|
Témaindító hozzászólás
|
2015.09.19. 13:13 - |
A Rose falon belül elhelyezkedő, sok mindent megélt kis falu. Régen igen nagy szerepe volt egy titántámadás során, mostanra viszont is,ét visszatért ide a nyugalom, és az emberek átlagos életet élhetnek. Főleg Rendőrök és Falvédők" kedvelt " helye. |
[21-2] [1-1]
Nagyot sóhajtott jelezve, hogy ostobaságokat beszél majd halkan és érthetően belekezdett magyarázatába. - Nos, monhatni egyik se. Nem a szobám a lényeg, hanem, hogy abban mi van. A másik válaszom pedig, hogy nem ütnék meg egy lányt, akkor is ha legféltettebb kincseim után kutatna...- Mondandója végét elharapta. Nem szerett volna többet fecsegni. Lányok főleg facérsága miatt kedvelték, hisz nem volt egy társaság kedvelő típus, mégis megült mind között.
Közelebb hajolt a lányhoz és inkánn ar arca melletti részt választotta. - Ne menj be oda, kérlek. - Súgta halkan a fülébe majd hátrált. Elindult egy újabb szobába kutatva ruhái után. Felborogatta a kosarakat majd előhalászta az egyik felsőjét, amit magára kaphatott, mint tiszta rongyot. Be is ment a nappaliba és feltünésmentesen le is vette felő ruhadarabjait, ezzel elővillantva felsőtestét. Nem zavartatta magát, hisz a mai nők többször is látnak ilyet. Lassan elkezdte felvenni fehér kissé koszos egyetlen trikóját és újra leült, cask most a szoba közepén álló kanapéra. |
 Csalódottan léptem hátraa, mikor a kilincs nem engedett. Mikor megfordultam, gyanúm beigzolódott: tényleg lépteket hallottam, mégpedig Matsu-ét, aki kissé bosszús tekintettel közeledett felém. Nem mondanám, hogy megpróbált fölnyársalni a szemével, de biztos voltam benne, hogy ha ez ismét megtörténik, így tesz majd.
- Mármint megtudom, hogy milyen a szobád belülről, vagy megtudom, hogy mi lesz, ha bemegyek oda az engedélyed nélkül? Esetleg... mindkettő egyszerre? - kérdeztem pimasz vigyorra húzva a számat, és léptem egy lépést előre. Nagyjából 30-40 centi lehetett közöttünk, mégis majdnem a folyosó falához ért a hátam, ha meg akartam tartani ezt a távolságot. |
Békésen evett a maga előtt heverő ételmaradékokból miközben halkatta, hogy mit csinál a lány. Tulajdonképpen nem is nagyon izgatta mit babrál el a házában, csupán hagyjon neki egy kis nyugalmat, hisz úgy is el vannak dugva a magán ügyei.
Miután befejezte a nem épp sokáig tartó étkezést lassan felállt és mindent visszatett oda ahonnan elvette. Miután ezzel is végzett egy lavorban elmosta a koszos evőeszközöket és végül a tányér majd kitette egy vászonkendőre száradni. Otthonosan elhelyezkedett közben a saját lakásában majd megindult a lány után.
Követte a lehetséges útvonalát egész a saját szobája zárt ajtajáig. A lány előtt pár méterre megált majd kérdőre vonta szemöldökét és belekezdett mondandójába. -Milyen kis kíváncsi. Nem árt vigyáznod, mert ha oda valaha is bejutnál nem állnék jót magamért, akárkiről is lenne szó.- Mondta lassan és érthetően és tett egy lépést a lány felé. -Most megbocsátok, de máskor megjárod...-Suttogta és az ajtó kilincsére helyezte kezét.
A lágy kilincs markolata makulátlan tisztaságú tiszta réz volt. Másik keze mégis mellkasához csúszott s ez által a ruha darab is jobban megszorult rajta. Inge alatt egy kisebb kulcs lapult -a szoba kulcsa- ami utat nyithatott eme kapun. Nem vette elő, a lány szem láttára nem. Kezei ismét alapállásban pihentek csípője mellett. -Majd egyszer talán megtudod...-Sóhajtott. |
Csöndben követtem egészen a házukig. Miután betessékelt, leült enni, amit egy kicsit furcsáltam, de azért annyira nem ütött szíven a dolog.
