Attack on Titan Szerepjáték!:3
Menü

 
Chat

Kérlek, ne itt hirdess és ne káromkodj!
Valamint N, Nea, és még sok nevet használó egyén véglegesen ki lett tiltva az oldalról. A legtöbb rosszindulatú üzenet vagy spam rá vezethető vissza a közeljövőben, előre elnézést kérek mindenkitől.

 
Az oldal adatai

Név: Attack on Titan Roleplay!:3
Téma: Szerepjáték
     // Anime: Attack on Titan
Indulás: 2014-07-20
Admin: Dashie
Moderátor: Natsumi

 
Cserék ^^



~*~*~*~*~ Anime and Others ~*~*~*~*~ http://elizium-rpg.gportal.hu

Függőben lévő cserék:

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló :33
Indulás: 2014-07-20
 

Játék
Fórumok : Játék : Sina fal - Stohess körzet Fórumok: 
Témaindító hozzászólás
Dashie

2015.09.26. 17:55 -

Sűrűn lakott városrész a felsőbb réteg legjavával. Fejlett csatornarendszere, ami a város alatt húzódik végig, nagyban megkönnyíti az itt lakók életét. Központja a Katonai Rendőrség főhadiszállása, amit megfontoltan átgondolt terv alapján körkörösen utakkal vettek körös-körül, amik mellé házak épültek. A csigavonalban haladó főúthoz kisutcák csatlakoznak, így bármerre indul az ember, a főhadiszállásnál lyukad ki egy idő után. Ennek ellenére nem sok Rendőr tartózkodik a városban.

[147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]

Natsumi Előzmény | 2016.05.05. 17:49 - #154

http://kepfeltoltes.hu/150926/Satoshi_www.kepfeltoltes.hu_.png

Még mindig csak ült és csukott szemmel próbált lenyugodni. Szíve még mindig vadul dobogott, gyorsan vette a levegőt. 
Végül elaludt és nem volt eszméleténél;

Apró pillanatok villantak meg múltjáról: Visszatért a régi kocsma elé. Haja kócosan állt a feje tetején előtte újságok hevertek. Zsebében aprók csörrentek meg mikor megmozdult. És hogy miből is élt meg... 
Újabb éjszaka, fiatalon az ágyban. Nem volt egyedül. Szobatársa pénz kínált neki., s mivel kellett a pénz így elvette és meztelenre vetkőzött az ittas férfi előtt. Innentől már nem mondhatott ellent semminek, úgy viselkedett, ahogy azt a férfi megparancsolta. Apró mellein érezte a vaskos markolatot, teste pedig beleremegett minden érintésbe. Végül a férfi is pucéran állt előtte és kérte, hogy izgassa fel. Nem tehetett mást, rögvest engedelmeskedett, megtette. A pénzből piát vett és némi ételt, ám mikor mindene elfogyott lopott.

Hirtelen egy ágyban találta magát. Felriadt, de maga előtt ismerős alakokat látott: nevelő családját. Testvérei még fiatalok voltak, és ő is. Mostoha szülei egymás mellett ültek és beszélgettek. Arcuk gondterhelt volt. Tudta, hogy róla beszélnek, de azt nem hogy mit, bár sejtette. Ez volt az a pillanat, amikor eltették láb alól és száműzték. 

Egy roppanás és egy sikoly zökkentette ki. Mire felriadt már rájuk szakadt a szoba. Maga körül két alakot látott, de homályosak voltak, így nem tudta kik lehettek, csak következtetett: a szőke foltok... a mellette fekvő Diether alakja rajzolódott ki. Másik oldalon a jóval alacsonyabb sikoltozó kislány, Lucy. Ő ráncigálta ki a roncsok közül, hátuk mögött pedig Diether vergődött ki a mocsok alól. -Mi történt?- ismételgette magában. Arckifejezése olyan gondterhelt volt, mint anno mostoha szüleiké, de neki most fájdalmai is voltak. 

Az egész épület omladozott. A hadnagy és Simon is viszonylag épségben túlvészelték az egészet. Mikor magára nézett észre vette derekán a kötést, meztelen testén pedig a vörösre színeződött törülközőt. Karjain itt-ott folyt a vér. -Biztos a szöges gerendák voltak..- gondolkodott egy pillanatra, de saját épsége helyett a többiekért aggódott. Szemei a hadnagyra meredtek. -Mi történt? - dadogta két köhintés között. Fél kézzel oldalához kapott mikor bele nyilallt a fájdalom. Fogai összekoccantak, állkapcsa megfeszült. Próbált újra megszólalni ám most is csak köhögni tudott, néhány szóban Dietherre utalt, de hirtelen elrántotta a hadnagy a csuklójánál fogva. Megmentette az életét, ugyanis egy jókora gerenda zuhant a földre. Kapott az alkalmon és minden erejét összeszedve próbálta kijuttatni magukat. A kislány kezét el se engedte, csak erősen szorította és néhol rápillantott. A hadnagy elbukott, adott az alkalom, hogy vissza fizesse adósságát. Segédkezet nyújtott a hadnagy felé és segített neki kikecmeregni a helyzetből. Lába beakadt, de ezt már intézi is egy férfi. Ki lehet? 
Magához szorítja a kislányt és feltérképezi, hogy nincs-e semmi baja. Épségben vannak legalább is jelen pillanatban. A férfi hadovál valamit, de nem valami érthetően, viszont kihangsúlyozza a fontosabb szavakat, amiket viszont meg lehet érteni. 
De mi ez? Hogy történt? Ki ez az alak és mi köze ehhez a hadnagynak? 
A következő pillanatban váratlan volt, ugyanis a férfi szembe került a hadnaggyal.
Mi folyik itt? Ugye nem fognak verekedni?
A hadnagy utasítására kéne cselekedni, ám ő megtagadja, ha már megbízik benne, hagyja, hogy segítsen. A hadnagy és a férfi közé állt, a kislányt pedig Simonhoz küldte, tudta, hogy benne is bízhat, és hogy megvédi a gyereket.


Natsumi Előzmény | 2016.05.05. 17:29 - #153

Mindenre számítottam a föld alatti városban, de rá még így se volt pofám. Torokmetsző, hasfelmetsző Jack, Kenny, a nagybátyám, és rondán odakozmált, amikor legutóbb elbúcsúztunk. 
A lakrészem frissítettem fel épp azzal, hogy kiporolok. A valaha hullák nyughelyéül szolgáló szaros lepedők ki lettek hajítva. Szerencsére volt tartalékban tiszta, ide át akartam fektetni a megvágott lányt, de nem jutott erre már időm. Megjöttek ezek a balfaszúak, és magukkal hozták a kinti város össze dzsuváját. 

Kenny arca majd szét repedt az örömtől, hogy újra láthat. Az a pár embere beállták az ablakokat mindkét szobában, mintha függönyök lennének, nem is a belső (valaha volt) katonai rendőrség. 
- Pont időben, hogy megnehezítsd a dolgom! - kerülöm meg Kennyt egy vállassal. Átküldöm az apró taknyost a másik szobába, nem mintha jobb lenne ott a helyzet. De legalább Kenny emberei kimentek a folyosóra, miután meg győződtek róla, hogy az ablakok tiszták.
Szerintem redvásak.

Kiakartam fújni a levegőt, mikor Kenny felröhög, és kifelé csap a bokacsizmájáál, átlépve a parketta egy laza lécét.
- Kapásunk van!
- Basszad meg! - kapom elő a zoknim szárába bújtatott pengém, és két lépésben kitöröm a fekete falat, ami a bejáratnál felgyülemlett. A látvány, hasonló arckifejezést vált ki belőlem, mint a társaságunkból. Diether a kadét és a puskacső között. Nem is, inkább a puskacsővel a szájában. Úgy roppantja ketté, mintha a vacsorája lenne. 
Némi vér kerül a pofájából a földre, meg a fegyver két darabban. 
- Nem festitek ki a házakra, hogy “itt vagyunk?” Simon, ne bámuld így Diether seggét, rúgj belé egyet! Bárki más, aki mocskosan vissza mer jönni, felkoncolom! Igyatok a lenti kocsmában a számlámra!

Odabentről is kitessékelem nagybátyám jóbarátait, és összegyűlünk egy nagy kupaktanácsra. De előtte beviszem én, és Simon sz eszméletlenre vérzett Diethert a két hölgyhöz. 
Jó lesz párnának, a kislánynak.
Csak öt perc telik el. Sikoly, fény, és egy robbanás példátlan erővel sőpör le mindhármunkat a lábainkról. A ház úgy zuhant össze alattunk, mint egy szaros kártyavár, vagy Erwin tervei az utóbbi időben. 

Két gerenda akadt össze keresztben a fejünk felett, ez védett meg minket ebben a szobában. A másikban nem tudom, mi san, de Kenny már röhög, tehát semmi jó.
- Élnek azok, ne szarj be! - mondja nekem. Hát pedig tele a gatyám, redvás poros a hajam, valószsínüleg egy harminc-negyven ember zúzódott hullává; de ez a látvány, hírtelen a saját nevem sem tudtam volna kimondani, ha megkérdik. Szakad a vér a homlokomból, Simon egyik szemét ütötte meg, ahogy a szemen sarkából látom, Kennyről már nem tudom eldönteni mikor halott.

A kislány a kába Satoshit húzza ki a kezeinél fogva. Folyamatosan pörög a nyelve. 
- Hadnagy, én nem tudom mi történt! - köhögi a port fel Satoshi.
A csőcselék körénk gyűlik. Aztán el is tűnnek a porfelhőben. Mintha mérgező pára egyszerűen leterítené őket. A kislányra pillantok. Hírtelen összeáll a kép az elmémben, és a nagybátyám támolygó ittas fejében is az eszmélet végre.

- Az előbb a szőkeagyú. Az előbb láttam… - folytatni akarja Satoshi, de megszorítom a csuklóját és átrántom egy szétrepedt gerenda felett. Kenny gavallért játszik, és a karjaiban viszi a két lányt. Akkorákat szökellünk, mint a műugró rendellenesek. Én csak egyszer esek pofára egy deszka kimeredő csonkjában. Változik is a felállás, Satoshi húz ki a gödörből, és igyekszünk együtt kijutni a romok közül. 

Az egyik ház falának vetjük a hátunk. Én a tenyereim a számra tapasztom, amíg Kenny gondoskodó kezei kihúzzák a bokámon átment farepeszt. Satoshi úgy öleli magához a befogadott gyereket, mintha mindig is együtt lettek volna. 
De ez a föld alatti város, és kurva sötét van, hogy lássuk az igazi gonosz arcát.
- Kenny. Tegyél egy szívességet…

- Élsz, megtettem a szívességem, kis szaros. - mondja, de tudom, hogy megteszi. Nem a világ letkedvesebb fazonja, és hidegvérrel legyilkolta Hanji fél szakaszát- meghülyültem, hoty rá bízom őket? - Bújjatok be egy patkányjukba, vagy maradjatok, és nézzétek a nagy hadnagyot hullarablás közben. Ellöki magát a házfaltól, és elémbe kerül. Ökölbe szorítom a kezeim. Fogalmam sincs, mit művel Diether, de a kis picsának köse van hozzá. Ha az történt, amitől félek, nem egy emberrel találkozom majd. Ésakkor már két szörnyeteg fog a társaságom lenni, egy tömegsír csúcsán állva.
- Simon. Maradjatok a fényben. Megtalálunk. Gyerünk, tünés!


