|
Témaindító hozzászólás
|
2015.09.26. 17:55 - |
Sűrűn lakott városrész a felsőbb réteg legjavával. Fejlett csatornarendszere, ami a város alatt húzódik végig, nagyban megkönnyíti az itt lakók életét. Központja a Katonai Rendőrség főhadiszállása, amit megfontoltan átgondolt terv alapján körkörösen utakkal vettek körös-körül, amik mellé házak épültek. A csigavonalban haladó főúthoz kisutcák csatlakoznak, így bármerre indul az ember, a főhadiszállásnál lyukad ki egy idő után. Ennek ellenére nem sok Rendőr tartózkodik a városban. |
[147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
Valóban akaratos lány volt, nem gondolta meg magát csak úgy hirtelen, sőt a fiú kérdésére is csak magabiztosan bólintott. Ajkait harapdálva gondolkodott tettein majd lassan a fiú csuklójáért nyúlt. Ujjaik összekulcsolódtak, így zárt kört alkotva.
Belegondolt az előző magán ellátási eseményeire, amiket mind átélt, és most is egy ilyennel áll szemtől szemben. Most sem adhatja fel, akármennyire is kemény és kitartó nem árt neki egy kis segítség, amit most számára a fiú nyújt.
Belekezdett a szilánkok eltávolításába s ezzel a hangok is elerősödtek maga körül. Felszisszent mikor piszkos ujjai a vérző sebhez értek és abban matattak a darabok után. Keze megfeszült és megszorult a fiú keze körül, beleremegett az egész teste. Mereven folytatta tovább a magán klinikáját. Megértően a fiúra nézett és résnyire nyitotta ajkait. -Nem kell itt lenned, tudom förtelmes látvány...-Mondta remegő hangon. A szilánkok eltávolítása hosszú és fájdalmas folyamatként mentek végbe s mikor már a lehető legtöbb véres szilánk is a zsebkendőre került nagy sóhajtással ellazíthatta magát. |
Beletörődötten sóhajtottam egyet, de szemeimből sütött a nemtetszésemet kifejező összetéveszthetetlen szikra, ami mintha tükrözte volna érzéseimet. Egyáltalán nem tartottam jó ötletnek, hogy magának szedje ki, de már ismertem annyira, hogy tudjam, bármit mondok, felesleges: nem fogja meggondolni magát.
- Biztos vagy benne...? - kérdeztem kétséggel és aggodalommal a hangomban. Meg akartam kérdezni, hogy tudok-e neki segíteni, de volt egy olyan érzésem, hogy már előre tudom a választ. Én is magamnak csinálnám.
Jobb híjján végül csak kinyújtottam a jobb karomat felé.
- Fogd meg - mondtam, majd hogy elkerüljem a félreértéseket, gyorsan folytattam egy magyarázatféleséggel. - Szoríthatod, ha fáj, mikor kiveszed a szilánkokat - tettem hozzá az előző mondathoz, és kíváncsian, kissé bizonytalanul néztem a szemeibe. Közben a másik kezemmel a zsebemből előhalásztam pár zsebkendőt. Kis híján letettem a földre, de szerencsére észbe kaptam, mielőtt összekoszoltam volna az egyébként tiszta darabokat, amik bár nem voltak sterilek, meglátasom szerint a célnak most megfeleltek - jobb híján. |
Becsukott szemmel csak remélni próbálta, hogy taplra vagy épp valami puha dologra esik és túléli. A remény most se hagyta el. Hál' Istennek a fiú kisebb nagyobb sikerekkel elkapta, ám könnyen elcsúszott egy gallyon s így mind ketten a földön értek véget. Mégis csak ő maradt felül és a fiú- mondhatni -puha részeire érkezett. Kissé szégyellősen nézett maga elé, mikor a fiú mellkasán végre fel tudta emelni a fejét. Majd mikor Simon is észb kapott, már a földön találta magát, szemtől szembe a fiúval és ahogy a lábát vizsgálta kissé elhúta a száját. Nem érzett ájdalmat, nem sírt, nem sikított; csupán tartotta piciny testét és köszködött a benne szét áradó kíntól.