Úgy dönöttem, hagyom enni. Én is utálom, ha valaki néz evés vagy alvás közben. Így elindultam felfedezni a lakást.
Először egy nappaliban találtam magam. Szépen és ízlésesen volt berendezve, bár nem láttam túl sok személyes holmit sem a falakon, sem az üvegajtós kisszekrényekben.
Tovább haladva megtaláltam a fürdőszobát. Kihasználva az alkalmat beléptem, és a tükör előtt megigazítottam a hajamat. Így, kevésbé kócosan egész jól áll - állapítottam meg magamban.
Visszamentem a folyosóra, ahonnan már csak egy szobába vezetett az út - legalábbis nekem úgy tűnt, nincs több szoba, bár nem vagyok valami jó megfigyelő, így elképzelhető, hogy átsiklott a tekintetem egy-egy nagyobb részleten, például egy ajtón...
A folyosó végére érve a bezárt ajtó kilincsére tettem a kezem, de elbizonytalanodtam egy pillanatra. Ez nyilván Matsuke szobája.. Én felakasztanám az illetőt, aki csak úgy engedély nélkül bemenne a hálószobámba..
Ravasz vigyorra húzva a számat mégis lenyomtam a kilincset. Úgy gondoltam, ha csak bepillantok, abból még nem lehet baj.
Csakhogy hiába húztam vagy nyomtam az ajót, az meg sem mozdult. Úgy tűnt, kulcsra zárták.
Zajt hallottam magam mögül. Csak képzelődtem volna..? Hogy meggyőződjek erről, hátrafordultam. |
Barna rakocátlan hajába túrt maj szó nélkül elindult, meg nem várva hogy a lány követi-e vagy se. Lassan haladt előre a megszokott útszakaszon miközben szája szélét rágcsálva és azon gondolkodva, mit is csinálnak majd, ha megérkeztek. Elhesegette a gondolatokat egy kisebb fejrázással s visszatért a jelenbe. Visszapillantott a lányra, aki addigra már próbált lépést tartani vele. Némán szegte a járda kopott köveit.
Egy újabb vigyor kapcsolódott perverz engedékeny gondolatain. -Jó lenne megismerni téged... Közelebbről is.- Mondta alig hallhatóan. Amint belépett a szinte lakatlan házba, megcsapta az enyhe alkohol mámoros illata. Beleszagolt a levegőbe és az ajtónál levette mindkét magasszárú csizmáját és kabátját. A karja felszült a póló alatt, ahogy a hasa is a ruha alatt, kicsi volt rá s mégis pont jó, izmos felsőteste volt, amellyel nőket csábított olykor... Megindult a szobákon keresztül egyész a konyháig ahol a hűtőt vette célkeresztbe. Belenézett és kivett néhány, még friss ételt és mindet egy nagy tölgyfaasztalra. A kenyeret is melléjük helyezte majd leült és egyedül hagyta a lányt. Gondolta, úgy is követi vagy megy a saját feje után, így elkezdett enni,hogy megszüntesse rémes hasfájását. Egész napi munkájának ez volt a jutalma. Jóízűen falta a friss és lédús húst a száraz kenyérrel. Egyenlőre várt... |
Figyeltem, ahogy elmegy mellettem.
- Gyáva.. - motyogtam magam elé; nem voltam benne biztos, meghallotta-e. Bár, mit számítana, ha így lenne?
A követező kérdésre megpördültem a saját tengelyem körül, és gyanakodva mértem végig a fiút. Sanda vigyora nem sok jóról árulkodott, mégsem tűnt fenyegetőnek.
Bizonytalanul tettem egy lépést előre.
- Legyen... Végülis, úgy sincs jobb dolgom - feleltem vállrádítva, majd immár magabiztosabban megindultam felé. Mikor mellé értem, lelassítottam lépteim, majd megálltam.
Szóval, merre? - kérdeztem, ahogy végignéztem a kis utcákból és árnyékba boruló sikátorok hálózatát magunk előtt. Ha valaki csak úgy errefelé tévedne, könnyen elkavarodhatna ebben a labirintusban, de aki évek óta itt él, mint én, bármerre elindulhat, végül úgyis ott lyukad ki, ahová eredetileg menni szeretett volna.
Hiába voltam ilyen biztos magamban, mégsem indultam meg. Úgy döntöttem, hagyom, hogy ő vezessen.