Dashie Előzmény | 2016.04.24. 10:25 - #152

Mikor a kislány levette a felsőjét, elkerekedett szemekkel bámultam a hátát. A behegesedett vágások sokasága valamiféle képet volt hivatott mutatni, és mint bélyeg, díszelgett a lány bőrén. Hirtelen elfogott az undor az emberek iránt, amin az sem segített, hogy Diether összekent valami ragacsos szarral.
- Mi a francot művelsz?!  - üvöltöttem rá, letörölve a szemhéjamra került mocskot.
Meglepetésemre egy viszonylag épkézláb ötlettel állt elő. Még értékeltem is volna, ha a lovával nem rúgja le kis híján a fejem.. Reflexből hátrafordultam, és szívesen ki is osztottam volna, de egy mély lélegzetvétellel sikerült visszafognom magam; elvégre sokkal fontosabb dolgunk van, mint egymást szapulni.
Fölugrottam Levi lovára, erőltetett lépésre fogtam, és míg lassacskán beértük Dietheréket, igyekeztem úgy elrendezni a hajamat, hogy valamelyest hasnlítson a Hadnagyéra.
Vegyes érzelmekkel ugrattam a lovat vágtába. Aggódtam Satoshi miatt, a lány stigmáin rágódtam, és valamilyen szinten a Hadnagyra is ideges voltam. Nem mondta el mit tervez, csak a lánynak, továbbá Satoshival együtt eltűntek az isten tudja hova, nekünk pedig egy szót sem szólt. Ennek nyilván megvolt az oka, és pont emiatt z ok miatt feszültek pattanásig az idegeim.

...

Az erdő szélén elengedtük a lovakat, és gyalog folytattuk az utat. A kislány kezét fogva haladtam elöl, aki az utat mutatta nekünk. Nem sokkal később megállt egy pincebejárat-szerű, félig leszkadt nyitott ajtó előtt. Nem volt valami bizalomgerjesztő látvány, és ezt Diether szóvá is tette. Valóban, nekem sem fűlött hozzá a fogam, de ha Satoshi odalent van, mindenképp meg kell találnunk.
A bejárat előtt megakadt a szemem egy széken. Nyilván őrizték a lejáratot. Ez viszont arra utal, hogy a Hadnagy valóban odalent van, és vár minket.

...

A kis hatéves végig készségesen mutatta az utat, mintha beleégett volna a retinájába a hely térképe, mindig tudta, merre kell menni. A labirintus-szerű járatokon keresztül végül megérkeztünk oda, ahol Leviéknek lenniük kell elvileg. Bemásztunk a kissé szűk ablaknyíláson, és egy véráztatta, hullaszagú szobába érkeztünk. Lucy egyből bemászott az ágy alá.
Megtaláltuk a bejárat néhai őrzőit.
- Gondolom, minden további nélül vállalod a hullák eltüntetését - néztem Dietherre még mindig mocskos arccal. Diether vágott egy pofát, de nem ellenkezett, ami megkönnyítette a dolgot; nem feltétlen lett volna erőm még vele is veszekedni, miután megláttam Satoshi véres testét egy asztalon feküdni, és az ugyanabból a szobából közeledő Hadnagyot. Gondolkodás nélkül szegeztem neki a tőrömet és a kérdést:
- Miért bántottad? Miért nem szóltál nekünk semmit? Gondolod, hogy így működik a bizalom, seggfej? - ordítottam az arcába.
Konkrét válasz helyett bizalomról, beavatásról és árulásról kezd beszélni, majd kihívóan a pengére csúsztatja a torkát, és megkérdezi, tényleg ledöfném-e.
Minden további nélkül.
A penge egy mozdulatra tovább siklik, nem túl mély, de látványos sebet hagyva a Hadnagy torkán, aki a következő pillanatban már a saját késemmel a kezében áll a hátam mögött. Közli, hogy "átmentem", majd a földre dobja a tőrt, és törölközőket nyom a kezembe, azzal az utasítással, hogy vigyem ki őket Satoshinak.
Rögtön sarkon fordultam, és a lányhoz siettem. Ráterítettem a törölközők egyikét, vigyázva, nehogy véletlenül a frissen varrott sebhez érjek. Satoshi nem volt eszméleténél, de reménykedtem benne, hogy minden rendben van vele. Legalább nem érzi a fájdalmat egy ideig. Végigsimítottam az arcán, szőke fürtjeit a füle mögé igazítottam, hogy azok ne lógjanak az arcába.

...

Takarítószer. Fogalmam sem volt, honnan szerezhetnék, vagy egyáltalán merre induljak. Találomra elindultam az egyik irányba, igyekezvén megjegyezni, hogy merről jöttem. Ahogy elhaladtam néhány szoba mellett, benéztem az ablakokon. Öreg, mosdatlan férfiakat láttam rég elégett szivarral a szájukban, amint üres italos üvegek társaságában fetrengenek a kanapéként szolgáló matracokon. Mindegyik aludt, legalábbis úgy tűnt, eléggé ki vannak ütve, így benyitottam. Nem lepett meg, hogy nem zárták be az ajtót..
A szobából, ahova beléptem nyílt egy másik is. Mivel itt orrfacsaró bűzön kívül mást nem találtam, benéztem oda is. Persze itt sem volt jobb a helyzet. Üres, törött polcok, leszakadt ajtajú szekrények.. Ahogy benéztem az egyikbe, megakadt a szemem egy rozsdás fülű vödrön. Ennek talán még hasznát vehetem..
Kifele indultam, mikor az egyik, eddig mozdulatlanul fekvő férfi kábán rámpillatott, és kiabálva próbált fölállni, de a vödörrel visszatessékeltem az "ágyba".
A folyosóra visszaérve ismeretlen hangok ütötték meg a fülemet. Elindultam a hang irányába, és az egyik sarkon befordulva szénaboglyaként álló szőke tincsek sejlettek fel előttem. Diether nem volt egyedül; sőt, vagy öten vették körbe.
Megidultam a kisebb tömeg felé, ám ekkor Diether olyat tett, hogy mindannyian lemerevedve bámultunk rá. Eddig is furcsa volt a gyors gyógyulása, de ez még azt is felülmúlta...


Natsumi Előzmény | 2016.04.20. 17:27 - #151

http://kepfeltoltes.hu/150926/Satoshi_www.kepfeltoltes.hu_.png

Sokkot kapott és csak bámult maga elé. Azt hitte itt a vég órája, ám hirtelen összeroskadó testét valami erősen megmarkolja, majd magához húzza. Nem tudja, ki lehet, de férfi az biztos. Látása túl gyenge hogy felismerje a vonásait. Gyilkosa csak nem lehetett vagy talán mégis.
A sokktól eszméletét vesztette. Sok vért vesztett míg a férfi vonszolta őt karjai között utcákon át. Ruhája, haja, nadrágja vértől ázott. A vér a földön is nyomot hagyott. Csak rángott a teste, néha meg meg moccant az illető kezei közt.
...
A forró víz és a testébe nyilalló fájdalom keltette fel. Magához tért és zihált. Levegőért kapkodott és próbálta szemügyre venni a férfit, aki valószínűleg idáig hurcolta. Meglepetésére a csepp hadnagyot látta szeme sarkából, aki még félelmetesebb volt, mint eddig. Fejét víz alá nyomta és közben mosta sebeit. A forró víz marta a szerveit, égette a húsát, de tisztította testét. A vödörben levő tiszta víz színe hamar vészjóslóan vörös színbe váltott, és nem csak a vödör, hanem a padló, a bútorok és a hadnagy ruhája.
Felordított mikor a férfi éles tűt döfött bőrébe, hogy összevarrja sebét. Akár mennyire szorította ajkai közé fogait csak egy kiáltással bírt szabadulni a fájdalomtól. Gondolkozni se bírt, csupán levegő után kapkodott és közben fel felordított a szúrásoknál, érzéstelenítő nélkül mintha kínozták volna, úgy érezte magát. A hadnagy figyelmeztető szavait alig hallotta, fülei minden pillanatban ki- s bedugultak. Habzott a szája, mint egy veszett állaté, teste remegett. Életében talán először érezte magát úgy mintha valójában szenvedne. De ez így is volt. A hadnagy gondosan összevarrta a sebet és bevallotta, hogy ő okozta az.
Hangos lélegzetvételek közeledte hallgatta a szavait és ekkor döbbent rá, hogy valóban védtelenül, azaz meztelenül egy frissen bevarrt sebbel ül egy ingovány széken. Aranyszőkés fürtjei épp hogy eltakarják melleit, ám nemi szervét csak a fanszőrzete és keze takarja, mely átvándorol a varrathoz. -A kurva életbe is!- hagyta el a száját egy kisebb káromkodás majd ezt követően több és durvább. Teste megmerevedik és próbálja tűrni a fájdalmakat. A vágás helye lassan varasodik, majd valamennyivel később összeforr, de ezek csak a jövő tettei.
Nem felel a hadnagy kérdéseire, legalább is még nem. Erőteljesen öklendezik és szenved. Körülötte minden véres. Gondolkozik a válaszon, de elméje elsötétül, és nem jut rá lehetőség. Ő mégis valamiért bízik a hadnagyban, még ha megsebezte is, annak biztos volt egy oka, vagy netán egy megleckéztetés akart lenni. Egyenes volt és bízott a hadnagyban eddig is, bár bizonytalanul, de tudta, hogy neki is volt családja, és ha benne bíztak, biztos ők is bíztak benne. Erőtlenül szétnyitotta véráztatta cserepes száját és néhány szót próbált kipasszírozni torkából. Végül két szusszanás között közölte a választ. - Bízok... benned, bármi is történjen...az ok..- és itt elhallgatott. Eleget mondott és a hadnagy is ott hagyta és elment pár friss törülközőért.
A távolban újabb párbeszédet hallott, ismerősen csengtek a hangok mégsem tudta eldönteni kitől származtak. Végül teljesen feladta és elgyengülve roskadt össze a széken. Karjait maga mellé eresztette, szemhéjait lecsukta egy időre. Amíg tudott pihent, bár még most is zihált. Száján vette a levegőt és ott is fújta ki. Úgy nézett ki, mint valami megerőszakolt koca disznóvágás közben, csak persze ő élt. Még.


Diether Előzmény | 2016.04.20. 01:47 - #150

  - Miattam van – bújik elő egy fej, egy azonosítatlan hajkupaccal a tetején. Egy kicsit gondolkoznom kellett, mire rájöttem, hogy ez az a lány, aki a lakóház óta követett. Igazából most sem kellene foglalkoznom vele, hátha elmegy haza. De a lány úgy magához vette, mintha árva lenne, meg sem kérdezve tőle, hogy eddig hol volt?

 - Amikor láttam, hogy Ő jön, azt hittem bántani fog, mert megöltem őket. De folyton bántottak. Stigmákat vágtak a hátamba, és azt akarták, vigyenek el. – A beszélő értelmetlenség kimászott a szalmakazalból, és kicsit lesöpörve a ruháját, közelebb jött hozzám. Miért vonzom a furcsa kreatúrákat? Úgy érzem Simont meg nem is érdekli egy gyerek mondandója, de Ő is egy taknyos, és tudhatná milyen, ha nem hallgatnak rád, mert kevesebb szám van a korodban, mint a Hadnagynak! Rápillantok, és nem értem, mire torzult el a látásmódja, de akkor vissza is fordultam a kislányhoz, és hasonló lett az arcszerkezetem. A hátát mutatta nekünk. Meztelenre vetkőzött felül, és a rongyát szorítva a kezeiben, áll katonás tartással. Haja mindenfelé omlik rajta.