- Bocsáss meg az előbbiért.- MBiggyesztette le ajkait majd összehúzta magát és a földet kezdte bámulni. Lábán felszakadt a vér áztatta fehér vászon nadrág és a nem túl mély seb is látszott. Nem volt egy nagy sérülés, csupán a maga nyelvén egy kis "súrolás". Mikor ismét a fiú mondatára felfigyelt szemei tágra nyíltak. Eszében sem volt orvoshoz fordulni, tudta, hogy az ő pénzéből úgyse telne erre, és nem akart paraszt lenni és ismét a fiúhoz fordulni segítségül. Habozva belefogott kissé hosszúra nyúló mondandójába. - Eszedbe se jusson. Nincs az a pénz és az a lét, hogy én valaha is oda kerüljek. Életemet eddig is sérülésekkel életem, s magam gyógyítottam őket sikerrel. Ez se lesz máshogy. Lehet, hogy felkavaró látvány és élmény lesz, de megcsináálom a saját egészségm érdekében.- Hadarta majd hozzá tett még pár szót. - És te, te jól vagy...? - Harapott ajkaiba. |
Még jobban elvigyorodtam a reaakcióját hallva. Ezek szerint a modnat elérte a kívánt hatást, a célt, vagy nevezhetjük még sokféleképpen, ígyis-úgyis az eredmény a lényeg: talán a mai nap először válaszolt egy szándékosan elejtett perverz hajlamú kijelentésemre, ráadásul a lehető legjobban - ahogy vártam.
Épp diadalittas mosollyal jeleztem volna ezt felé, de ő megelőzött. Büszkén nézett le rám a fa tetejéről - ami hirtelen éles, szútó hangok kíséretében levált a törzsről, és vészesen közeledett a talaj, és ezáltal énfelém is.
Nem volt túl sok időm gondolkodni, így reflexből cselekedtem. Úgy helyezkedtem, hogy Satoshit elkaphassam, és közben lehetőleg a lehulló ágaktól is megíméljem magam, bár ez utóbbi kevésbé akart sikerülni.
Épp elhajoltam egy vaskos gally elől, a következő pillanatbn már ugranom is kellett a lányért. Sikeresesen elkaptam, de az érkezés már nem volt ilyen szerencsés. Egy előzőleg leesett ágra érkeztem, így lábam kicsúszott alólam, és elterültem a falevelekkel és ágakkal tarkított sűrű fűben.
Ahogy kinyitottam a szemem, Satoshit pillantottam meg a mellkasomon. Legalább ő puhán érkezett.
- Megsé--- - kérdeztem volna ösztönösen, ám hogy a lány lábára pillantottam, a kérdés átcsúszott kijelentésbe. - Megsérültél - állapítottam meg.
Óvatosan leemeltem magamról és a földre ültettem, majd a vádliját kezdtem vizslatni. Hosszú, de valószínűleg nem túl mély vágás húzódott a bokájától majdnem a térdéig. Ahogy jobban megnéztem, kisebb-nagyobb faszilánkokat pillantottam meg.
Elhúztam a számat.
- El kellene mennünk egy orvoshoz. A szilánkokat mindenképp ki kell szednünk, és a sebet is le kellene fertőtleníteni... - mondtam kissé feszülten.
Jobban oda kellett volna figyelnem, mikor az elsősegélyről volt szó a kiképzésen - szidtam magamat. |
Az elejéről induva hamar be tudott gyorsulni, valóban jártas volt a témában, úgy mászott fára, mintha már tudta volna , hogy biztonságos. Lábait és kezeit is villám szerű gyorsasággal tette feljebb majd figyelmét a fiú mondókájára szegezte. Az első megjegyzésre bólintott, ám a másodiknál majdnem megpukkadt. Ismét csak résnyire nyilt a szája, nehéz volt megakadályoznia a dühét és a trágár szavak sorozatát. -Válogasd meg mit mondasz mert nem állok jót magamért.- Förmedt rá iközben ismét a fa megmászására koncentrált. Tudta, hogy ha lejut, biztos ad egy pofont a fiúnak.
Egyre feljebb és feljebb jutott a hatalmas fa érdes törzsén. Lábai már automatikusan tette egymás után a kiszemelt helyekre. Lassacskán felért egy megfelelő vastagságú ághoz ahol megpihentethette testrészeit. mikor felmászott az ágra felállt és biztonságos helyre tette kezeit a törzsön. Belemarkolt a kéregbe és próbált egyensúlyozni. Közbe ken egy büszke vigyor kíséretében nézett vissza a fiúra.