Nem mintha én nem találnék oda, ha tudnám az utcanevet.. |
- MÉG LEHETEK FONTOS TAGJA, AZ OSZTAGNAK, ÉS NEHOGY AZT HIDD, HOGY EZT AZÉRT MONDOM, HOGY FÉNYEZZEM TÚL ILYENEKEN, MINT TE VAGY.- Szájából csak úgy törtek elő a szavak. Lassan kezdett berekedni, s ennek enyhítésére köhintéssel enyhült meg. Abba akarta hagyni a kettőjük közti "párbajt". Ajkaiba harapott majd elgondolkodott, hogy jó ötlet lenne-e kiadni neki a lakhelyének a pontos helyét, egyszerűen válaszolt a lánynak. - NOS, ITT LAKOM, TROST FALUJÁBAN, EGY KIS UTCÁBAN, ONNAN IS EGY KIS HÁZBAN.- Mondta rezdületlenül.
Kihúzta magát, hogy mégis valamennyire javítson trehány tartásán. Sóhajtott, majd elindult kikerülve a lányt, s ezzel a szavak útjából is kitért. Lassan ment egyre kijjebb a sikátor szűk falai közül, míg végül kiért a legvégére, ahol az utcára lehetett látni. Egy apró perverz vigyor jelent meg arcán majd elkezdte mondani, amit épp gondolt. – Ha szeretnéd meg is nézheted, nincs ellenemre, végtére is egy osztag tagjai vagyunk, valamelyest ismerjük egymást.- Várta a lány mit lép erre a kicsin kérdésre, amit piszkosabbnál, piszkosabb fantáziája diktált. |
Kissé meglepett a hangjából kihallható gunyoros modor. Először szimplán azt hittem, csak szarkasztikus jellemet rejteget égkék szemei mögött, de úgy tűnik, tevedtem.
- Nem miattad, hanem az expedició miatt aggódom. Nem lenne inyemre, ha pont miattad térnénk vissza barmiféle használható információ nélkül... - mondtam, de már kezdtem ráunni az egymást szekálasra. Meg csak nem is ismertük egymást, mégis lenézően kezeltük a másikat - jó, én kezdtem, de ő meg folytatta.
- Hol laksz egyebként?- tereltem a temát csak úgy, megtörve a hirtelen beálló csöndet. Kezeimet a nadrágzsebembe akasztottam a hüvelykujjammal, és egyik lábamra helyezve a testsúlyomat lazább testtartast vettem fel. |
Valóban.-Mondta rezdületlen arckifejezéssel és elgondolkodott a lány mondatának hallatán. Szembe tűnt neki, hogy lenézi. Felemelt fejjel folytatta mondandóját.- Én is kíváncsi leszel a te kis gyerekjátékodra a monstrumok ellen.-Arckifejezése ez esetben sem változott, komoran szóltak a szavak a szájából. Látszott a lányon hogy erős és kitartó jelleme van, de valamiért nem elég. -Egy könnyed mozdulattal nem lesz végem a csatatéren, emiatt nem kell aggódnod.-Mondta kis undorral a hangjában. |
- Nem, úgy tűnik, ráhibáztál -feleltem. Kissé meglepett, hogy egy osztagba tartozunk, bár még nem edzett közösen a Thunder Rage, így nem láthattam az osztagban sem.
- Természetesen megyek, méghozzá a Thunder Rage-dzse - folytattam. - A világert ki nem hagynám, hogy lássam, ahogy lejebb vágnak az egódból és a cuki kis arcocskadból - mondtam kifigurázó hangon, grimaszolva a mondat végén.
- Persze szeretnem, ha sikeres lenne az expedició, szóval ha lehet, ne sérülj meg nagyon... - vetettem oda még mindig vigyorogva. Elmondhatatlanul jól esett szivni a veret, még ha ettől végtelenül gyerekesnek tűntem is.
- Ha mar feltetted a kérdést, gondolom akkor te is ott leszel - magyaráztam a feltevest, miszerint valószínűleg ő is jön. |
Bár magányos lehetnék, a szabadság szárnyai még is összetartanak minket...-Sóhajtott majd lehajtotta a fejét. - Thunder Rage. -Válaszolt a lány kérdésére.- És te, bár előző mondataid hallatán lekövetkeztetném, hogy nem vagy valami egyedüli lélek.-Mondta halkan.Még is inkább arra gondolt, hogy is bírják el, hisz egyedül, minden eber a saját gondján enyhít s semmisíti meg. Újabb sóhaj hagyta el a száját majd kihúzta magát.- Gondolom mész az expedícióra... Vagy tévedek? |
Értetlenül néztem a srácra. Mégis miről hablatyol ez? Igazság meg titkok? Na persze.. Szememet forgatva úgy döntettem, figyelmen kívül hagyom a megjegyzést. Nem ismertem eléggé ahhoz, hogy leálljak vele ilyesmiről beszélgetni.
