemre. -Sam, igyekeznünk kell! Menjünk!- és már indultam is az erdő felé. -Gyere már Nii-chan!- kiáltottam vissza.
Csak érjünk oda időben. Nem lenne jó, ha elkésnénk- gondoltam kicsit aggódva. |
De egy makacs srác ez- gondoltam.- Mit nem lehet megérteni egy egyszerű parancson? Ráadásul nem is az én parancsomat kéne teljesítenie, mert nem az én osztagomhoz tartozik.
-Matsuke, ez Frey parancsa volt- kiabáltam.- Ő küldött ide, hogy segítsek, de látom nem szorulsz rá. És azt is mondta, hogy utána menjünk vissza a csapathoz. Egyedül nem veheted fel a harcot minden óriással.
Egészen olyan volt, mintha nem is hallaná amit mondok, bár teljesen biztos voltam benne, hogy elég hangosan beszélek. Néha olyan hülyének érzem magam. Pedig én is osztagvezető vagyok- gondoltam.- De egyszerűen nem értem ezt a fajta hozzáállást.
Elnéztem a távolba, minden sík volt, semmi biztos kapaszkódó. Hirtelen valamiféle porfelő látszódott, mintha valami közeledett volna.
-Az meg mi?- kérdeztem szinte suttogva. Amadeus hátán félig-meddig megfordulva hátranéztem, hogy megkeressem Matsuke-t, de nem tudtam eléggé hátranézni. -A jelzőpisztoly. Hogy ez eddig miért nem jutott eszembe?
Gyorsan előszedtem a pisztolyt, és egy jelzőrakétát hozzá. Töltöttem és már lőttem is ki a piros fényt. Kérlek, lássa meg valaki.- könyörögtem magamban. |
Nem sokkal kellett előrébb haladnunk, hogy mi is ellenfélre akadjunk. Bár még messze volt, Lizzy hamar észrevette, így a titán irányába fordulva vágtattunk tovább.
Körülbelül 100-200 méter távolságra lehettünk, mikor lelassítottunk. Az óriás körülbeöl 15 méter magas volt; épp féloldalasan állt. Először nem úgy tűnt, mint aki észrevett volna bármit is, a következő pilanatban viszont, ahogy a szeme srkából megpillantott minket, hörgő hangon felüvöltött, és futva szelte át a távolságot köztünk.
- Vigyázz! - üvöltöttem Lizzy felé, ahogy Ballios hátáról leugorva az addigra már túl közel ért titán karjába lőttem manőverfelszerelésem huzalját. Nem voltam benne biztos, hogy elér odáig, de éppen megcsíte az óriás alkarját, így el tudtam rugszkodni, és egy másodperccel később már a levegőt hasítottam, kis sugarú körben megkerülve a titánt.
Nem nyugtatott meg túlzottan, hogy egy aberránssal van dolgunk, de egy pillanatig se kételkedtem abban, hogy elbírunk vele.
- Jelezz, aztán támadj! - adtam ki az utsítást torkaszakadtamból kiabálva a lánynak.
A titán eközben elrántotta a karját támadási szándékkal, így elengedtem a huzallal, nehogy magával rántson. Körülbelül 20 méterre tőle értem földet. Ahogy fölnéztem, láttam a vörös jelzőfüstöt a magasba szállni. Fölegyenesedtem, és biccentettem a titán másik oldalán álló Lizzynek, hogy csinálhatjuk.
Közben egy pillanatra ggodalom fogott el Kagamiék miatt. Nem láttam azóta jelzést, pedig már jóideje elmentek...