...Ám a fa ága cseppet sem volt biztonságos, recsegve robogva egyre inkább porló homokként estek le darabjai, majd eltört. Rohamos gyorsasággal kezdett közeledni a föld, sokkal inkább a fiú felé. Torka nem adott ki semilyen hangot se, elfolytotta sikolyát, félt. Lábán a fa felsértette a bőrt, és nagyobb sebet hagyott, miközben zuhant a föld felé. |
Érdeklődve figyeltem, ahogy megpróbál fölmászni a több évtizede ott magasodó fára. Elég módszeresen haladt, gondolom, nem most csinálja először.
Gondoltam rá, hogy utánamenjek, vagy a fa túloldalán versenyezve leelőzzem, de végül elvetettem mindkét ötletet. Valahogy biztosabb lettem volna a dolgomban, ha egy csöppet életképesebbnek, ezáltal biztosnágosabbnak tűntek volna a nyurga ágai.
Érdes törzsére tettem a kezem. Hideg volt és göcsörtös, bár már nem mászkáltak rajta hangyák, mint régebben. Olyankor mindig azzal kezdtem a famászást, hogy megszabadítottam a növényt és főleg magamat a rovaroktól. Nem félek tőlük, de jobb szeretem őket távol tudni magamtól.
Kicsivel később Satoshi alá álltam, hogy ha leesne, elkaphassam, vagy legalább rajtam érjen földet - nem tudom, melyik volt a valószínűbb.
- Merész vagy.. Azért csak vigyázz magadra - mondtam fölfelé nézve.
- Jó döntés volt, hogy ma reggel nem szoknyát vettél föl.. Bár így is szép a kilátás - szóltam még utána sanda vigyorra húzva a számat, ahogy fölöttem haladt egyre feljebb. |
* ...fa felé. - Na majd meglátjuk, én megpróbálom. - Mondta magabizotsan miközben lassan neki kezdett a fa megmászásának. Keze alatt érezte a kellemesen porhanyós és puha kéreg érdes tapintását. Megkapaszkodott a bütykökbe és közben lábaival is mélyedéseket kereste. |
- Elég szóbeszédes vagy.- Motyogta majd miután a fiú mellé ért és megállt ő maga is felnézett az óriási fákra. Még életében nem látott ekkora példényokat, igazán érdekesek voltak számára. - Valóban igazad van... Én szokásomhoz híven nem sokat kommunikálok az ilyes fajta emberekkel, magányos vagyok.- Válaszolt magának, és ellazult a természet könnyed környezetében. Amint a mellette álló kimndta kissé remegő hangon a mondatot gúnyos vigyorra húzta a száját. Végtére is ha tudja használni a manőverfelszerelést, akkor csak tud ilyen ingovány fára is felmászni. Egy sóhaj kíséretében tett egy lépést a fa felé. |
- Hogy hogyan ismerhettelek félre? Egyszerű. Rossz szokásomhoz híven első látásra ítélem meg az embereket, pedig már kismilliószor a fejemhez vágták, hogy " ne a borítója alapján ítéld meg a könyvet ". Persze igazuk van azoknak, akik így vélekednek, de ez olyan, mintha azt mondanád a hajléktalannak, hogy nem legyen már homeless. Nem tud mit csinálni vele, ez van. Tipikusan "megszoksz vagy megszöksz" helyzet... - válaszoltam kissé hosszadalmasan a kérdésre, miközben tovább haladtam.
Mikor elértük a fát, lelassítottm, majd megálltam alatta. Ahogy fölnéztem rá, több szembetűnő különbséget is felfedeztem. Mostanra aranybarnára színeződött levelei sokkal ritkábban pettyezték ágait, mint évekkel ezelőtt, amelyek száma szintén megcsappant, néhányuk el is korhadt.
- Már nem biztos, hogy fel mernék rá mászni... - mondtam végignézve a hatalmas törzsén és hosszú, karszerű nyúlánk ágain. |
Szipogott egy kicsit majd a fiúra nézve oldalra billentette a fejé. Gondolta hogy neki is szörnyű múltja lehetett, és ezt a mondandójából ki is lehetett zárni. Viszonylag nyitott volt, pont az ellentéte.Hajába túrt és így meg tudta csodálni a helyet,ahol talán olyan részek is voltak, amit még ő sem látott. Lassan ugyan de megnyilt a fiú felé. Résnyire nyitotta ajkait majd halkan elkezdte mondandóját.
-Engem nem könnyű félre ismerni, neked mégis sikerült.-Sóhajtott majd hozzá tette.-Mit láttál meg bennem ami ezt lehetővé tette? ; Fejét lehajtva sétált tovább és azon gondolkodott, hogy mi lehet a fiú oly' szörnyű múltja. -Mond, voltak valaha barátaid akiket elvesztettél?-Szólalt meg ismét halkan, de gondolta hogy erre már nem kap választ.