Hogy nem vette észre ezt Satoshi? Biztos lefürösztötte! De az is este volt, tőle, hogy este rossz a figyelőképessége.

- Az alacsony bácsi már látta, és egyből el is ment. Annyit mondott, hogy keressek egy buta kutyát a lovaknál és maradjak vele. – ezzel minden meg is világosult, mármint a cseppnyi értelem beszédének ezzel a részével, és a világosság jó, szeretem, kicsit éberebbnek is érzem magam ahhoz, hogy kicsit oldalra lépjek, és egy ott levő szenesvödörbe nyúljak két marokkal. Simon már csak annyit fog fel a hírtelen témaváltásból, hogy az egész fejére majdnem felkenem a mocskos koszt, és nem túl boldogan ordít rám, hogy, hogy képzeltem ezt, meg ilyenek?

Én már a lányt öltöztetem vissza, és a lovaknak füttyentek, az enyém minden gond nélkül hallgat rám, és tépi kettébe a vezető szárat, amivel kikötötték. A pettyes állat, akkora mint a fél ***, felugrom a hátára, a másik markommal a szőrébe kapaszkodva, őt is szétkenem szurokkal, vagy szénnel, vagy mire jó ez a fekete szemét a tenyeremen.~ A gyereket magam előtt fogom a másik kezemmel. Zavar, hogy rendkívül úgy kezeli a helyzetet, ahogy még mi ketten Satoshival sem tudjuk. Túl Erwin a dolgokhoz.

Ekkor jön a második felismerés, hamarosan elmegy a felismerésem és akkor meg fogom tudni, hogy Erwin terve az egész rémálom. Megbélyegzett kislányok, és Sámli magasabb kiadása.

 - Tereld el a figyelmüket, azt gondoltam, hogy a hajad csináld meg, és vedd fel a köpenyed, mert akkor messziről Sámlinak néznek a tértorzuléstól, Levi lova megtalálja Őt, én meg követem a borzalmas hipószagot a levegőben, de képzeld azt, hogy ezt utasítottad, és én most teljesítem a Parancsod, nehogy—

A lovam elindul, átugorva Simont, aki ezt biztos nem fogja a későbbiekben értékelni; és úgy szakítva félbe engem, mintha maga Levi tenné állandóan, látszik, hogy tőle kaptam. Az összemocskolódott ruhájú kislánnyal kis utcákon vágtatok keresztül megint, de nem kell tudnom, hogy merre menjen, csak hallanom. A diákcsemege beszél. Levi pontosan elmagyarázta neki, hogy mi történik, azt is, hogy hol keresse, szóval egy hatéves felfogóképességében jobban megbízik, mint két felnőtt férfiéban, ez azért elég köcsög dolog tőle.

Lehet bosszúból ledobom a gyereket!

De sajnos nekem is vannak érzelmi elveim, amiket belém növesztett a saját gyomorsavam. Meg már találtam fogás fél kézzel Bellington szőrén, és a térdeimmel sem akarom túl elereszteni magam, mert akkor lecsapódunk mindketten a hátáról. Nem tartok mérsékelt tempót. A patái visszhangosan csattognak a macskaköveken, mindenkit felver, aki alatt ellovagolunk.

Ilyenek ezek a hajnalok.

Bellingtont elengedtem tíz perc gyaloglás óta. az erdő szélén vagyunk, a ló pedig nem buta állat. Meg fog lenni addig énnélkülem, amíg a halott maradványaim nem hozzák fel a felszínre. Aztán utána is. De erről igazán nem beszélek senkinek.

Egyébként is fáj a fejem.

Mellettem Simon, aki a kislány kezét fogja. Ő is eleresztette Levi lovát, és úgy látom, meg érzem is a fejem csúcsa tájt, hogy nem volt gyötrelemmentes útja idáig. A haja még nedvesen csillog a mosdástól, az arca ráncos az idegtől, és véres a köpenye. Az erdőszélek nem jó helyek. Innen csak a sötétség van.

A jobbunkon még vannak emeletes házak, de nem túl jellemzően, szorosan egymáson, mint beljebb. Mintha ez a rész nem is létezne, és csak ide dobtak volna építményeket építkezési próbálkozásokból. Simon hírtelen megáll. Nem kell megkérdeznem miért.

A kitárt pinceajtóból hideg levegő áramlik fel. Egy üresen hagyott szék az ajtó mellett, néhány papírszemétguriga, és a kislány, aki lefelé mutat.

 - Nyápic maradok, és idefent! – próbálok ellenkezni az ötlet ellen, hogy itthagyjam a csodálatos reggeli napfény melegét, de Simon egy rúgással elintézi, hogy fejjel előre indítsam a befelét. Lehet egyszer megfogom lökni egy sötétben kiálló hulla kezében, hogy Ő is kicsit megijedjen!

Még aludni sem hagyott a kurvakorai pánikrohamjával!

A gyerek az ölében, amikor belép a hátsó szoba kisablakán. Nem kérdeztem meg tőle egy ideje, miért mászunk házfalakon fel, ahelyett, hogy csak elől bekopognánk, és köszönnénk neki, jelezve, hogy megjöttünk, bár nem túl boldogan.

Satoshi egyébként sem boldogan.

A hatéves a hullák láttán megelőz, és bebújik az ágy alá, pedig én akartam ugyan ezt tenni, csak az undortól. Rettenetesen rosszul bírom a sötétséget, az idegeim ceruzahegyezővel koptatják, és a hangok olyanok, mintha valaki nem tudna hegedülni, de mégis megpróbálná, fémszálakon, konyhakéssel. Egy átlagos nap a Hadnaggyal!

Satoshi persze totál az empátia hirdetője, és a szent a béke jegyében elküld hullát lapátolni. Nem tudom, mivel érdemeltem ki, de visszafogok adni neki egy ujjat álmában, vagy beleteszem valahol egy forróvízbe mind a három test ujjait, a testüket szellemidéző körökben hagyva, hogy ráhugyozzanak majd ektoplazmával. Direkt oda irányítom majd őket.

Néha elgondolkozom, honnét jutnak eszembe ilyennek, amikor a bokrot sem ismerem fel, ha csaligátosnak álcázzák… de most nem néha van, hanem meredek lépcsők, amiken testeket lökdösök lefelé, hogy úgy tűnjön, csak puszta rablásról, és véletlen balesetről van szó. Persze mindezt egy feltűnően szőke srác követte el, mindenki szeme láttára. Még a pengéim is megforgattam a testükben, miközben kidobáltam őket az ablak alá, ami alatt húzódtak a lépcsők. Aztán utánuk ugrok, mint egy béka, vissza a vízbe. Még egy kis remegő hullámverést is hagyok magam után.

Kellőképp felkeltettem az érdeklődést a hullagyalázással, és a semmi keresésével a zsebeikben, egy szaros késsel a fogaim közt. Valaki hívta is a katonai rendőröket, hogy kergessenek kicsit. Megzabállak Sámli, csak állhassak rád, ha visszamentem, bár abban sem vagyok biztos, hogy valaha visszatalálok ezen a helyen hozzájuk. Mert mire elhagytam a katonai elit szektát, egy rakásba verődött mocskos arcú utcagyerekből lett gengszterfelnőtt vett körbe, hatalmas fekete kabátban, fekete kalapokkal, amin fehér díszcsikok díszelegtek, és ezekkel belapítva egy szűk sikátorban nem jó. Egyetlen mentő kérdés jutott eszembe, ami egy csak gyertyákkal televilágított, sötét helyen eszembe juthatott, ahol nem éri a bőröme


Diether Előzmény | 2016.04.19. 15:49 - #149

Elkaptam a kezembe, mielőtt a földre fordul. A késem kihúzom a hátából, miközben a vállamra fektetem fel. Valamit gurgulázik, de érthetetlen amit mond.

Felszúrtam, mintha karóra döfném. Francba! De ha sietek, túléli. Túlél mindent, hiszen ennek kell történnie! Valamit akar tőle az a szekta, és ennek köze kell legyen valamihez.... túléled.

Tarts ki!

A véres fegyvert a derékszíjamba csúsztatom. Nem baj az, ha látják. Az sem, ha a katonák észrevesznek, esetleg elkapnak. Mindenre felkészültem, és bárhonnan a Földalatti városban kötnénk ki. Ez egy egyszerű terv. Satoshi éppsége van csak kérdéses helyzetben. Ám, ha ebbe belehal, felesleges is lenne tovább jönnie velünk. Akkor nem csak tévedett Erwin vele kapcsolatban, de még feleslegesen át is kellene élnie mindazt a szörnyűséget, ami vár minket. Simonnal kapcsolatban sokkal biztosabb vagyok mint vele, de Simon sem ér semmit nélküle. Tehát tudnom kell, vigyem-e a gyerekeket magammal, vagy se...

Szar!

Nem tudom, hogy fogom megindokolni Satoshinak a támadásom, de talán nincs is jogom arra, hogy bármi magyarázattal szolgáljak, mint a tények. Ha Diether alkalmasabb lenne, sem Őt választom. A lábammal szétsöpröm a véres homokot a macskakövön. Szándékosan hagyok nyomokat.

A sikátorok alatt, mindig a szemétben taposol. Biztos, hogy Trost alatt létezik bejárat. Emlékszem.

Ahogy már azt is tudom, hogy nem ez az egy város van a Falak alatt. Végül is, valahol léteznie kell a pokolnak is...

Ronda képű szarzsákok állják az utamat. Elismétlem a szavamat, mert talán tájszólásom van, mint Auruonak volt.

- Olyat má’ halottam, hogy fel akarna’ menni, de le mé’? – kérdezi a dagadt, önmagára nem adó paraszt a lejáratnál. Két társa csukjával a fején, katonai rendőröktől lophatott puskákkal vigyázzák a behajtó épségét. A tarhajú ciccent, mire azok mögém kerülnek, és lehajtják az én kapucnim a fejemről. Egy pillanatra nem felel, pont annyi ideig, hogy a mocskosnyálú cigarettája a földre eshessen. Elmorzsolja a talpával, jelzésértékűen.

 - Megsérült az asszonyom. – a pillantásom élesebb, mint bármelyik penge, mely az óriások tarkóit valaha metszette. Szürke íriszeim pattognak. - A katonai korházba nem vihetem.

 - No csak, az emberiség legerősebbje szívességet kérne a Földalatti városból? Ez miben szolgál jót nekem?

 - Nem öllek meg, hanem fizetek az információért. – válaszolok. Az aggodalmam és a türelmetlenségem, a vállamra csöpög, és a hátamon folyik lefelé a köpenyemen. Satoshi vörös vére.

A vér szivárog. A szagra közelednek.

 - Háh’, meglep a bátorsága, hogy idemerészkedik! Odalent nem szívelik azokat, akik látták a napfényt! – vicsorít. Neki is napbarnított arca van, és heges az arcbőre. Valószínűleg találkozott már ezzel a jelenséggel.

 - Egy kuruzslót keresek. - folytatom. - Van nektek nem egy. orvos kell.

Hírtelen a késemre pillant. Aztán újra rám.Mintha egy napvillanás szemen szúrta volna, figyelmeztetésképp, hogy gyanús vagyok, és hol a gyanú eszköze.

