Témaindító hozzászólás
|
2015.09.26. 17:55 - |
Sűrűn lakott városrész a felsőbb réteg legjavával. Fejlett csatornarendszere, ami a város alatt húzódik végig, nagyban megkönnyíti az itt lakók életét. Központja a Katonai Rendőrség főhadiszállása, amit megfontoltan átgondolt terv alapján körkörösen utakkal vettek körös-körül, amik mellé házak épültek. A csigavonalban haladó főúthoz kisutcák csatlakoznak, így bármerre indul az ember, a főhadiszállásnál lyukad ki egy idő után. Ennek ellenére nem sok Rendőr tartózkodik a városban. |
[147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
Épp válaszoltam volna a kérdésére, mikor hirtelen az asztalra csapott. Nem hökkentett meg túlságosan, bár meglepett. Nem mintha lett volna min megbotránkoznom: még ha nem is állt be teljesen, a legnagyobb jóindulattal is kijelenthető volt, hogy részeg. Különös mód empátiát éreztem iránta, holott még csak nem is ismertem.
Ránézésre olyan 17-18 éves lehetett, ebben a korban pedig mindenkinek vannak problémái, plusz az ember gyakran érez világfájdalmat, mintha az emberiség minden terhe az ő vállát nyomná. Így nem is hibáztathattam, mikor alig hallhtóan sírni kezdett.
Elég kellemetlenül éreztem magam, ahogy csak úgy ültem mellette. Bizonytalan mozdulattal a vállára tettem a kezem, óvatosan visszafele húzva, hogy kiegyenesedjen. A másik kezemmel a zsebemben kotorásztam egy zsebkendő után. Pár pillanattal később diadalmasn rántottam elő az említett darabot, és kissé nemtörődöm mód elé dobtam a pultra. Kissé nehezemre esett kedvesnek és együttérzőnek mutatkoznom ennyi ember előtt. Valahogy mindig is gyengeségnek tartottam.
A zsepiről ismét a lányra emeltem tekintetem, és vártam, hogy reagál. Nem akartam túl közvetlen lenni, de született paraszt sem, aki csak úgy figyelmen kívül hagyja az őt körülvevőket. Mit ne mondjak, elég nehéz megtalálni az aranyközéputat, ráadásul inkább a második felé húzott a szívem... |
Haja eltakarta az előtte álló valóságot mégis tudta, ki van mellette. Fejét el nem fordítva figyelte az alakot a hajzuhatagon át. Nem szólt, nem is tudta mit akarhat, de ahogy végignézett rajta megtudta, hogy valójában ki is. Kabátjukon egyforma címer állt, mindketten a felderítő egység katonaként szolgáltak.
Szája résnyire nyilt és kissé megrenemett, teljesen biztosra nem tudtak kivel áll szemben és hogy a rangja magasabb- e az övénél mégis halkan megszólalt. -Mit akarsz?- Kérdezte nem épp gyönyörű nőies hangnemben, inkább egy fiúra hasonlítottak szavai. Keze ökölbe szorult és fogai is qmint kimondta a mondatot. Ismét eszébe jutott a mult, a szenvedés és az a sok áldozat. Egész testével beleremegett a gondolatba.
Nem volt egy udvarias személyiség, halk és mégis erőteljes szavai néha megrémítették az embereket. Egy kislányból senki se nézné ki, hogy gyilkol vagy lop, ám ez volt a rémes igazság. Próbálta leplezni multját, valami mégsem hagyta. Az üres üvegre tévedt szeme gondolkodás közben is remegni kezdett, elévillant bajtársai tetemének pillanatképe. Fogai még jobban szorultak s már a könnyekkel küszködött. Kezeit nem állította meg: Erőteljesen a pultra csapott ökleivel leküzdve fájdalmait s így magára vonva mindenki figyelmét. Fogai között sziszegett majd egy mély sóhajjal begörnyedve megpróbált lenyugodni. Könnyek szöktek ki közben szeméből, de ezt nem lehetett látni, hisz fürtjei takarták arcát, csupán szipogásáról lehetett megtudni... |
Lehajtottam a maradék italt is, és csalódottan tettem vissza a kiürült pohárkát a tömör fából készült bárpultra. Mikor megrendeltem, még úgy tűnt, több van benne. Ahogy így üresen előttem virított, felfedeztem azalján levő, alig latható peremet, ami tömör üveg volt, így nem folyhatott oda az ital, mégis ahogy kinyomta a folyadékot, az többnek hatott, mint amennyi valójában volt. Enyhe elegedettseget ereztem, amiert ezt megfejtettem, hiszen alig jarok kocsmákba, így nem látok sokszor ilyesfajta poharat.
Ahogy a kis, törekenynek tűnő targyat vizslattam, megpillantottam benne a sajat tükörkepem. Ez meg magaban nem lett volna meglepő, csakhogy valaki mást is felfedeztem magam mellett. Csupan egy sárga foltot láttam az üvegen, így oldalra fordítottam a fejem, hogy jobban szemügyre vehessem az illetőt.