A fiú ujját követve, olyan helyet pillantott meg amit még ő se látott korábban. Szemeiben látni lehetett egy apró szikrát, mely a tisztulás jelentette számára. Bevára a fiút hogy szorosan mellé érjenmajd egy kicsin mosollyal az arcán felnézett az égre. |
Furcsán zárkózottnak tűnt. Kezdtem magam kellemetlenül érezni, mert feltűnően nem figyel rám; úgy tett, mintha ott sem lettem volna. Kicsit emlékeztetett ez pár évvel ezelőtti énemre, mikor a bátyámmal foglalkozott mindenki, hozzám meg még csak nem is szólt senki..
Halkan sóhajtottam egyet.
Úgy tűnik, mindenkinek csak a második helyen állok majd a fontossági listán...
Kezeimet zsebre vágva haladtam tovább.
- Megértem... Sok mindenki mondogatja ezt, de először érzem azt, hogy valaki ténylegesen komolyan is gondolja. Talán félreismertelek - mondtam, bár inkább volt ez hangosan gondolkodás, mint tényszerű kijelentés.
Út közben elértünk a park szívéhez. Bár elég kis takaros hely volt, tiszta padokkal és zöldellő fákkal, virágzó növényekkel, én mégis a park hátsó részeit kedveltem, ahol alig járt valaki.
- Régen sokat olvastam ott egy fán ülve. Talán még most is megvan.. - mutattam a távolba, jóllehet inkább csak magamnak idéztem fel az emléket, mégis hangosan is kimondtam. Ez sajnos egyik eleme volt a "rossz szokásaim, amik évek alatt sem vakarhatóak le" listámnak, ami ahogy teltek az évek, egyre csak gyarapodott, ahelyett, hogy mesébe illő módon eltűntek volna róla a szavak, a személyiségembeli szimbolikus jelentésükkel együtt, mintha csak kiradíroztam volna őket...
|
Némán ment elől, már már elképesztő magabiztossággal, hisz rég ez volt az otthona. Nem kötötte már le a táj, a házak és a rejtekhelyek. Ahogy a fiú a háta mögé majd rá pillantott, kissé zavarba jött. Nem sokan mentek oda hozzá csak úgy, általában magányosan élte mindennapjait. Furcsán nézett vissza rá, minha nem tudná.
- Sokszor, itt nőttem fel, mondhatni, a farkasok neveltek. A tájakat ismerem mint a tenyerem és azért csatlakoztam a felderítők közé, hogy majd kikerülhessek eme szűk falak közül.-Motyogta majd hozzá tett még egy apró mondatot. -Szabad akarok lenni.- Mondta alig hallható módon. Nagyot sóhajtott majd kicsit gyorsabbra fogta lépteit s közben szeme sarkából nézte a már ismerő helyet, nem messze lehetett ettő a "barátai" nyughelye. Nem szólt többet nem is figyelt a fiúra, csak olykor mikor kibök egy kérdést. |
Beglepett, hogy ismeri az utat. Általában csak kevés ember tudja, miről van szó, ha megemlítem nekik a helyet.
Csöndben követtem. Elmentünk egy csomó díszes ház és egy templom előtt is. ám most nem igazán kötötték le a figyelmem, pedig szeretek bennük gyönyörködni; elképzelni, hogyan épülhettek, kik készíthették, illetve mikor.
Nem sokkal később elértünk a parkhoz vezető elágazáshoz, ami nem volt több egy kis, keskeny földútnál; alig észrevehetően húzódott végig az egyre sűrűsödő fák között.
A lány mellé léptem a háta mögül, és ott folytattam tovább az utat.
- Sokszor voltál már erre? - kérdeztem, látván, hogy elég otthonosan mozog a területen.
Fejemet kissé oldalra fordítva pillantottam le rá.
A háttérben körülöttünk egy-egy embert láttam elhaladni Satoshi feje fölött. Nem voltak sokan, és leginkább kettessével sétáltak, néha azonban kisgyerekes családokat is felfedeztem a padoknál.