– Te is úgy jársz, mint az, aki el akarta árulni, hogy hálok a társammal?

Satoshi vére a földre csöppen. – Az utolsó csepp erejével megvédett, mikor összetűzésbe keveredtem vele. Nos? Ennyi információ elég ahhoz, hogy mennyire nem vagyok a szaros jó kedvemben, vagy beszélgessünk még? Óriások ellen harcolunk. Rég nem ijeszt meg két taknyos lopott puskával, meg egy zsíros fejbőrű, kopaszodó dagadt nemes. Bebizonyítsam, mennyire könnyen ölök még meg egy embert egy nap alatt?

 - Hozzátok ide a számlatömböm! – utasítja az embereit. Nem rezdül meg a tekintetem.

Satoshi hatalmas levegővel ordít. Újra a víz alá nyomom a fejét, majd felhúzom. Befogom a száját, mielőtt sikítana, és megvárom, amíg abbamarad a remegés. Egy szobát adott a bigott. Szólni akart, hogy rendezi az orvosunk, de már nem élte meg, hogy visszatérjenek a felszínre sem. A hullák, a másik szobában vannak.

 - Magadhoz tértél. Jobb, ha nem ficánkolsz, még nem varrtam össze a sebed. - szúrom fel a kampós tűt a bőrébe. – Sajnálom, hogy így rendeztem. De tudnom kellett, hogy élsz-e még?

Egy kis széken ül. Onnan vágtam le a fejét a vízzel teli dézsába. Egy másik vödörből, tiszta-forró vízzel mostam le a hátát mielőtt magához térítettem.

 - Dühös vagy, elítélsz, és álmomban meglehet, megölsz. Nincs kötődésünk egymáshoz, én pedig tudni akarom mennyire lojálisak az embereim én hozzám. Az előzőek is megkapták a saját beavatásukat, ahogy te is. A seb nem mély, csak fájdalmas. Olyan helyen ért, ahol csak rondán vérezhetsz.

 - Ne fújtass. – szólok rá. – Hiperventillálni fogsz, a tested rángatózni kezd, és habként folyik majd fel a torokváladék a szádból. Lenyelheted a nyelved, és megfulladhatsz. – beszéd közben újabb, és újabb öltés. Precíz vagyok. A csuklóm úgy forog, mint egy orvosé. Idelent éltem, és senki nem látta el a sebeim. Ahogy Farlanék sem tudták volna. A lány rondán beszél.

 - Anyám már halott, de a foglalkozására ráhibáztál. – harapom el a cérna végét. Újabb merítés a forró vizes vödörbe, és újabb átmosás. – Hozok neked egy takarót. Megpróbálhatsz elszökni, vagy megölni engem, de a ruháid mind elrejtettem, és teljesen meztelen nő vagy, a Földalatti világban. Mellesleg, akkor a társad sem fog itt találni.

Felállok. – Gondold meg, megbízol-e bennem ezek után? Az emberek súlyosakat vétkezhetnek egymás ellen akkor is, ha a legjobb barátok. Mérlegelned kell, hogy ha a csapattársaid veszélybe sodornak-e, képes vagy-e akkor is mellettük maradni, vagy ellenük fordulsz.

Nem néz rám. Csak köpköd. Undorítóbbnál-undorítóbbakat. Hátramegyek a kis szobába azokért a törölközőkért. A hullákat már nem találom ott, csak Simont, és a kislányt a háta mögött.

 - Gondolom, a másikkal tünteted el a hullákat.

Pengét tart felém. Pont elég közel áll hozzám, hogy karcolja a torkom.

 - Ha azt akarod, hogy megbízzunk benned, mond el, hogy miért bántottad Satoshit?

 - Valóban úgy gondolod, hogy a szart megúszod, ha most megölsz? – ráhúzom a torkom a penge hegyére. Egy apró mozdulata elég lesz. – Ezek a sebek messze nem lesznek fájdalmasak, mint amik következni fognak. Számotokra, vagy a nőd számára, Szakaszvezető. Szóval? Tudom, hogy nem bíztok bennem, de ez fordítva is áll. Megingott a léc a lábunk alatt, attól a ponttól, hogy velem tartottatok. Satoshi megkapta a saját beavatását, ahogy Ő fél a fájdalomtól, te félsz az árulástól, ez a te beavatásod. Meg tudod valóban ölni a világ legerősebb emberét, egy rozsdás bökővel?

Döf.

A vérem lecsordul a nyakamból. A vágás nem mély, csupán látványos. Közé és a kislány közé állok, a hátába, így nem tudott leszúrni, és így kezemben a kezében levő tőr most az Ő hátába került.

– Átmentél. - dobom le azt a mocskos szart. Satoshi megmerevedett teste elenged. Látom a mozdulatiban.

 - Vidd ki a lánynak a törölközőket, aztán szerezz valami takarító szert. Ebben a putriban fogunk lenni egy darabig...


Dashie Előzmény | 2016.04.17. 09:33 - #148

El kellett látni a lovakat, amit eredetileg Diethernek kellett volna elvégeznie, de nem talált vizet, így inkább elmentem én keresni. Elég lesz neki kielégítenie a hadnagy tisztaságmániáját.
Ahogy beléptem az eléggé lepukkant épületbe, leszakadt deszkák és kitört bokszajtók fogadtak. Sóhajtottam egyet, majd kikötöttem a lovakat egy még viszonylag stabil gerendához, és elhordtam az útból a törmeléet, hogy valamilyen szinten járhatóvá tegyem az istálló belsejébe vezető utat.
Miután ezzeé megvoltam, eloldoztam a lovakat és elindultunk befelé. Nagyjából félúton járhattunk, mikor ráleltem egy nagyjából sértetlen részre, ahol volt pár normális állás. Egyenként bevezettem a lovakat és rájuk zártam az ajtót. Remélem a hadnagy lova nem olyan önfejű mint ő maga, és legalább most az egyszer épen hagyja a bokszajtót...
Az istálló végében találtam egy rozsdás, de még működőképes csapot. Inkább nevezném mondjuk csőnek, mint csapnak, de a célnak megfelelt. A Diethertől elvett vödörrel megitattam a lovakat, majd elindultam visszafelé a többiekhez. Alig tettem pár lépést, egy puska robaját hallottam a ház felől. Az előttem lévő út maradékát futva tettem meg. Mikor elértem célomhoz, egy vérző hadnagyot, egy feldühödött Diethert és egy hadd ne jellemezzem milyen állapotban lévő holttestet találtam. Satoshira valamivel beljebb leltem rá.
Bizonyára a tulaj lehetett az..- vélekedtem magamban.

Valamivel később szétváltunk, ami annyit jelentett, hogy Diether lelépett ruhát keresni. Mikor visszatért, egy kislány is jött vele; nyilván a házban talált rá. Satoshi egyből a szárnyai alá vette, és nővér, ső inkább anyaként viselkedett mellette. Elmosolyodtam ezek láttán, de nem szóltam semmit.
Mi eközben egy fogadóval egybekötött kocsmába tértünk be. Nem volt túl nagy szám, de valahol aludni kellett. Alapból sem volt sok szobájuk, de ezeknek egy része ráadásul foglalt is volt.. Úgy döntöttem, majd később foglalkozom ezzel a problémával, most sokkal fontosabb dolgunk is van, többek között kitlálni, hogy holnap hogy jutunk el a földalatti városba.
Az idefele vezető úton is ezen agyaltam. Hallottam már erről a helyről ezt-azt, de semmi kézzelfoghatót nem tudtam volna állítani róla. Szóltak arról is pletykák, hogy a Hadnagy már járt ott, de ennek nem tudom, mennyi igazságalapja lehetett.. Mi gond lehetne abból, ha megkérdezem? Max. lehánynak szarkazmussal. Na és?
- Azt hallottam, Hadnagy, hogy te már jártál  földalatti városban.. - ejtettem el a megjegyzést a bárpultnál. Épp Levire emeltem a tekintetem, mikor Diether megérkezett, és megvillantott egy valószínűleg bájosnak szánt mosolyt, nekem viszont határozottan felfordult a gyomrom. Kíváncsi voltam, hogy ha kiütném egy fogát, vajon az is olyan könnyen regenerálódna..? Erről kismillió kérdésem lett volna, de a Hadnagy elhallgattatott, így inkább nem firtattam a dolgot.
Ezután Satoshi elküldte a drágámat az istállóba aludni, amiért büszkén pillatottam rá. Egyre jobban kedveltem a lányt.

Nem sokkal később a lányok elvonultak hálószobát keresni. Ezek szerint együtt alszanak, aminek kifejezetten örültem, hiszen így több arra az esély, hogy marad még 2 üres szoba, és nem kell megkockáztatnom egy közös estét a Hadnaggyal. Nem szeretném Diether-pótló takarítónőként tölteni az éjszakát.

....

Ahogy fölmentem az emeletre, találtam egyet, ami elfogadhatónak tűnt. Végigmentem a folyosón; tőlem 3 szobára vannak Satoshiék. Jó éjszakát kívántam, majd magamra zártam az ajtómat, és egy életmentő zuhanyzás után kidőltem. Még arra sem volt erőm, hogy végiggondoljam a ma történteket, nemhogy arra, hogy eltervezzem a holnapot. Arra se nagyon emlékeztem, mit válaszolt a hadnagy a bárpultnál, mikor Diether odajött. Válaszolt egyáltalán..?

....

Reggel viszonylag könnyen felkeltem, bár még tudtam volna aludni. Nagyjából összeszedtem magam, majd kiléptem a folyosóra. Bekopogtattam Satoshiékhoz, de nem érkezett válasz, szóval amilyen halkan csak tudtam, benyitottam. Csak Lucyt találtam az ágyban, ő is még aludt. Úgy döntöttem, lenézek a konyhába, hátha ott találom a lányt. Lecaplattam a lépcsőn, és a  konyha felé vettem az irányt. Ehhez át kellett mennem a nappalin, ahol már ilyen korán is vedeltek az emberek, de egy ismerős rcot sem láttam.
Beértem a konyhába, ahol egy lélek sem volt. Persze, ha van kocsma, minek a konyha, mi..?
Kezdett elfogni az aggodalom. Jobb híján a pajtát céloztam meg, hátha meglátogatta Diethert, vagy bánom is én.
Pár perc múlva már bent is voltam. Kopogtattam, bár nem láttam ennek túl sok értelmét. Diethert egy szénaboglyában fetrengve találtam meg.
- Jó reggelt..  - morogtam, de nem kelt fel rá. Szemeimet forgatva az oldalához támasztva a lábamat átfordítottam a másik oldalára, így arccal a szénában feküdt. Erre nagynehezen felkelt, és még félálomban lehetett, mikor beszélni kezdtem hozzá.
- Nem láttad Satoshit? - kérdeztem, ahogy körülnéztem, de sehol sem láttam a szőke fürtjeit.
- Nem találom sehol, úgyhogy most segítesz megkeresni - közöltem egyre zaklatottabban. Sarkon fordultam, és az istálló ajtajában megálltam.
- Jössz már? - kérdeztem kissé indulatosan. Egyre nőtt bennem a kétségbeesés, de azért próbáltam megőrizni a hidegvéremet, több-kevesebb sikerrel...