Nem maradt időm gondolkozni, úgyhogy ismét minden figyelmemet az óriásnak szentelve kezdtünk bele a harcba, |
Szeretett a saját feje után járni és rendkívül makacs is volt. Ösztönösen ölte az előtte álló, járó körül belül öt méteres titánokat. Miután az apró falatokat tökéletesen a földre kényszerítette már jöhettek a nagyobb darabok. Egy húsz és háta mögött egy tizenöt méteres titán közeledett. Ez már hozzá illő volt. Arcára feslett a gúnyos mosoly. Ám mire épp ki akarta szolgálni a két óriást egy férfi jelent meg a háta mögött. Szemét forgatva felmanőverezett egy magasabb fára. Csak nagyot sóhajtott, mert kénytelen volt végighallgatni a másik fél hosszúra sikeredett mondókáját. Kezével utánozta a férfi tátogását. Unalmasnak találta, ahogy a többi szabályt is. - Ha így állunk, én bátran szembe nézek a végzetemmel. – Mondta komoly arccal, komoran.
Ahogy a fiú a saját lovával foglalkozott, addig ő is szemével kereste a sajátját. Szemével rátalálta a fa mellett egész békésen legelésző lovára. Az osztagvezető testőre lóra pattanva útnak készen állt, viszont megvárta.
Nem megyek, míg be nem fejeztem, amit elkezdtem. – horkantott fel s ezzel már ki is lőtte magát és az óriások felé szállt. A két kardot és annak éleit kirántotta a tegezből majd előbb a kisebb titán nyakszirtjét vette be. Egy pörgő mozdulattal kivágott egy darabot belőle, amitől a földre zuhant a teremtményt, már látta mag előtt a nagyobbat. Az nyúlt érte és meg is fogta, azonban a két éles kard szétvágta annak ujjait és a kardok gazdája már a lény háta mögé került. Egy pillanat alatt újabb hús darab esett a földre és utána az óriás is. Hatalmas gőzfelhő burkolta be a két halottat és a gyilkosukat, akinek esze ágában sem volt visszaállni a csapathoz. |
Végig a helyemen lovagoltam, majd amikor Frei szólt, hogy menjek mellé, odasiettem. Mindvégig éber voltam, bár eléggé fáradtnak éreztem magam a korai ébredéstől. Egy kis ideig megpróbáltam a távolban óriások után kutatni, de szinte nem is láttam semmit. "Valami itt nem stimmel- gondoltam.- Itt óriásoknak kéne lenniük, de sehol sincsenek" Továbbra is mindenfele nézelődtem, de nem láttam semmit. Valahol előttünk, éppen a látóhatár szélén megláttam valamit, ami egyre közelebb jött. Mintha egy titán lett volna, de nem voltam benne teljesen biztos.
- Osztagvezető, azt hiszem előttünk ott van egy óriás.- szóltam Frei-nek.
- Szerintem fel kéne készülnünk egy támadásra, ha az ténykeg egy óriás.- javsoltam és készültem is manőverfelszerelésre váltani. |
Unottan néztem, ahogy a hugom gyakorlatilag egy egész balettsorozatot hajt végre, mielőtt megöli a titánt. Aztán hirtelen kirántott a kétségbeesett üvöltése az unalomból. Egy rendellenes tartott felém négy lábon.
-Gyere kutyi- mondtam gonosz vigyorral. -A halálodba futsz- majd elrugaszkodtam a talajról és célbavettem a "kutyus" nyakszirtjét. -Ennyit arról, hogy a rendellenesek annyira nagy számok- mondtam visszatérve a földre. Nem volt bonyolult lenyomni egy négylábon mászó titánt, mikor ennyire szabadon van a nyakszirtje. Igaz akár le is haraphatta volna a lábam, de nem volt urgálós-harapós kedvében aszegényke.Ű
-Csatlakozzunk vissza, Neko- mondtam visszaérve a lovainkhoz. |
Két tag levált az alakzatból és az erdő után a bátyámmal minket is leválasztott egy titán. Nem volt túl közel így még arrébb tudtunk lovagolni a többiektől, hogy leszálhassunk a lovainkról és felkészüljünk az ütközetre.