Szóval ő sem tagja túl régóta a Katonaságnak... Magyarán ha figyeltem volna sem emlékeznék az arcára.
- Melyik osztaghoz tartozol? Vagy magányos farkasként nyomulsz? - kérdeztem gunyoros vigyorra húzva a számat. Sokkal inkább el tudtam volna képzelni egyedül harcolni, mint csapatban. Tipikusan olyan srácnak tűnt, aki nem igazán ad mások veleményére, inkább megy a saját feje után. Bár ki tudja? |
Arca se rezzent a szavak hallatán, egyszerűen csak a kicsi házra pillantott és azt kezdte szemügyre venni. Ismét gondolkodások közepedte szája résnyire nyilt, hogy újabb mondat szóljon a lánynak. -Az igazság áj, mi?-Mondta halkan, szinte alig hallhatóan, s mégis a lánynak szánta a kérdést. -Tudod vannak olyan dolgok, amiket jobb ha nem tud az ember, ezek a titkok...Neked is és nekem is vannak de félünk felfedni őket...félünk az igazságtól...- Motyogta az orra alatt a szöveget majd ismét szembe nézett a lánnyal. - Én sem vagyok túl régi emberük a felderítők körének és én is pont egy éve váltam taggá.- Válaszolt komolyan. |
 Szinte éteztem, ahogy egy ér kidagad a halántékomon a "kedves" szóra. Igazság szerint mindenféle becézesre allergiás vagyok, bár ezt ő nem tudhatja, mondogattam magamban, hogy lecsillapodjak.
- Marha vicces. Igazán megtisztelő, hogy azt nézed ki belőlem, hogy ezen a szemétdombon élek - vetettem oda tettetett sértődöttséggel. Még akkor is, ha ez az állitása egy évvel ezelőt pont beletrafált volna az igazságba. Persze erről neki nem kellett tudnia.
- Ott lakom szemben, abban a házban - mutattam el a srác mellett egy alacsony, de jó állapotban lévő házra.
- A Katonassághoz egy éve csatlakoztam, nem tudom, neked az üjoncságnak számít-e. - feleltem. Nekem sem rémlett az arca, bár sosem törődtem különösebben a környezetemmel, úgyhogy nincs ezen mit csodálkozni.. |
Nos, majd meglátjuk... Kedves. - Húzott széles vigyort arcára. - És hogy válaszoljak a kérdésedre, épp erre tévedte haza felé tartva és megfordultak a fejemben a gondolatok, és hogy nyugodtan tudjak gondolkodni ahhoz nyugodt hely is kell. ..- Mondta a szembe lévő lánynak, és mivel a szeme kezdett hozzászokni a sötéthez így egyre jobban látta az előtte álló női alakot. Csak pár centivel volt kisebb tőle a lány, mégis olyan kicsinek és gyerekesnek hitte, de meglátta benne a komoly és bunkó jellemet is. Ő más volt, mint az eddig ismert lány barátai, nem vonzódott a szépséghez és a tisztasághoz, inkább egy puhány kisfiúnak tűnt és ekkor újra bevillant az a bizonyos kiskori emlékképe, hogy ő is rá hasonlít. - Szép az otthonod. - Cukkolta még mindig széles vigyorral az arcán majd hátrált. – Még nem láttalak eddig a Felderítők között, új lennél?
Újra szemlélni kezdte az előtte állót, immár teljesen ki lehetett venni a rakoncátlan fürtjeit és a kissé tépett ruha darabjait. Azt a tehetetlen gyermeket látta benne, mint magát kicsiként. Épp olyanok voltak ruhái és a jelleme, csak ő nem vágott vissza. |
Sheena Lewis
Ahogy közelebb lépett, a hátsó lábamra helyeztem a testsúlyom. Magamat kihúzva próbaltam magasabbnak tűnni, már csak elvi kerdések miatt is - na jó, igazság szerint a nyakam miatt, ami kezdett fájni a felfele nézéstől, így ezzel valamit kezdenem kellett.