Natsumi Előzmény | 2016.04.14. 16:02 - #147

Egy mély sóhajjal tovább kötözte a vergődő férfit, mire a hadnagy végighallgatta mondani valóját. Érezte, hogy lassan újabb vitákkal kel majd szembe néznie, de csak lassan kezdődött el mindez. A férfiak komótosan nekiláttak a tervnek, hogy miszerint jutnak le a földalatti városba. -Ez se lesz egy gyerekjáték...- gondolta miközben felsóhajtott. Arca gondterhelt volt, az események ugyanis igen felzaklatták. Már akkor gyökeresen megváltozott az élete mikor Simon magához fogadta, otthont adott neki. Nap feladatai közé már nem feltétlenül a kóborlás tartozott. Megfürdött és naponta mosakodott, haját is rendbe tette, ami eddig kócosan díszelgett apró fején. Főzött a fiú alá és rendet rakott -minden nap-, mert jobb dolga nem akadt ezeken kívül.

Váratlanul visszazökkent a jelenbe. A kis szőke, akit a hadnagy takarító mániásnak nevezett csaknem lebontotta az egész épületet, de csak azért sem sikerült ivó-, vagy egyáltalán vizet találniuk. Végül a hadnagy ment el egyedül, ám már csak halk döfést lehetett hallani nem is olyan távolról. Diether már azon nyomban ott volt, mint egy szolga, egy kullancs, úgy ragadt a zömök hadnagyra. Testőrként saját életével képes lehetett -legalább is Satoshi állítása szerint- kiállni vezére mellett. Mind a ketten sebzettek voltak: több helyen vörös folyadék áztatta rajtuk lógó szakadt ruhadarabjaikat. Újabb munkát csináltak.

...

Hamar feltérképezték saját tartózkodási helyüket, állapotukat. A csapat fele konkrétan már romlott állapotban volt, ám egyikőjük mégis vette a bátorságot és egy remélhetőleg kihalt házba betört és egy zsákkal tért vissza, nyomában halk léptekkel egy kislány rohant: apró vézna teste, végtagjai, sovány tekintete nem túl jó életről árulkodott. Fehér hálóinge csupa korom volt, fekete vállig érő haja pedig kócos. Magára hagyhatták és ezért Satoshinak meg is esett rajta a szíve. Lassan már öten ballagtak valamerre. Elől a hadnagy és Simon majd ő s a kislány végül a teljesen lemaradt Szőkeség.

Találtak egy kisebb kocsmát, amely alkalmas volt arra, hogy lepihenjenek, gyógyuljanak és ezek mellett a lovaknak fenntartott istálló is a közelben volt.  A kocsmában több szobára tagolódott: Ebből volt egy kevés hálószoba, egy nagyobb nappali bárasztalokkal, itt helyezkedett el az a sok részeg ember is, akik egész napjukat ezen a helyen töltik; egy konyha és egy fürdőszoba, ami össze volt kötve a háló szobákkal.

Satoshi hamar megkereste a nem hullával, hanem ruhával kitömött zsákot női szabású pólók után kutatva. Miután ezzel megvolt otthagyta a férfiakat beszélgetni maga pedig elvitte lefürdetni a kislányt. Óvatosan faggatózott, hogy mi a neve, hol vannak a szülei. Egy ideig semmi válasz majd halk hangon közölte a leányzó, hogy a neve Lucy és a szülei meghaltak- legalább is ő ezt tudta. Mindketten lefürödtek és kerestek maguknak egy megfelelő hálószobát ahol rendet raktak majd kimentek a „konyhába”. Újabb vita törte meg a csendet, mert persze hogy három ép eszű férfi ne férnének el egy házban. Egyre csak nőtt Satoshiban az ideg, már ki volt a minden napi vitáktól, de próbálta nyugtatgatni magát ezt meg ne lássák rajta. Diethert egy legyintéssel a lovakhoz a további két férfit pedig külön szobákba parancsolta. Elkezdődött a női uralom. Leült a bárszékekre és az álmos és részeges kocsmárostól rendelet magának és társainak néhány harapni valót. Végül óvatosan egy korsó italt is kért magának. A kis Lucy végig követte mindenegyes mozdulatát, néha felfigyelt Simon vagy épp a hadnagy beszédére.

Nyugalom és csend honolt egy darabig. Az asztalon a teljes teríték, egyedül egy személy maradt kint az önfejűsége miatt. A vacsora után elmosogatta az edényeket és bevitte a kislányt a saját szobájukba. Befeküdt mellé és próbálta valamilyen módon elaltatni maga pedig pihent. Miután már csak az édes szuszogást lehetett hallani kiment a konyhába és az összekapart maradékokat és egy meleg takarót vitt ki az udvarra. Egy nagy sóhajjal mindent elhatározott és megindult a már alvó Dietherhez. Letakarta és pár centivel a feje mellé rakta a teli tányért. Ezek után bement és vissza ment saját, illetve közös szobájukhoz. A paplan alá bújt, de akár hogy próbált aludni, nem jött álom a szemére. Csak gondolkozott arról, hogy vajon hány óra lehet, mit fognak majd csinálni másnap, hogy jutnak el a földalatti városba. Kifáradt és nagy nehezen elaludt Lucy mellett... Ekkor jött rá, hogy mai nap megjátszotta a lány anyját, ráadásul életét három férfi veszi körül.

...

Alig alhatott pár órát már kelt is föl. Még mindenki aludt, ám ő már nem bírt. Felöltözött, megmosakodott és elindult a környéken. Ez a városrész azonban nagyon szokatlan és csendes volt. Talán túl korán lehetett?- gondolta, de aztán elvetette az ötletet. Bódésok után kutatott szemével utcákon át, de semmit sem talált. Csak egy nagy fa állt előtte. Termése valamilyen ehető gyümölcs lehetett. Óvatosan szétnéze5 majd mikor megbizonyosodott arról, hogy senki sem figyeli elkezdte szedni le a fa termését, ám hírtelen ledermedt. Egész gerincén végig futott az érzés, valami féle fájdalom. Valaki állt mögötte. Ekkor nyúlt fekete ruhájához, ami teljesen átázott a friss vértől: Egyenesen hátba támadták.

Végül egy újabb roppanás és térdre zuhant. Szeme vadul lüktetve meredt előre, látása elhomályosult. A merénylője távozott és ott hagyta őt.

Csak térdelt és meredt előre, nem bírt megmozdulni, a teste megmerevedett. Túl hamar érte mind ez.


Dashie Előzmény | 2016.04.14. 14:32 - #145

Egyszer csak azt érzem, hogy a sérültet játszó karom teljesen szétesik, és megint ott vagyok, hogy hol a kezem-itt a kezemet játszok majd a kislánnyal. Persze, ha nem pisil be ettől a pofától. Mármint most jutottam el arra a szemét, ember gyűlölő állapotra, amit szerintem rajtam kívül csak az óriások éreznek.
Ha azok a kukitlan, mellbimbótlan szétszaporodott nemtelen rondafejű, avas szájszagú, döghú—ha egyáltalán éreznek. Levi.
Azt érzem, hogy tágulnak a szembogaraim, hogy vicsorítok, felhúzott ajkakkal, mint a kan kutyák mielőtt egymásnak esnek, a piheszőr a hátamon drótmerevre keményedik és az arcélem megvastagodik.
Erek lüktetnek a nyakamban, és a karjamban, lefelé, a kihajtogatott, megmaradt karom ujjaiig. A másik karom, csak úgy piszkosul fáj, de úgy nem mozog.
Levi beszél, aztán két mozdulatot tesz összesen, egy ugrást a szalmásból ahova beütöttem, és egy csúszásbólugrásleszúrást. Pofám leszakad. Én adom az arcot a sikátoros sorozatgyilkoshoz, erre Ő kinyírja!
Elvette az örömömet. A puskacsőből monjuk talán még hajtogathatok a nyakára egy szívecskét nekik. Hallom, ahogy a zajra erre indultak a lovak.
Mármint a felszarvazott kanos hímek. Nem kéne most összefutniuk Sámlival. Rossz a kedve. Még megint címlap sztori lesz.
Rám utasít, hogy takarítsak. Túlzok, ha azt mondom, visítva felröhögtem?
.
...
.
Mielőtt utánuk mentem, a kannibalizmus, és a hullarablás után (a duplacsövű), betörtem egy épp nem otthon levő család házába. Kitűrtam pár férfi ruhát egy zsákba, és bár undoromra vált, nőit is szórtam bele. Lefürödtem, szappannal szájat mostam, hogy jó kiskutya legyek annak a bútordarabnak, erre mire sötétedéskor az eszemmel, a fegyveremmel, meg az ellátmányommal odaérek, nem loval, hintóval, vagy királyi díszkisérettel, hanem gyalog, azt látom, hogy a szája, majdnem barátkozik az újfiúéval.
Betolom az ajkaim a panorámába. Kapok egy kis lóvizet.
Neked fürödtem te szemét törpekutya!
És még azt is a fejemnek rakja, hogy én csak fogadott kölke lehetek a kukából? Rámosolygok egy százgyertyafényeset, majd közlöm az anyja—de lerak mielőtt befejezem a foglalkozását. Satoshi, és a kislány megvető pillantással illetnek.
- Pislogjatok is, árpás lesz a szemetek az erőlködéstől!
- Befele! Testvérem... – utasít, a végét a fogain szűrve a pi—punci! Mutatok nekik egy fánkot, a másik kezemmel a középső ujjam, és a szaporodást három mozdulatban. Valamiért ez annyira hatással van rájuk, hogy Satoshi nevű, úgy dönt, aludjak a lovakkal, a pofám láttán, azt gondolják majd, hogy a lovak vigyáznak én rám, és a sajnálattól szánakozva, inkább meghagyják őket fogyatékos kisegítőkként.
- Kifogom még szedni a szempilláid, és gigán szurkállak vele Szakaszvezető. – kívánok jóéjt.
Satoshi ahhoz képest, hogy lányból van, úgy éjjel derengés körül, kihoz nekem egy kis élelmet, és takarót. Éjjel féholt vagyok. Hajnalig fel sem ébredtem ezeknek a jelenlétére körülöttem. Csak érzem a negédes nőszagot, és a kihűlt pörkölt maradékának a szagát, amit a kóbor kutyák mellőlem ettek meg. Mindegy. Megérdemlik. Még nincs nap. Becsukom a szemem és hallgatom a lovak prüszköléseit, lélegzetvételeik.


Diether Előzmény | 2016.04.08. 03:05 - #144

Pont jókor érkezett a kérdés, mert Diether is időben kész lett sebkezelést illetőleg. Így magamhoz intettem, hogy telibeverjek a fejével egy lakatot.

Úgy visított, mint egy orkán, bár baromira nem tudom elképzelni azt a hangot, csak amennyire Erwin titkos könyveiben olvastam ilyenekről.

Erwin egy egész irodalmat adott a seggem alá, amikor csatlakoztam csak hozzá, és még csak kóstolgattam igazán a gyászt. Akkor még nem ismert annyira, hogy tudja, nem csak két barátom vesztettem el, életem során.

Csak ez most a két legfontosabb volt.

Édesanyám miatt még nem sírtam. Soha. Talán azért, mert gyerek aggyal is tudtam, hogy— Diether ordítozással szakítja félbe a gondolataim. A könyveken rágódtam, a szeleken, egy vihar tombol az agyamban. Valamiért eszembe jutott, hogy akkor még nem igazán tudtam olvasni. Latinul. Soha nem árulta el Erwin, mi az a latin nyelv, és Ő miért ismeri. Kibaszottul most is azért vagyunk szarban, mert nem árul el dolgokat.