Ismét rá emeltem a tekintetem, ezúttal egyenesen a szemébe nézve figyeltem, hogy mit fog mondani. |
Nagyon furcsa volt számára a fiú, nagyon magabiztos volt és türelmes hozzá és közben még udvarias is. Általában akiket, férfiakat ismert, mind csak részegek vagy épp sovány utcagyerekek voltak, akár csak ő régen. Egyre kezdett neki tetszeni a fiú, de még mindig nem mutatott iránta semmit, kiváncsi volt, meddig képes türelemmel várni, és ha eljön az az idő teljesen kiárja magát és elmondja majd neki az igazságot.
Elgondolkodott a fiú mondatán, valóban úgy ismerte a helyeket, ahogy a tenyerét és így már alig kötötték le a város beli dolgok, s még így is, hogy katona volt, nem láthatta a falon kívüli világot. Szerette a természetet és az összes élőlényt így rábólintott a fiú kérdésére, elhaladva mellette indult el a hely felé, hisz maga is tudta merre van. |
Szóval csak pusztulás, mi..?
Úgy tűnt, félreismertem a lányt. Azt hittem, csak azért viselkezdett ilyen szinten depressziósan, mert sokat ivott, de tekintetéből sütött, hogy teljesen komolyan beszél és magánál van.
Nyilván nem ez volt az első alkalom, hogy piához nyúlt..
Követtem ki az ajtón, majd megálltam mellette. Szemem sarkából rápillantottam, majd ismét az utcát kezdtem fürkészni tekintetemmel.
Azon kezdtem gondolkozni, mégis hová vihetném. Stohess igazán szép városrész, de ránézésre úgy tűnt, Satoshi itt nőtt fel, így nem gondoltam, hogy bármi újat tudnék neki mutatni.
Ekkor hirtelen eszembe jutott a Nymph park, ami a házunktól nem messze terült el. Kellemes emlékeim vannak onnan, így úgy döntöttem, megteszem azt uticélnak.
- Van egy szép park nem messze innen, a házunk közelében. Elmehetnénk esetleg oda, ha van kedved - ismertettem vele tervemet nagyvonalakban.
Nem voltam biztos benne, hogy tetszeni fog neki, elvégre nincs ott túl sok látnivaló, természetes szépsége viszont egyszerűen magával ragad; képes lennél elveszni benne, órákon át bolyongani, és mindeközben élvezni az egészet - véleményem szerint.
Miközben a válaszra vártam, tettem egy lépést előre, jelezve, hogy tőlem indulhatunk. |
Kissé hátrált mikor a fiú közelített felé, de megtorpant, úgy sincs semmitől félnie. Lábaira helyezte a testsúllyát és figyelte őt miközben alsó ajkát harapdálta. Miután visszafordult immár rendezett viseletettel sokkal megkönnyebbült. Nyitott valamennyit a fiú felé és megmutatta azt az énjét, aki sokkal barátságosabb is tud lenni. Mikor megint elkezdett kérdezősködni, tekintete ismét unott kifejezésre váltott, neve hangsúlyozásakor pedig szemét is megforgatta a kissé idegesítő szavakra. Megpróbált lenyugodni.
-Nem, ezen kívül már csak fel kéne falatnom magam a titánokkal...-Sóhajtott majd elindult és a fiú mellé érve újabb válaszokat adott.-Nekem soha nem volt élet a szememben, csupán a pusztulás és a kegyetlen mult emlékképei. Emellett a mostani ajánlatodat csak azért fogadom el mert rendezetté tetted magad... És ez tetszik benned.-Felelte majd továbblépett pár lépést egész az utcáig, ahol már nyüzsögtek az emberek. Hátrapillantott, hogy lássa a fiút és várt. Komolyan nézett vissza rá. |
Kissé csalódottan felálltam, és előrébb léptem párat, majd megálltam, mint aki meggondolta magát. Körbenéztem, de csak részeg, fetrendő vgy ordibáló alakokat láttam, akik egyáltalán nem foglalkoztak velem. Megrántottam hát a vállam, és Satoshinak háttal állva kigomboltam ingem, majd ezúttal jobban odafigyelve megismételtem a folyamatot, immáron fordítva, befelé bújtatva a gomnokat az apró lyukakon.
- És van valami terved a délutánra nézve, Satoshi? - kérdeztem, szándéosan kihangsúlyozva a nevét. - Persze csak azon kívül, hogy leiszod magad a sárga földig, ami megjegyezném, nem áll jól - közöltem elvigyorodva. - Valahogy eltűnik a szemedből az élet a pia hatására - magyaráztam előbbi kijelentésemet.