-Bízd rám, Nii-chan- mondtam Aomine-nek. -Ha kell segítség akkor majd sikítok- tettem hozzá és készenlétbe helyeztem a felszerelésem. Mikor a titán elég közel ért megcéloztam a vállát és elrugazkodtam a talajról. -Sam ne mozdulj!- kiáltottam vissza a lovamnak majd felugrottam a titán vállára. Onnan elrugazkodtam és egy újabb lendülettel kihasítottam a megfelelő méretet a titán nyakszirtjéből. Mikor visszafordultam megláttam még egy kószáló óriást.
-Aomine! Mögötted!- kiáltottam. -Ez egy rendellenes! Légy óvatos! |
Frei kérésére elindultam Matsuke irányába... Vagyis inkább arra amerre legutóbb láttam elmenni. Nem sokkal azután, hogy kiváltam a csapatból megláttam egy fellőtt vörös rakétát. Vágtában közeledtem az erdő felé, ahogy pedig elértem az első fákat manőver felszerelésre váltottam át és felmásztam egy nagyobb fára felmérni a terepet. Mikor megláttam Matsuke-t, addigra már két óriást megölt és egy harmadikkal harcolt. Ha akartam volna, még akkor se tudok segíteni neki, mert olyan precizitással támadt, hogy nem tudtam odaérni hozzá, az óriás már a földön hevert. Mikor már biztosra vettem, hogy nincs a közelben több hústömb, odamentem Matsuke-hoz.
-Frei azt kérte, hogy ha bárki kiválik a csapatból, akkor legalább kettessével menjünk- mondtam- Úgy kevesebb az esélye, hogy bárkit elkap egy óriás, és meghal. Tudom, hogy egyedül is nagyon jól boldogulsz, ezt láttam az előbb, de szerintem azért benned is van egy kis élni akarás. Én azt szeretném, ha mind együtt mennénk vissza a falak mögé- ezzel megforrdultam, hogy láthassam az erdő szélét, meg jobb esetben a lovamat, Amadeus-t is. Mivel nem láttam kisétáltam egészen a legszélső fákig és füttyentettem egyet. Azonnal meghallottam a patadobogást, majd nem sokkal később Amadeus elmosódott körvonalait is.
-Köszönönöm Amadeus- mondtam neki, majd hátrafordultam Matsuke-hoz.- Szerintem vissza kéne mennünk a többiekhez, nem gonolod?
Felültem a lovam hátára, hogy induljak vissza a csapathoz, de mielőtt még meggondolatlanul egyedül hagytam volna Matsuke-t, inkább megvártam, hogy jöjjön. |
Ahogy folyamatosan, egyenletes tempóban haladtunk előre, elértünk egy kisebb, ám annál sűrűbb erdőhöz. A szélén lovagoltunk, de ahogy hátrapillantottam, láttam, hogy egy tagunk, Matsuke leválik tőlünk és az erdőbe veti magát. Lelassítottam, Ballios már alig vágtatott, de nem engedtem, hogy ügetésbe váltson. Nem sokkal később piros jelzőfény szállt a levegőbe, és egy manőverfelszerelés hangját hallottam, ahogy a gázt kilőve a magasba emeli viselőjét.
- Kagami, visszamennél segíteni neki? Az aktája említette, hogy önfejű, de ettől függetlenül kiválóan teljesít harc közben, de nem ártana, ha nem szóródnánk szét egyesével.. - mondtam a mellettem lovagló férfinek.
- Legalább kettes csoportokban lovagoljatok, ha leváltok! - fordultam hátra a többiekhez. Miután bólintottak, visszafordultam Kagamihoz, és egy biccentéssel jeleztem neki, hogy indulhat.
- Aomine, beállnál Kagami helyére? - kiáltottam hátra, és megvártam, míg ő mellém ér. Így mi ketten mentünk elöl, a két lány pedig mögöttünk haladt.