Valóban szőke volt; hosszú haja kissé kusza hálózata glóriaként ragyogta körbe apró, madárcsontozatú testét. Szemeit nem láttam a hosszúra nőtt aranyló fürtjeitől, amik eltakarták előle a kilátast. A lány kisse megviseltnek tűnt, mint aki olyan problémákkal küzködik, amikről vagy amik ellen nem tehet.
Elgondolkoztam, hogy vajon melyik lehet a rosszabb. Például, ha balesetben valaki halálát okozod, vagy ha valaki haldoklik de nem tudod megmenteni. Egyik sem tűnt így kimondva olyan veszesnek, de tapasztalatból tudom, hogy átélve az ember szinte belerokkan ezen terhek cipelésébe. Főleg, ha egyedül kell megbirkóznia az őt egy életen át kísértő emlékek hadával. Határozottan egy előre eldőlt csatának bizonyult mindket helyzet.
Gondolataimból a pultos rekedt, sürgető hangja zökkentett ki. Affelő érdeklődött, kérek-e még valamit inni. Kiürült poharamra lepillatva megrántottam a vállam, és kértem meg egyet ugyanabból.
Rácsodálkoztam, milyem gyorsan dolgoznak az alkalmazottak. Épp hogy csak felvettek a "rendelésem", már csúsztatták is felém az italt a hosszú, fenyes felületű, ám csupa karc asztalon. Termeszetesen egy csepp sem folyt ki belőle.
Tekintetem visszavándorolt a lany felé, ahogy beleittam az italba. Kíváncsi tekintetemmel kíserve kezét a zsebébe melyesztette, majd előhúzta, és ismét eltette. Nyilván a pénzét számolta. Úgy tűnt, elég lett volna már annyi is neki, amennyit eddig ivott, detudom, hogy neha az alkohol nyújtja a legédesebb vigaszt. Még akkor is, ha az ember másnap szembesül keserédes utóhatásaival.
Felálltam, és közelebb léptem hozza. Leültem a mellette lévő székre, és szemem sarkából rápillantottam, hogy vajon mit reagál. |
Tekintete az ajtóra vándorolt, újabb józan ember lépett be rajta akiről mellesleg meg lehetett állapítani, nem sokat járhat ide. Tetszett neki amit látott, hogy fajtársára akadt, csak épp megszólalni nem mert, nem tanulta meg azt a beszédstílust és azokat a szavakat, amiket most használhatna. Így csak némán a férfira pillantott majd újra a saját kiürült poharára. Szemei már már illúziót láttak maguk előtt és ezzel kapcsolatosan a pillái is, mint lepel, lassan csúsztak le. Fáradalmait eképp enyhítette. Szőke tincsei közé túrt és ismét a még ismeretlen alakra pillantott. Megszeppenve ült a pult előtt és bámult kábultan maga elé. Kezével zsebébe túrt, hogy megnézze, mennyi pénze maradt még józanságára. Kettőslátása itt is megtévesztette, kissé megrázta a fejét, hogy felébredjen a szenvedélye rabságából s így sikerült azt is elérnie, hogy haja ismét szemébe lógjon. Nem törődött vele. Kezei a pénzzel együtt visszacsúsztak nadrágja titkos zsebeibe és ott is maradtak. Tekintete megmerevedett, ahogy az a csöpp teste is. Úgy ült ott, mint egy félkész szobor, aki arra vár hogy befejezzék. Hál' Istennek nem volt teljesen részeg, mint az itt ülő emberek kilencven százaléka, csupán lecsúszott neki is pár korty a munka után.
Elgondolkodott azon, mit is kezdenek majd vele ilyen állapotban katonaként, de ezzel sem foglalkozott. Csak bámult előre kissé tágra nyilt mélykék szemeivel, amiket takart jókora hajkoronája. |
A kovácsműhelybe tartottam, ahol elvileg épp most készült el újdonsűlt kardom - legalábbis a mai nap volt megbeszélve határidőnek. Személyesen ismerem a kovácsot, így magabiztosan és kételyek nélkül léptem be vaskos, nehéz faajtajain keresztül a műhelyébe. Ahogy körbepillantottam, a megszokott látvány fogadott: zsúdolásig telepakolt polcok, a falkról lógó fém tárgyak, főként kardok és bárdok között. Az asztalhoz lépdeltem, ahol most épp nem volt senki. Minden bizonnyal hátul lehetett a tulaj, és épp munkálkodott valamin. Megnyomtam a régi, kissé rozsdás csengőt, hogy jelezzem: megjöttem. Pár pillanat múlva egy törölközővel a kezében megjelent régi ismerősöm. Félmosolyra húzva a szaját bármiféle kérdés nélkül már el is tűnt hátul, ahonnan kijött az előbb. Még csak furcsalni sem maradt időm a dolgot, a kövegkező másodpercben már ismét előttem állt, ezúttal pengeélesnek tűnő kardommal. Ahogy a kezembe vettem, először a gyönyörűen kidolgozott markolatra siklott a tekintetem. Minden részletet figyelmesen és gondosan megminkáltak, keresve sem találtam volna rajta hibát. Véget épp úgy alakitotta ki, hogy a manőver felshereléshez illeszkedhessen, de a nélkül is használható legyen.