- Ha gondolod, áldozhatnál rám pár órát, persze csak ha nem bánod - tettem hozzá a végére, hogy ne hangozzon olyan fellengzősen, mint ahogy azt eredetileg kigondoltam. Úgy tűnt, annyira nem volt nála nyerő a nyers, ironizáló humor. |
Meglepődötten pillantott a fiúra és a mondandója hallatára. Nem szerette az ilyen piszkos fantáziájú embereket, pedig pont egy olyannal ült szemben, vagy csak nem ismerte eléggé ahhoz, hogy állíthasson is róla valamit.
Megforgatta a szemeit majd ismét a fiút kezdte nézni unottan. Ha el akarja érni, hogy összejöjjünk ennél többre lesz szüksége. Kissé elvigyorodott saját gondolatain majd válaszolt a fiúnak. -Nem feltéltétlen, de ha lenne is rá mód, ne itt.- Mondta komolyan. Szemei villámokat szórtak, egyre rondábbá tették az előtte állót azok a fránya gombok.
A neve rémesen ismerősen csengett, mégse tudta ki lehet az illető. Akarata ellenére ismét saját gondolataiba mélyedt, amik kimerítették. Egyre jobban kezdett sajogni a feje a puszta gondolatoktól és az alkoholtól. Legszívesebben rágyújtott volna egy utcasarkon, de nem volt nála se pénz, se fű, így gondterhelten esett vissza a gyászos igazság színhelyére.
Ám hogy ő se maradjon ki a játékból megadta a nevét. - Satoshi.- Mormolta az orra alatt. Nem kötötte le annyira a társasága, ám valami mégis foglalkoztatta, vagy talán a puszta véletlen? |
Kissé megrökönyödve pillantottam rá, mikor megjegyzést tett az ingemre. Lepillantottam az említett ruhadarabra, és meglepetten konstáltam, hogy ténylegesen félre volt gombolva. Mindenesetre valahogy nem ezt várja az ember az előbb még teljesen magába roskadt lánytól, akit egy perce még 'vigsztalnia' kellett.
Bár meg kell hagyni, hogy ez egy olyan magas labda volt, amit kár lett voln nem leütni.
- És szeretnéd, hogy ezt előtted tegyem meg? - kérdeztem félmosolyra húzva a számat. Hátradőltem a széket, és két könyökömmel a bárpultra támaszkodtam, így jobban láthatóvá téve a félrecsúszó gombokat, amik mintha gunyorosan villogtak volna kocsma lámpáinak gyér fényében.
Sosem találkoztam még olyan rend- és rendszermániással, mint a most előttem álló lány. Most jut eszembe, hisz még a nevét sem tudom.
- Egyébként, Simon vagyok - mutatkoztam be kissé megkésve a dologgal. Bár megfordult a fejemben, hogy esetleg srkon fordul és faképnél hagy, mégis magabiztos tekintettel, a halvány vigyort az arcomról továbbra sem törölve le szemeztem vele. Tekintetem egyik szeméről a másikra ugrált, bármiféle reakciót próbálva belőlük kiolvasni.
|
Kissé felriadt mikor a férfi csak úgy megérintette a vállát. Takintete minden egyes mozdulatát követte amíg elé nem dobott egy zsebkendőt. Egyik remegő kezével lassan a zsebkendőért nyúlt majd arcához emelte és letörölte könnyeit. Még szipogott egy keveset majd megdöbbenve pillantott maga elé miközben kiegyenesítette hátát. Nem gondolta, hogy ennyire megértő még józan idegen ennyire megértené, vagy csak ne hagyná magára.kissé felemelte fejét majd óvatosan hajába túrt utat törve látásának. A szőke tincsek alól elővillantak kissé piros színben úszó mégis gyönyörűen csillogó mélykék szemei. Sápadt tekintettel nézett maga elé még mindig némán majd remegő hangon megszólalt. -Hagyd... Nem értheted.- Dörmögte az orra alatt majd kibújta a fiú meleg keze alól. Mélyen beszívta a levegőt és ezzel ki is húzta testét. Orrát még ruhája ujjával megtörölte majd felállt és szembe nézett a férfival. Nem lepte meg a karcsú és edzett test, de valami még se tetszett annyira benne, ige gombjai teljes sorban el voltak gombolva és így nem volt teljesen rendezett a ruházata. Chh... Tekintetét szúrósan az ingére eresztette majd szugerálva azt elgyengült a semmittevésben. -Kérlek tegyél valamit az ingeddel, szemet szúr a rendezetlensége...-Kérlelte halkan. |
[147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