Ismét az előttem lévő útra szögeztem tekintetemet. Elhagytuk ez első úticélt, az erdőt. A következő nagyjából 1 km-re volt tőlünk. Oldalra pillantva egy kisebb, nagyjából 20 méteres titánt pillantottam meg, amint egyedül kóvályog a pusztában. Betöltöttem a jelzőpisztolyba a megfelelő vörös töltényt, és föllőttem az ég felé.
- És ott is van a következő célpontunk. Egyedül van, nem lesz vele gond - gondolkodtam hangosan.
- Aomine? Neko? Elintézitek? - pillantottam rájuk fölváltva, miközben fokozatosan lassítottam, és a titán irányába fordítottam lovamat.
- Lizzy, mi továbbhaladunk - ismertettem a lánnyal a tervet. Megvártam, míg mellém ér, és együtt figyeltük, ahogy a másik kettő elhalad az óriás irányába. Biztos távolságban megálltak tőle, és leszálltak a lovakról. Egy védtelen, gyönge titán, teljesen egyedül... Egyszerű feladatnak tűnt, már-már túl egyszerűnek.. |
Már várta azt, hogy induljanak, mégse mutatta ki érzelmeit. Csak komoran ült lován és várt a jelre. Amint a csapatok elindultak ő is megsarkallta saját lovát és felvette a megbeszélt pozíciót. Az osztagvezető mögött lovagolt. Illedelmesen tartotta a távolságot, míg ki nem értek a szabad térnek. Szeme elé tárult a makulátlan tiszta táj, ami békés volt. Ő mégis csak egy ártatlan fejjel nézett előre, gondolván hamarosan úgy is meg fog halni. Nem volt optimista, sőt kifejezettem utálta az ilyen személyiségű embereket.
Hamar vágtába ugrott és még mindig ügyelve a távolságra kissé gyorsabban haladt előre. A lova és ő is csak egy pillanat alatt itt hagyhatta volna a csapatot, de akkor már úgy is végük lenne. Így a szabályoknak megfelelően felderítették a terepet.
Előresietett, kicsit kiválva a sorból. Amint az erdőbe ért, több titán is látótávolságába került. Elengedte lova szárát és kezével tarsolyában kezdett kutatni töltényekért. A töltényt belehelyezte a pisztoly tárába és a magasba tartotta azt. Piros jelzőfény jelent meg az égen. Ezzel utalt arra, hogy több titán is várhat rájuk. Kicsit lassított és lepattant lováról. Önállóan kezelte saját manőver felszerelését és szembe szállt az előtte álló titánnal. Nyakszirtjét támadta, ám az okosan kijátszotta, így csak az óriás kezébe tudott sebet vágni. Tovább támadt és próbált minél hatékonyabb technikákat bevetni. Nem kívánta a társaságot, jobb szeretett egyedül véghez vinni feladatokat. - SZÉP... - Sóhajtott mire végre sikerült eltalálnia az óriás gyengepontját. Újabb nyesedéknek valók közeledtek, egyik kisebb, másik nagyobb mint az előző. - LESZ ITT MUNKA. Nyugtatta magát egy gúnyos mosoly kíséretében. Nekikezdett a kisebb adagnak, amivel hamar végzett is. Ezután a nagyobbik egyén következett. Ezt is kisebb nagyobb hibával sikerült a földre küldenie. Az út maga előtt tiszta lett. |
Már alig bírtam magammal, mikor a kapuk nyílni kezdtek. A nyeregben ülve fészkelődni kezdetem kicsit, hogy megtaláljam a helyemet. Ghost is izgatott volt, indulni akart. Aztán elindultunk, kiértünk a kapun, és valami csodaszép táj tárult elém. -Ez csodaszép- mondtam szinte suttogva, de hangomat elvitte a szél és a lovak patájának dobogása. -Térjünk vissza ide élve, Gohst!- szóltam lovamhoz. Nem voltam benne biztos, hogy bármit is reagált volna, de reméltem, hogy így lesz minden. Nem gondolkodtam semmin, csak élveztem, hogy szabad lehetek. Biztos volt valami, ami épp rám leselkedett, de nem érdekelt. Akkor éppen teljesen szabadnak éreztem magam. Élveztem, hogy a szél belekap és szinte tépkedte, de egyszerűen jól esett. Élveztem az életet így, hogy bármikor megtámadhatott volna egy óriás. De egyszerűen jó volt szabadnak lenni. |
Indulás után alig bírtam legyűrni a feltörekvő hányingert és a kételyt, miszerint mind élve hazatérünk. De muszály voltam, hisz ez egy felderítő út nem pedig egy kiruccanás. A "harc" közben felvettem a helyemet az alakzatban és megnéztem, hogy mennyire kattant be drága hugicám. Alattam Satsuki ugrott egyet, de olyat, hogy majdnem leestem.