- Sheena vagyok - feleltem kurtán. Nem szivesen osztom meg a vezetéknevem, főleg nem fiúkkal, akik eddigi tapasztalataim szerint előszeretettel szólítottak azon, amit én ne, igazán díjazok.
- Én is a Felderítőkhöz tartozom - tettem hozzá mellékesen. - És egyébkent itt lakom. Te mit csinálsz itt? -kérdeztem, majd még mondot valamit, amire kissé értetlen tekintettel reagáltam. Bántani? - Meg se fordult a fejemben - mondtam felkapva a fejemet. - Ne beszélj úgy, mintha olyan törékeny lennék. Meglepődnél, ha tudnád, mikre vagyok képes... - feleltem gőgösen, mint általában. Igazság szerint kifejezetten élveztem az emberek tekintetét, milor felfedezték, hogy a gyerekes, aranyos külső alatt mennyire pofátlan vagyok... Egyszerre tűntek értetlennek és nevetségesnek. Bár ennél a srácnál nem értem el a várt hatást... |
Lassan és nyugodttan megfordult, hogy szembe kerüljön az alakkal. Mélyen sóhajtott majd száját résnyire nyitva megdermedt. Nem látta a lányon szakasza jelképét, hisz a sötétben épp hogy az arca körvonalát ki lehetett venni. - Elmondjam neki a valódi nevem? - Töprengett magában és ismételgette a kérdést. Végül arra a válaszra jutott, hogy elmondja, úgysem veszíthet emberek ellen. Szája ismét mozdulni kezdett. - Iijima Matsuke a nevem, a Felderítő egység egy tagja vagyok, és te ki vagy?-Hallatszott mély férfias hangja. Nem volt rekedt se feszült; higgadtan nézett előre és nézte az alak halványan kirajzolódó körvonalait. Nem hátrált, de előre lépett egy kicsinyke lépést, hátha így jobban szemügyre veheti az árnyat. A hangjáról ítélve, levette, hogy egy nőhöz beszél. Megtorpant és figyelt. Nem látta a lányt de mégis le lehetett következtetni hogy feszült volt. - Ne aggódj, nincs semmi okom arra, hogy bántsalak. - Mondta halkan. |
Sheena Lewis
Délután volt, épp hazafelé tartottam az edzésről. Szokás szerint a rövidebb utat választottam a házig. Valahogy sehogysem akaródzott "otthonomnak" neveznek azt a lakást. Bár lényegében az életemet jelentette az a hely, sosem éreztem sajátomnak.
Bekanyarodtam egy két ház között elvezető, szűk utcácskába. A régi helyre emlékeztetett, ahol régen éltem, mikor meg kicsi voltam. Eszembe jutott anrégi családom. Nem a vérszerinti, természetesen. Azok, akik befogadtak, felneveltek...
Megraztam a fejem, hogy megszabaduljak a gondolattól. Pislogtam lettőt, hogy kitisztuljon a kisse elhomályosodott tekintetem, s mikor ismét tisztán láttam, egy alakot pillantottam meg a sötétben. Furcsa volt, sosem jár erre senki.
-Te meg ki vagy?! - kérdeztem feszülten. |
Egyedül mászkált a városban. Rajta volt a felszerelése és teljes ruházata. Nem volt jelenleg semmi feladata és ezért volt pont itt. Csapattársai valószínűleg szétszórva vannak valahol, de mivel nem valami kapcsolattartó típus, ő nem ment velük. Egyedül tapossa a földeket és magának keresi a bajt. - Jó ötlet itt lenni? - Gondolkodott magában miközben ment előre egy sikátorban. |
Kumasaka Rieko
Némán ült a tetőn, felszerelések nélkül. Mai nap sem akadt semmi munkája, unta magát és az életet. Fejében folyamatosan kavarogtak az el nem távozó gondolatok hogy mért nem a felderítő egységet választotta. Megbánta a döntését, de már nem változtathatott. Lemászott a földre és körül nézett. Maga előtt csak békés tájat látott, boldog családokat és a nyüzsgő falut. Halkan sóhajtott majd megindult egy irányba. Nem szórakozott most sem, kereste amiben segíteni lehetett. Néma léptekkel ment végig a falu utcáin. |
[21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