Mindenképp ragaszkodtam egy saját kardhoz, mikor csatlakoztam a felderítőkhöz. Úgy gondolom, több ez, mint egy egyszerű, gyilkolásra szánt eszköz. Az ember lelkének egy darabkája nyugszik benne, és ha már minden ember egyedi, miért ne lehetne a kardom is az?
Végighúztam a kezem a penge életlen oldalán. Láttam a saját tükörképemet csillanni rajta, mintha csak azt mondaná: hozzád tartozom. Elégedett mosollyal az atcomon csúsztattam vissza a hüvelyébe, és miután kezet fogtam a nagyszerű kováccsal, megköszöntem és kifizettem a munkáját, tisztes borravalóval megtoldva az összeget.
Ahogy kiléptem az utcára, kellemes őszi szellő fogadott, ahogy a hajammal játszott. Fél kezemmel megigazitottam az arcomba hullott tincseket, másikkal a kardom szorongattam. Hogy jobb kezem is szabadda váljon, szerzeményemet az övemhez illesztettem, így az oldalamon lóghatott. Fáradtan nyújtóztam egyet, és delutáni programot keresve körbeneztem. Egy elegáns vendéglőt pillantottam meg, vele szemben - hadd jegyezzem meg, elég ironikus módon - pedig egy rozoga kocsma álldogált. Kissé megrogyott alapzatával tökéletes másat adta egy részeg embernek, aki jarni próbál.
Végül a második mellett döntöttem, léven, hogy nem igazán voltam éhes. Ahogy benyitottam az épületbe, egyből alkoholszag csapta meg az orrom, mintha pofonvágtak volna. Elfintorodtam, majd átverekedve magam a kisebb tömegen, letelepedtem az egyik bárszékre a pult előtt. Kértem magamnak egy nem túl erős, mégis kellemes izü italt, majd azt kortyolgatva körbepillantottam ismerős arcokat keresve. Sajnálatos módon azonban egyet sem talaltam. Nyilvan mindenkinek jobb dolga is van, mint itt elverni a nehezen megszerzett penzét. Kisse csalódottan visszafordultam a poharamhoz, es a benne lévő folyadékot kezdtem tanulmanyozni. |
Most is egy nála nagyobb piszoks és szakadt gyapjú pulcsi fedte katonai egyenruháját, csupán combtól a talpáig lehetett felismerni, hogy a felderítő egység tagja. A testéhez tökéletesen passzoló mégis feszülő manőverfelszerelés barna bőrhevederei megcsillantak a napfényben. Haját kiengedve s háta mögé dobva viselte. Pár szőke hajtincs frufruként szolgált, melyek eltakarták a szemeit. Egy kis utcagyereknek tűnhetett első látásra, hisz az is volt, csak hogy ő tesz is valamit sorsa ellen.
Így sétált némán a Stohess körzet nyüzsgő utcáin. Valami azt súgta, a közelben régi szenvedélyével találja újra szembe magát, ám ennek megakadályozása érdekében irányt is váltott, a sarkon beforulva tudta nélkül egy sikátorba sétált bele, ahol újabb macskafalka tanyázott egy látszólag döglött madár húsán. Közelebb ment és leguggolt az állatok mellé. Kezével gyegéden a macskák közé csapott ezzel elhesegetve őket. Kezébe vette a madarat és megszemlélte a sajnos már élettelen tetemet. Úgy döntött nem így hagyja sorsára, így elvitte egy kisebb füves területre, ahol már több domb is kiemelkedett a földből. Némelyikükön egy pár elszáradt virág pihent, ez volt az ő álattemetője. A madárnak is ásott előre egy kis gödröt melybe gyengéden belehelyezte. Beásva őt is egy szál százszorszéppel, amit a falakon kívülről szereztek az árusok, díszítette a sírt. Földtől piszkos kezeit összetette maga előtt, majd felállt. Elsétált, a titkos temetőről egész a város utcáiig. Nem messziről erős alkohol szag csapta meg az orrát és nem tudott neki ellenállni. Elindult a kis kocsma felé normális ütemben. Egy mély sóhajjal lépett be a korhadt faajtó küszöbén, ahonnan már az ellenállhatatlan szagok mégjobban erősödtek. Egyik kezével hajába túrt, majd unott képpel nézve az kiszolgálóra rendelt egy italt. Végigpillantva a részeg tömegen rádöbbent, hogy még ő lehet az egyetlen józan, de már nem sokáig, miután megkapta az italt, egy korttyal le is húzta azt, újabb poharak következtek. |
Sűrűn lakott városrész a felsőbb réteg legjavával. Fejlett csatornarendszere, ami a város alatt húzódik végig, nagyban megkönnyíti az itt lakók életét. Központja a Katonai Rendőrség főhadiszállása, amit megfontoltan átgondolt terv alapján körkörösen utakkal vettek körös-körül, amik mellé házak épültek. A csigavonalban haladó főúthoz kisutcák csatlakoznak, így bármerre indul az ember, a főhadiszállásnál lyukad ki egy idő után. Ennek ellenére nem sok Rendőr tartózkodik a városban. |
[147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|