-Hé!- szóltam rá. -Vigyázz a lovasodra!- persze, mint mindig most is annyira érdekelte, amit mondtam, mint egy zsák kutyatáp.
"Szuper! Örülök, ha túlélem ezt. De az biztos, hogy akkor nem lesz jó világa ennek a lónak. Vigyázz, Satsuki, mert még megjárod!" gondoltam, majd megint Neko-ra néztem. A lovával beszélgetett.
"Még szerencse, hogy felvettem ezt a követ. Remélem érteni fogja." azzal elhajítottam a kis követ, amit azelőtt vettem fel, hogy elindultunk volna. Egy grimasszal válaszolt. "Kedves vagy hugi. Nem kell mondjam." gondoltam, majd inkább az előttem álló útra koncentráltam. A térkép a szemem előttnlebegett így elemezni tudtam a helyzetünket és a lehetséges támadások helyét.
-Az első támadás elég közel van- motyogtam magamnak. -Jobb lenne az erőt kikerüni. Ha jók a számításaim három vagy annál is több titán vár ránk ott- motyogásom persze nem erősödött így csak én hallottam az ötletet. Így inkább nem elemezgettem tovább semmi. Csak néztem magam elé és figyeltem, hogy ne essek le Satsuki hátáról. |
[32-13] [12-1]
| | |
|
|
|
Egy teljesen egyszerű Attack on Titan-ra épülő szerepjáték:) Annyi a különleges benne csupán, hogy karaktereiteket egy játékkal is meg lehet tervezni ^^ Így biztosan egyediek lesznek, és sokkal egyszerűbb is, mint random képeket keresgetni a karakterekhez. A játékot az "Igénylés" fül alatt találjátok meg, a segítő videóval együtt. Ha nem ismered az animét, itt egy ismertető:)
Jó szórakozást a játékhoz!
| | |
|
Aktív játékok jelenleg:
Shitori - Kazumi: Sina fal
• Ehrmich •
Rin-chan-Dashie: Rose fal
• Karnase •
Haku - Dashie - Natsumi: Maria fal
• Shinganshina •
Shitori - Natsumi: Rose fal
• Trost •
Natsumi - Diether - Dashie: Sina fal
• Stohess •
Diether - ?: Sina fal
• Orvud •
Thunder Rage & Origin:
• Falakon kívül •
| | |
|
Bár még kissé hűvös van, az idő fokozatosan melegszik fel. Az időjárást néha váratlanul érkező záporok tarkítják, de általában felhőtlen az ég. A fák leveleket növesztenek, az első hóvirágok már ki is nyíltak.
| | |
|
Ajánlott böngésző: Google Chrome
Az Internet Explorer valószínűleg nem képes megjeleníteni a css kódot, amit az oldal használ.
A Mozilla Firefox használóknál előfordulhat, hogy a kurzor villogni, vibrálni fog.
A Google Chrome-on minden működik.
| | |
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
