|
Témaindító hozzászólás
|
2016.01.31. 10:02 - |
A Shiganshina körzet bukása után az itt élő embereket a Rose fal mögé kezdték evakuálni, ám az akció sikertelen volt, lévén, hogy a lakosokat titán-támadás érte "költözködés" közben. Ennek következtében a városiak felét hátrahagyták, és a szerencsések, akik megmenekültek, élhették tovább életüket a Rose falon belül.
Körülbelül két évtizeddel később, mikor már a Rose fal nem bírta eltartani azt a rengeteg embert, akik összezsúfolódva laktak ott, visszaköltöztették az embereket és azok családjait Quintába, ahol azóta békében élhetnek. |
[5-1]
- Ennek örülök - feleltem, mikor megbizonyosodtam arról, hogy már jobban van.
Amíg távol voltam, szó szerint visszafele számoltam a napokat, hogy mikor láthatom már végre újra. Most, hogy itt voltam mellette, minden tökéletesnek tűnt, mintha a világ összes gondja megoldódott volna hirtelen..
- Persze, én is jól vagyok - biztosítottam némi fázis-késéssel.
Ahogy körülnéztem, mindenhol rendet láttam. Ez fel sem tűnt, mikor beléptem a házba...
- Úgy látom szépen rendbe szedted a lakást, míg távol voltam - mondtam elismerően, majd köszönetképpen egy puszit nyomtam a homlokára. Sokat jelentett a támogatása számomra, és ezt minden apróság, amit tett, vagy egyszerűen a jelenléte is mindig eszembe juttatta. Igazán hálás vagyok neki..
Egészen idáig nem értékeltem sokra az emberi kapcsolatokat; úgy gondoltam, mindenkinek jobb, ha inkább egyedül járom az utamat. Most viszont, ahogy Della kezével a kezemben ültem, rájöttem, hogy hihetetlenül ostoba voltam. Furcsa volt belegondolni, hogy ez az érzés eddig kimaradt az életemből, egyfelől viszont örültem is neki: ha nem így éltem volna eddig, lehet, hogy nem is hozott volna össze a sors a lánnyal. Végül arra jutottam, hogy minden pont úgy jó, ahogy most van, és fölösleges lenne bármin is változtatni, illetve a múltat bolygatni.
- És mik a terveid mára? - kérdeztem ismét Della felé fordulva. |
 Éppen a szobámban voltam mikor hallottam, hogy valaki bejön és egyből arra gondoltam, hogy Frey az azonban nem voltam benne biztos. Lassan kimentem és ahogy megláttam a kanapén ülő fiút először hirtelen nem is tudtam, hogy mit csináljak, de egy másodperccel később már ott ültem én is mellette és átöleltem. Már nagyon hiányzott pedig nem is tartott olyan sokáig ez a felderítés.
- Igen már jobban vagyok. - válaszoltam a kérdésére miközben jobban hozzábújtam. - Hiányoztál már. - suttogtam. Ez a pár nap igazából sokkal több időnek tűnt, mint amennyi valójában volt. Mivel volt éppen elég időm, ezért a háznál a legtöbb munkát megcsináltam főként azért, mert nem bírom ki, hogy csak üljek a fenekemen. Persze igyekeztem pihenni is, olyankor mindig azon gondolkodtam, hogy milyen érdekesen is ismerkedtem meg Freyel. De annak ellenére, hogy ilyen hirtelen csöppent bele az életembe eléggé fontos szerepet tölt be benne most már. Nagyon, nagyon megszerettem.
- Te is jól vagy ugye? - kérdeztem rá. Látszólag úgy tűnt, hogy nincs semmi baja, de szerettem volna ezt az ő szájából is hallani. Természetesen attól függetlenül, hogy mennyi ideje beszélgettünk én még mindig öleltem őt és nem is kívántam elengedni, hacsak ő nem akarja. Így most jó volt. Végül is be kell pótolni ezt a néhány napot. |
Fáradtan estem be az ajtón. Elég régóta voltam kint ahhoz, hogy kellőképp átfázzak, így most még jobban esett az otthon melege, mint általában. Szerencsére azonban engem nem ért utol semmilyen betegség, nem úgy, mint szegény Dellát, aki többek közt emiatt már napok óta ki sem tette a lábát a lakásból.
Miután levettem a kabátomat és a csizmámat, a mérete ellenére hihetetlenül nehéz hátizsákomat hanyagul a falnak támasztottam - persze azért vigyáztam, nehogy baja legyen, elvégre a manőver felszerelésem is benne lapult. Végigmentem a szűk, nappaliba vezető folyosón, majd a helyiségbe érve levetettem magam a kanapéra egy fáradt, ám megkönnyebbült sóhaj kíséretében. Hátravetettem a fejem és egy pár pillanatig csak a plafont bámultam, majd oldalr fordítottam a tekintetem és Dellára néztem.
- Jobban vagy? - kérdeztem végignézve rajta. Határozottan javulni kezdett az állapota, bár még mindig látszott rajta, hogy beteg. Egyik kezemet a kézfejére helyeztem, és lehunytam a szemeimet, elmosolyodtam.
Végre itthon... |
Utolsó titán támadás óta egészen nyugisan zajlik az élet itt a Quintában. Már amennyira nyugisnak lehet azt nevezni, hogy folyamatosan az újabb támadásoktól rettegve éljük a mindennapjainkat. Az időjárás közben télire fordult, ami nem jelent túl sok jót. Ilyenkor az emberek ellátása és élet körülményeinek javítása nehezebb, de mindent megtesznek az ezen feladatokra beosztott emberkék. Az én szemszögemből a tél csupán az egészségemre jelent veszélyt ugyanis nagyon fázós típus vagyok. Ennek köszönhetően pedig könnyen leszek ebben a hideg időszakban beteg. Legalább egy náthát mindig kifogok. Ez most sem volt másképp. Túl sokáig sétálgattam kint a múltkor és csak este kezdtem érezni magamon, hogy lázas vagyok. Később már a torkom is fájt, majd a tüsszögés is rám talált. Éppen, ezért tegnap óta ki sem mozdulok a házból. Még itthon is jó meleg ruhába fel vagyok öltözve és sállal a nyakamban mászkálok mindenhova. Frei is tudja már, hogy beteg vagyok, ezért sajnos nem is engedte, hogy résztvegyek az expedíción. Pedig én még így betegen is elakartam menni, de végül rá kellett jönnöm, hogy valószínűleg csak hátráltatnám a csapatot, amit egyáltalán nem szerettem volna. Így az utóbbi pár napban nem nagyon beszélgettem senkivel főként azért mert a csapattársaim a falakon kívül voltak, ezért én nagyon nem tudtam mit tenni azon kívül, hogy aggódok értük. Ma már elvileg láthatom Freit már alig várom. Remélem, hogy nem esett semmi baja. Nagyon hiányzik már. |
A Shiganshina körzet bukása után az itt élő embereket a Rose fal mögé kezdték evakuálni, ám az akció sikertelen volt, lévén, hogy a lakosokat titán-támadás érte "költözködés" közben. Ennek következtében a városiak felét hátrahagyták, és a szerencsések, akik megmenekültek, élhették tovább életüket a Rose falon belül.
Körülbelül két évtizeddel később, mikor már a Rose fal nem bírta eltartani azt a rengeteg embert, akik összezsúfolódva laktak ott, visszaköltöztették az embereket és azok családjait Quintába, ahol azóta békében élhetnek. |
[5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