 - Most láttam el… - sziszegte a kadét mögülem, de úgy tettem, mintha nem hallanám, és teret is hagytam a szakaszvezetőnek, hogy rápisszentsen még egy utolsót. Diether fél arca mocskos ismét a vérétől, de most nem rejti véka alá lakatok alatt tartott titkát. Sőt, vallom, hogy annyira hülye, hogy maga sem veszi észre, hogy máris gyógyul a betört koponyája. Mint a rohadt gyíkok. Mint Eren foga. Diether zavaros képpel bámul és egyáltalán nem veszi észre, hogy hegesedik egy öklömnyi nagy tátongó seb a szeme felett.

A kezemmel jelzem a másik kettőnek, hogy ne figyelmeztessék rá. Mintha olyan könnyű lenne eljátszani, hogy természetes dolgokat művelek ezzel a taknyossal. Ember, pedig ez csak egy tizede. Hanjit kellett volna látnotok, amikor csalogatta, édesgette, csipegette.

Bevezettetem Simonnal a lovakat, Satoshi ismét sebet köt.

Orkán. Mit jelent ez Parancsnok? Ennyit mondtál nekem, mielőtt rám bíztad a feladatom.

 - Te játszod a makacs, keményfejűt, én csak arra használtam, amire kínálod. És érzékeltetni akarom a társaiddal, mekkora nyűg vagy, azzal, hogy tönkreteszem, amit a kisasszony elvégzett.

Ezt már úgy mondom, hogy besétálunk. Beakartam húzni az ajtót, de a felénél megkattant. Nem baj, kell ebbe a szagba a levegő.

Diether már címzett is egy csípős megjegyzést.

A kiválasztott helyiség egy elhagyott istálló –ezt már a kiáramló szagból éreztem-, az utolsó behordott, friss szalma is bűzlött.

 - Kérdőre vonhatom? – érdeklődött a kölyök, de csak rápillantottam Simonra, és gondolkozóba esett, hogy érdemes-e beszélgetést kezdeményeznie velem?

 - Utólag. Előbb ezt az elszart négyesünk szedjük rendbe. Simon. Agyalj, a te agyadban még nem ülepedett le a sok katonai szar. Le kell jutnunk a Földalatti városban!

Basszus ezek az újoncok. Mit pletykálhatnak rólam ezeknek a tisztek a kiképzőtáborban? Hogy akkor leszek jófej, ha a csizmámról ebédelnek?

- Sámli, ha rád állok, se érem el a napfényt ott, ugye tudod? – szól be Diether, de legalább oldja a feszültséget, ha megverem. Miatta leszek a végén egy tényleges szadista. Megrázom a fejem. Pletykák, csak később!

 - Egy tisztaságmániást nem fognak az avasban keresni, különben is, Diether gondoskodik a lovakról, na meg a szagról, amit az előző gazda hátrahagyott…

 - Fúj de utállak! – morgott rám az említett tisztaságfelelős, de azzal sarkain fordult, a sarokba vert vödörért, hogy megtöltse csapvízzel. Remélem egy minimális még van abban a csőben.

 Ijesztő, de szinte szinkronban van velem mindig. Amint beléptünk, felmértem a helyzetet, Ő azonban már csücsörítette a száját, forgatta a nyelvét, előre mondta ki a szavakat, amiket később nekem szánt. Fogalmam sincs, mivel érdemlem ki az idegesítő figyelmét. Tudja a reakcióim, a harcban zseniális, ha nem lenne ekkora ökör, Erenhez fogható erő lenne Erwin kezében.

Hasonlít Auruohoz. Követni akar egy célért, amit nem fed fel, de mi lesz, ha Ő is túl későn…?

„Hadnagy…?”

Ha ezek is meghalnak? Nem akartam még, egy újabb csapatot, se három kölyköt. Megzavart

„Hadnagy, figyelj ez a csap tök száraz, felbontottam a fél falat is, de semmi víz, csak pókhálók!”

 Leizzadok, felgyorsulhatott a szívverésem, keresnem kell egy biztos pontot, koncentrálnom, de túl sok mindent kellett hírtelen figyelembe vennem, és Erwin sincs itt, aki koncentrátumként adja át nekem a követhetetlen változókat. A rohadt szétszórtság, a gusztustalanná mállott hullák látványa, amiket haza kell vinnünk, Erwin magyaráz, én csak bólogatok, olykor megszólalok, és ez a normális. De most nincs időm arra, hogy rendet tegyek a fejemben, amíg valaki elsöpri a szart az utamból.

 - Sajnálom. Hozok friss vizet. Rátok bízom a mocskos szörnyeteget, nyugodtan fojtsátok a szalmába, ha megpróbál bármi rondát. – biccentek a két ledermedt arcú kölyöknek.

Körbe kell néznem!

Baj van!

Mintha éreztem volna valami idegen természetűt, megpróbáltam kiléptem után gyorsan behúzni a faajtót, de a lövedék akkorra már áthasított a vállamon, és én, a masszív pajta-ajtó egy darabjával bevágódok a mocskos szalmába.

 

   Nem haltam meg. Az utolsó, amire emlékszem, hogy felrobbant a hús, égetett a fájdalom, de csak felhorzsolódott a vállam, és a felkarom, és bepiszkolódott, az így sem boldog felsőm, megütődött a hátam a deszkadarabokon, de nem vagyok eszméletlen, vagy halott, valahol az agyvelőmtől már távol.

Az az idióta!

A karján lóg a bőr, mint a denevérszárnyak, a csontok remegnek a légzésétől, izzik a bőre és rendellenes beszéd gurgulázik ki a száján. Méretemet előnnyé kovácsolom, átcsúszok a lábai között, a csizmámba szúrt pót kést előcsapom, egyenesen az ellenfél szívébe. A szemei megtelve a meglepetéssel, majd a halál kiszürkíti az íriszeit. Ideje sem volt félni szerencsétlen tulajnak.

 - Baszd meg a higiéniád! – rántom ki a testéből a fegyverem. – Tartsd tisztán, amit használsz!

Rohadt életbe! A férfi azonnal betörőnek vélt, kérdezés nélkül kézrefogta a puskáját, az agyvelőmre célozhatott, de kirúgott a lövés... Diether elémbe került, Ő lökhetett be, át a mindenen. Betonfallal ezt ne játszuk...

Gondolom, vicsorítva elfordulva a halottól. Francba ezzel! Nem rossz e


Natsumi Előzmény | 2016.03.07. 15:14 - #143

Várt a válaszukra, arra hogy bármelyikük megszólaljon, de semmi. Olyan volt akár egy reggeli idill: Evéshez készülődő férfiak és egy csendes hölgy társasága; Minden békés volt mindaddig, míg egy ablak szilánkosra nem tört. Amilyen gyorsasággal a hadnagy, ő is ugyanolyan gyorsan észlelte a jelenséget. Szeme sarkából Simont is figyelte, aki egy kis késéssel szintén felriadt. Katonák törtek be és nekikezdtek szó nélkül a pusztításnak. A hadnagy maga mögé húzta őket, míg az asztalt is felborította. Állt a rendetlenség, ez nem volt ínyére. Míg a parancsnok egy fegyverrel ölte a katonákat, addig ő megragadta a földön heverő evőeszközöket és azzal próbálta magát hasznossá tenni. Olyan volt számára, mint egy kocsmai verekedés, mintha ma is egy kisebb vita tört volna ki két részeges ember közt. Kezét vörös vér lepte el helyenként, mely gyorsan barna árnyalatba váltott. A kést markába szorította, és ami ellenséget még kellett, leszúrt. A hadnagy egy mozdulattal intette őket előre, hogy menjenek fel az emeletre. Így mindhárman rohanásnak eredtek, mikor százával, sőt ezrével rontottak be újabb szakaszok. A férgek…- Gondolta magában, de nem volt sok ideje. Minden el volt tervezve. Míg a hadnagy és mi egy szekérre ugrottunk, addig átgondolhattunk a dolgot. Feltevésem szerint kitervelt hadművelet az egész, hisz a hadnagy és a kocsis minden bizonnyal ismerhetik egymást, ezt beszédükből meg lehetett állapítani.

Ellenőrző ponthoz közeledtünk, a hadnagy és a kocsis pedig pillanatok alatt el is tűntek, és ezzel felborult a rend, már ami megmaradt. A két ló elszáguldott, a szekér pedig megállás nélkül, csak gurult tovább. Míg Simonnal felráncigáltunk magunkra a manőver felszereléseket, megláttuk a két lovat és kaptunk az alkalmon: felpattantunk a két jószágra. A kocsis ismét visszatért, ezúttal vérző testrészekkel. Jobb nem is lehetne… Vita is kezdődött a két fiú között, arról, hogy ki is üljön a másik lovon. Csak mondták, és veszekedtek, amúgy sem lenne mindegy.. áá..nem. Mire a hadnagy is megérkezett pár pozícióban voltunk és nyertünk egy kis időt. És ezzel csend is támadt, a hadnagy mindkettőjükre hatással volt, de Satoshit mégis csak egy dolog hajtotta: hogy eljusson egy darabig, ahol már senki sem áll az útjába; A másodlagos kívánsága pedig, hogy ne osztogassanak neki parancsokat. Mikor felettese, a kis fekete hajú törpe újabb kéréssel fordult hozzá, az ideg felment benne. De hát mit tehetne, meg is ölheti, ha nem teszi meg. Végül csak teljesítette a hadnagy kívánságát: a fecsegő kocsis kezére hideg vizet öltött majd bekötözte azt, ezzel elállítva a vérzést. – Légy férfi és tartsd magad! – Szólt komor hangon és mire végzett felállt. Tekintetük összeért Simonnal, aki bemutatkozásuk során elmosolyodott mikor elkapta tekintetét. - És most hova? - Nézett hátra, de ekkor szembesült azzal, hogy még a haddnagy is nagyobb nála, pedig ő nem egy nagy ember. 


Dashie Előzmény | 2016.03.05. 08:43 - #142

Épp nekikészültem volna az evésnek, mikor hallottam egy ablakot betörni. A Hadnagy gyorsan kapcsolt és az asztal mögé rántott minket, ami valószínűleg életmentő jelentőségű volt, hiszen fogalmam sem volt, kik azok, akik támadnak, így nem is tudtam hirtelen, mit tegyek. Ezek után gyorsan összekaptam magam és Levi utasításait követve vártam a jelre, amit hamarosan meg is kaptam.
A sűrű puskapor-felhőn az ingemet a szám elé tartva jutottam át, majd Satoshi mellé siettem, aki addigra elintézett maga körül két tagot egy késsel.
Szép munka.. - szóltam volna elismerően, ha nem rontottak volna ránk százával minden irányból. A Hadnagyot követve kijutottunk a házból, és az egyik háztetőről egy épp arra jövő kocsis szalmával kipárnázott szekerére ugrottunk. Először gyanús volt, hogy nem is szól vagy kérdez semmit, ahogy hárman csak úgy a szekerére huppanunk potyautasként, de végül arra jutottam, hogy a mi emberünk lehet. Ez viszont azt jelenti, hogy a Hadnagyék számíthattak a rajtaütésre, legalábbis számításba vették, hogy megtörténhet. Ez persze nekünk most jól jött, hiszen el tudtunk menekülni.
Egészen addig hihettem ezt, míg a kocsis hátra nem üvöltött, hogy ellenőrzőponthoz közeledünk. Ezután a felszerelt katonákból álló formáció közepébe vetette magát. Épp azt mérlegeltem, hogy ugorjak-e utána segíteni, de Levi ránkparancsolt, hogy szereljük fel magunkra a manőverfelszerelést, szóval így tettünk. Mire sebesült kocsisunk visszaugrott, már mind készen voltunk.
A következő pillanatban a lovak két irányba vágtattak, a szekér pedig egyre lassulva, mégis irányíthatatlanul rohant tovább. A Hadnagy otthagyott minket azzal az utasítással, hogy "menjünk a susnyásba". A kocsis láthatólag nem értette, de nem hibáztathattam, először nekem sem esett le, mire céloz Levi.
Nemsokára megpillantottuk a lovakat, ahogy kimerülten álltak és fújtattak. Fölpattantam az egyik hátára, Satoshi pedig a másikat ülte meg. Alig szálltam fel, a kocsis már meg is szólt, hogy üljek át a másik lóra, mielőtt ez ledob. Talán túlreagálás, lehet, de eléggé felment a víz az agyamba, mikor ezt odavágta nekem.
 - És velem akarsz közös seggen ülni egy lovon, vagy inkább a barátnőddel? - kérdezte továbbra is ugyanazon a hangon, ami egyre inkább kezdett irritálni. Nem kezelem túl jól, ha valaki lenézően beszél velem, főleg, ha erre semmi oka nincsen.
 - Egyrészt, ha már elrontottad az egész akciót, gyalogolj, és Ő nem a barátnőm, hanem Satoshi, a tizedesed. Én pedig a szakaszvezetőd. Hogy tisztázzuk - feleltem magamra erőltetett nyugalommal.
 - Szarok bele, ki kinek a kije, és főleg szarok bele a rangjaitokba, és még a Hadnagyéba is kétszer annyira mondogatja, hogy-- - nem tudta befejezni a mondatot, mert Levi a vállát használta leszállópályának, így ő elterült. Halvány mosoly jelent meg a szám szélében.
A Hadnagy megkérte Satoshit, hogy kezelje a sérülését, amit a lány készségesen el is kezdett - kezdett volna, ha az a beképzelt kocsis nem kezd hisztizni. Szerencsére Levi hamar helyrerakta, így Satoshi letisztíthatta a sebet.
Megveregettem a kimerült állat nyakát. Most, hogy kicsit megálltunk, jobban is megnézhettem magamnak a lovat. Szép állat volt, és nyilván a kocsis lova, ha már ennyire tiltakozott az ellen, hogy ráüljek. Persze én is jobban örültem volna az én Valor-ömnek, de ő jelenleg épp szalmát majszol egy istállóban. Ismét hátrapillantottam Dietherre - a Hadnagynak köszönhetően most már legalább tudom a nevét.
- Simon Hawk - mutatkoztam be, majd Satoshira néztem. - Ő pedig Satoshi - mutattam be a lányt. Ahogy találkozott a tekintetünk, halványan elmosolyodtam, a mai nap talán először szívből.


Diether Előzmény | 2016.02.29. 09:17 - #141

ZENE


Mi is volt az utolsó tiszta, szép emlékem azóta, hogy bezártak egy sötét cellába? Valaki elvitt pisilni, apportírozni próbált, most pedig rondaszínű szürke köppenyben ülöm meg a bakot, mintha az előre kötött lovam hátát tenném csudailyen ügyesen, mint ahogy most ülök, és szegény párákból a lelket is kihajtom.
De hát megmondták, hogy a Hadnagynak segítenem kell, és ki nem hagynám, hogy az arcát elnézegessem miközben a csúnya sértett fintor kiül rá, mert mások mentik meg a bepelenkázott klórós fenekét!
A fehér szőrű barna foltos lovam mellett az Ő éjfekete állata izmai gyűrödnek, rándulnak, és csodálatraméltó erővel tartja a tempómat, pedig azt hittem van annyira ellustult mint a gazdája. Ezek a fejesek ugyebár, meg az elkényeztetett gebéik.
De talán egy Felderítő lova, egy felderítő lova marad nem? A szekér segge nekicsapódik a falnak, épp nem törik össze tőle, épp nem kaptam szívinfarktust, de ezek a rohadt sikátorok szűkek és sötétek, én pedig egyiket sem szeretem együtt sem, külön-külön sem! Oldalra köpök, mert elfelejtettem nyelni.
Melyik utca, melyik balra, miért nem tudtak a számba adni szó szerint egy térképet, Erwin megjegyezhetetlen ábrái helyett?
 - És ezek engem akarnak szakaszvezetőnek, há?
Nevetek. Na, felkeltettem valakik érdeklődését? Nem, ezek a mozdulatok a tetőkön, nem az én érdemi részem, hanem az övék, szóval itt a másik balra? Tulajdonképpen tökmindegy volt merre hajtom a lovakat, mert megláttam volna őket piknikezni valamelyik cserepes ház tetején?
Nyaljál lekváros csuprot!
 - Esküszöm lecsutakollak titeket, ha most kijutunk innen élve! - csapok a vezetőszárral, hogy még egy kis lóerőt kicsikarjak a két állatból. Pedig már ha a lovakat látom izzadni, akkor tényleg mindent beleadnak.
Ordít a lélekzetük, ami rémísztő, én meg gurgulázok attól, hogy nem tudok nyelni a koncentrálástól; hírtelen három koppanás, és ahhoz társuló szalmaropogások zavarnak meg az életem másodperceinek átgondolásában. Van az az átkom, hogy mindent borzasztóan jól meghallok. De ha ezek után nem leszek holnapra tök süket!
Kihajtom a lovakat a főútra és végre a verőfényes napsütésben meglátom az ellenségeimet. Egy hálót formálnak fej-fej a levegőben, a lábaikon hengerek, a hátukon egy fél töltésre sem elég gázpalack, a kezükben nincsenek pengék, de nem nyugtat meg, hogy fegyverekkel manővereznek helyette! olyan gyorsan manővereznek a levegőben, hogy biztos vagyok benne, hogy gyakorolták ezt kisiskolás koruk óta!
 - Hadnagy ellenőrzőpont! - kiabálok jó hangosan, hogy meghallják, hogy itt vannak a szalmabáláimban, mint a kis rágcsálók. Mit mondott Levi, ejj...? De elfeledtem a parancsait? Maradj a kocsin bármit látsz, ne harcolj, olyan mellékes információk kezdenek ehelyett az agyamba tódulni, mint a látottak folyamatos, aprólékos kigondolása. Utálok valamit nemtudni! Feldobom a vezetőszárat a bakra, és felkötöm. Úgy is tudja mindkét ló, hogy hova megyünk, felesleges vagyok ide!
 - Jó, úgy sem tudok szónokolni!
Nevetek a beszólásán, ez már valami, önismeret tréninget tarthatunk vele mire végzünk?! Bevallja esetleg, hogy a fiúkat szereti?
 - Kapaszkodjatok a Sámli összes lábába! - ugrok jó magasra, és hagyom, hogy a sípoló gáz elnyomja a szekér csikorgó hangját. Belevetem magam az új ellenfél gyönyörű formációjába, balomba közbe kiugrasztva a ruhám ujja alól a jelzőpisztolyt.
Lőtt seb, majdnem leviszi a kézfejem, de ma nem lesz jelentés a társainknak, hogy támadhatnak! Visszahúzom magam a huzalokkal a szekér platójára, és beülök Leviékhez. Egy nagy bűzőlgő seb az öszes ujjam, épp hogy megmaradtak.
 A fenti fickók a levegőben lejebb ereszkednek.
 - Van egy kis gond! - mondom a seggemmel, mert előre próbálok jutni a lovakhoz. másmerre kell mennünk, más lesz a terv, nem tudom, itt a Hadnagy találja ki! He? Mikor került a helyemre? Majdnem felesem, amikor mindkét ló leszakad a szekerünkről, és a két kis aprólékot vélek felfedezni a hátukon.
 - Mikor vetted fel a felszerelést! Miért ül egy lány a lovadon?
 - Vidd ki őket a susnyásba, ezeket meg bízd rám. - mondja, jaj de csillognak azok a pengék a markában! Mikor öltözött fel?!
 - Baszki Sámli, mi az a susnyás?! - ordítok neki, de mintha itt sem lennék, megint fejeket vág le, és kezeket választ el a karjaiktól. - Itt gyerekek is vannak!
Kiabálok az irányíthatatlan szekéren kényelmesen ülve. Mintha megakarnám védeni ezeket, van elég dolgom! Keresem a szememmel, hogy merre lehetnek a lovak, úgy tűnik szétválhattak, de arra sincs elképzelésem, hogy tudta ilyen gyorsan a szekeret leakasztani róluk?
Fújtatást hallok meg, a vérnyomásom felszalad. Ők azok. Mint valami szerencsétlenek, a felszerelés sem áll rajtuk gyakorlatban sem! Á, mondom én, aki parancsot szeget, és szétlőtték a balját? Az én kurva anyámat!
 - Itt vagyunk! - int a fiú a fejével, alaposan megnézem magamnak. Azóta már belerepültem egy falba, hogy végiggondoltam ezt a dolgot, és a törmelék, meg a szalma alól is kigurultam, mint egy adagnyi lókaki. Annak is érzem magam. - Nem mi kellünk nekik, elmentek a Hadnagy után. - elemzi a srác. Okos vagy. Még én is látom mondjuk, pedig szalma áll ki a szemgolyómból is!
 - Na megülitek szőrén a lovat, és meghalni sem haltatok meg, ez azt jelenti, hogy, lövésem sincs merre kell menni! Ülj át a lovamról a Hadnagyéra, mielőtt ledob.
 - Kétlem, hogy ledobna, eddig sem tervezte. - szól vissza. Mi a picsát képzel, hogy még Chester Bellington sem dobja le? pofánülöm ma még ezt a szájalóst, de mi van a másikkal? Az meg meg se szólal, csak a vértől szaglik. Nőije lenne?
 - És velem akarsz közös seggen ülni egy lovon, vagy inkább a barátnőddel? - csikorgatom a fogaim. Hagyott itt valamit ez a vérmániás sorozatgyilkos, amivel eljutunk a csaligátosba?
 - Egyrészt, ha már elrontottad az egész akciót, gyalogolj, és Ő nem a barátnőm, hanem Satoshi, a tizedesed. Én pedig a szakaszvezetőd. Hogy tisztázzuk.
Keményen feléjük fordulok, és szikrákat hány a szemem, meg vért a bal kézfejem, meg víz ömlik minden testnyílásomból, egy ronda szökökút lettem...   
 - Szarok bele, ki kinek a kije, és főleg szarok bele a rangjaitokba, és még a Hadnagyéba is kétszer annyira mondogatja, hogy- és nem tudtam befejezi, mert kétlábbal érkezik meg a lába az említettnek a vállamba, én pedig felesek a földre. Levi tapsol kettőt, majd felszed a porból.
 - Azt mondtam, vidd ki őket az erdőbe Diether! Mi a szart csinálsz! - mondja nekem.
 - Mondtam, hogy nem tudom, mi a szar az a csaligátos! - ordítok vissza vörös fejjel. Ma mindenki hülye? Reggel is bakanccsal a számban keltem!
 - Nekünk is elmondta, hova menjünk, csak elkezdtél visszaszájalni... - szólalt meg az Én lovamról az a valaki. Hogy is hívják? Mondta?
 - Satoshi, lásd el ezt a félkegyelműt, mert tiszta vér, még kiszagolják a kóbor kutyák! - dirigál tovább Levi, észre sem hall!
 - Engem semmilyen lány nem fog semmit sem csinálni én velem! - közlöm baromi értelmesen. - Adj egy darabot magadból, majd azzal bekötöm magamnak!
 - Mosd át a kezét, mielőtt bekötöd neki... - beszél Sámli tovább a csajnak, aki azóta már le is mászott a lováról. - Nálad van a rongy, meg a kulacs.
 - Igen. - bólint. Tüntetőleg nem hagynám magam, ha nem kapnák egy büdös nagy pofont érte, ha ellenkeznék, és már nincs kedvem Levivel verekedni.
 - Bemutatnád legalább ezeket? - kérdem hangosan.
 - Nem. majd bemutatkoznak, ha akarnak. elfelejtetted, hogy még mindig a fogjom vagy Diether.
kitátom a szám, de abban a pillanatban a víz úgy elkezdi csípni a kézfejem, hogy inkább becsukom. Gáz lenne ekkora égés után még sikítani is...


Diether Előzmény | 2016.02.29. 09:15 - #140

ZENE

  Az ismerkedős bulinak itt végét is érzem, pedig abban a reményben voltam, hogy Erwin csak viccelt a múlthetivel kapcsolatban. Úgy látszik totálisan komolyan gondolta, hogy szétvereti a házam, és még itélőszék elé is akar küldeni, hogy kicsit lefoglaljam a katonai rendőrség figyelmét. Az új nagyszerű találmányuk szinte észrevehetetlen hangon kopog a hátsó szobában macska kecsességével betört ablakon, mert az üvegcsörömpölést szerintük nem hallom meg!

 - Legalább a kurva kenyeret megehettem volna! - rúgom fel az asztalt. A vendégeim gyakorlatilag sokkot kapnak a hirtelen közvetlenségemtől, amikor a karjuknál fogva rántottam őket magamhoz szorosan, hogy ne kapjanak a képükbe ők se, és azzal a lendülettel, ahogy az asztallap mögé menekítettem mindkettőt! A füst szétterjeng az alsó szinten, és militarista bakancsok dübörögnek be hátulról. A kibaszott gyáva arcotokat!
 - Az asztal aljára egy puska volt feltapasztva, remek célt fog szolgálni. Mert erre vártam. Bár sajnálom, hogy gyerekeket kell csalinak használnom, mert azt hiszik, így majd lankad a figyelmem!
Mindent a Parancsnokért, he?!
 - Ha jelt adok, kifelé! - ordítok, a puskát felcsapva az asztal feldőlt peremének.
 - És mi a jel? - kiabálja az egyik, de nem tudom most épp megkülönböztetni őket egymástól! mert épp kiloccsantom valaki agyát, és nem érek rá!
 - Remélem nem ez volt az! - okítom, hogy figyeljen oda, fél szemmel sem tudok most rájuk figyelni, mert a második ember majdnem az én fejemmel festette újra a függönyeim. Tsh, Nile-t ezért kicsináltatom, ja de hát persze, mit remélem én, hogy ebbe Ő is benne van? Bűzlik mint a hal a fejétől!
Csőre töltök, a kakas kattanására az üres töltények felrepülnek majdnem a fejemmel egymagasba. Vendégeim a fejüket kapkodják, a puskapor szaga egybefolyik a folytó füstével. Végül meglepetésemre a lány kapcsol előbb: Az egyik vajazó késsel tör ki, kiugrik az asztalszélen dobbantva, és ordítva a felgyülemlett félelemtől csapódik fel teljes testtel az ellenfelének. Huh! Hogy ennyire beletaláljak mindig? Az alkoholisták mindig tudták az ölés módját, csak nézd meg torokmetszőt. Ez meg mintha a rokona lenne.
Persze nem egyedül változik át Ackermanná, úgy érzem magam, mint egy vásáron, ahol labdákkal lehetett üvegeket kidobni; és az utolsó pár golyó a két falnál álló lovat felcsapja a gyönyörű festésbe. Utállak Parancsnok!
 - Ez a jel - fel sem állok, hanem ugrok, kicsapva a védelmem mögül, mint egy óriás marka a sűrű erdő lombkoronája alól, és amíg én dobbantva jelzem merre megyek, Simon követi társa példáját, és felesleges magyarázkodások nélkül ront át a láthatatlanon, arca előtt pólóját tartva.
Satoshi már a lépcsőkön nyújtózva kapkod a tisztább levegőért az emeleten. Megérkezünk mi is. Nem akarom látni, mit művelt azzal az evőeszközzel.
 - Jó, jól csináltad, most erre - fogom meg a vállát, mert a görcstől nem fog tudni mozogni. A tetőn át akarok menekülni velük...

Mindenre gondoltam. Tényleg, még repülő disznókra is, de a belső katonai rendőrségre nem annyira. Hóhó! Ezek már nem halottak?
 - Repülő cirkusz? - köpi felém az egyik, ha lecsuláz, esküszöm az agyát cserélem ki az ujjaimmal a szemein keresztül. Simon, és Satoshi, de főleg az utóbbi, remegnek. Arcuk kivörösödött, lábaik megrogynak a fáradtságtól. Hirtelen elfogyott az a rengeteg szufla.
 - Patkány a zsákban - villantom ki a fogaim, Kenny-t idézve, de mire észbe kapnak, én másodszori rendkívül intim közelséget kialakítva az új társaimmal tűnök el a szemük elől. nem, ezek nem a régiek, különben tudták volna, mit jelent amit mondok...

  A szalmabálákat szállító lovas kocsis a mi emberünk, de ez most mellékes, sőt ignorálnám is inkább a személyét, mert borzalmasan idegesítő! Úgy hajtja a lovakat, hogy a vasszerkezet majdnem leesik a saját sínjeiről is. Nyikorog ez a szar. A szalmakötegekbe felszerelések vannak elrejtve.
 - Sajnálom, hogy belekevertelek titeket ebbe a veszélyes dologba, de most már mindegy. Elmegyünk a földalatti városba! Megölünk pár embert, hazajövünk. Van kérdés? - persze, hogy van, rengeteg, de az egyik még sokkos, a másik meg nem olyan elmebajos, hogy az utcán kiabáljon. - Olyan társakra van szükségem, akik ismerik az emberi gátlástalanság mértéktelen szar szagát, és lehetőleg utálják is annyira, hogy tegyenek ellene! Ha nem pucoljuk ki ezeket a férgeket, akkor az egység fennállásának egész eddigi munkája szarba megy. Ölnötök kell, hogy óriásokat ölhessetek! Fuh... - morgok a végén.
 - Hadnagy, ellenörzőpont! - hallom elölről. Csodálkoznák, hogy minek hív, ha lenne rá időm. Diether a levegőbe emeli a két kezét, mintha nyújtózkodna csak az ég felé.
 - Jó, úgy sem tudok szónokolni! - Rázom le a gondolkodást magamról, nincs erre idő!  - Fejet le, és csakis akkor mozduljatok, ha szólok! - utasítom a két emberemnek, majd nagy lendülettel vissza is tolom a kobakjaikat a levegőtlen szalmába. Mindkettő hátán ott hagyom a tenyerem, hogy tudják, nem hagyom őket cserben!
 - Kapaszkodjatok a Sámli összes lábába! - üvölt Diether, majd sikít a fény rakéta, és hallom a felszerelések csattanásait. Elkezdődött a vér eső.
 


Natsumi Előzmény | 2016.02.15. 15:40 - #139

A kocsiba szállva kényelmesen elhelyezkedett, de semmit sem szólt út közben. Csak csendben ült egyhelyben és bámult maga elé. Ilyenkor elmerült a kis világában és pihent. Hirtelen. Érkeztek egy kisebb épülethez, ahol a fiú kisegítette a lovas kocsiból. A ház előtt virágoktól színes és rendezett kert állt. Maga az épület külső területe hó fehér, ablakai nagyok és sokat mutatnak a bentlakóról. Mogorva kerti törpe otthona ez. Látszik a tisztaság és a rend fogalma. A benti tér rendezett s a padlón látszik az ember tükörképe is. A házat egy lény lakja, a hadnagy, előkelő, tisztaságmániás osztag vezető, aki nem mellesleg híres múltjáról és gyilkos módszereiről.

Míg ezek a gondolatok lepték el gondolatait, nem is figyelt, de Simon már ajtót is nyitott. Az ablakból figyelő hadnagy csak mogorva tekintettel nézett a nagyvilág felé, úgy mintha mindenek feledt ő uralkodna, vagy ha a rendre vigyázna. Gyors léptekkel a fiú nyomába eredt. Piszkos csizmáját pedig parancsra dörzsölte meg a lábtörlőben. Kómásan bicegett előre és érdeklődve nézett közben körbe. Az otthonos lakás számára annyira természetes volt, talán a rend és tisztaság miatt. Terített asztal várta őket, a hadnagy épp a reggelijét kívánta elfogyasztani, így őt és a fiút is székekre parancsolta. Míg a fiú elkezdett enni, addig csendben ült egyhelyben Satoshi. Nem volt étvágya, hisz anno otthon eleget reggelizett és egy forró teával le is öntötte azt, így csak hallgatta a mellette ülő két férfi elbeszélgetését. Először a felettesre figyelt, aki a nagy kenyér kenés közben próbálta megtudakolni ittlétüket. Simon erre magyarázatot is adott, ám Satoshi számára a tizedes megnevezés teljesen váratlan volt. Megszeppenve figyelt és tehetetlenül kezdett motyogni egész halkan mikor rá került sor, hogy szóhoz jusson. Mire egy kis maga biztosság szállt belé egész halkan szólalt meg, azzal a kissé rekedtes, mégis édes női hangjával. – Már bocsánat hogy beleszólok… - Némult meg egy pillanatra, majd folytatta. - …Személy szerint szerointem képességeink miatt jutottunk idájig, talán Sim...- Némult el, mert a hadnagy előtt nem szerette volna tegezni a fiút. - A felettesemet azért, mert épp osztagvezetőnek választották.


Dashie Előzmény | 2016.02.14. 11:45 - #138

Meglepődve nyitottam ajtót a kocsisnak. Állítása szerint a hadnagyhoz hivatott vinni minket, amitől csak még jobban elkerekedtek a szemeim.
Ezek szerint hiába mentem el annyi megbeszélésre, még így is kihagytak fontos részleteket az informálásomból.. Igazán nem számítottam rá, hogy kocsit küldenek értünk; ez általában csak a nemesebbek kiváltsága.
Gyorsan összeszedtük magunkat, és már indultunk is. Még így is viszonylag hosszú volt az út, így nagy könnyebbséget jelentett az, hogy nem gyalog kellett mennünk.
Mikor megérkeztünk, leszálltam és lesegítettem Satoshit is. A kocsis egészen a bejártig vitt minket, így nem lehetett eltéveszteni, merre kell menni. Egy kisebb előkerttel rendelkező, már kintről is szembetűnően tiszta ház fogadott minket.
Bekopogtattam, és mivel nem érkezett válasz, benyitottam, de nem mentem be, csak belestem az ajtón. A hadnagy az ablak előtt állt, és kissé fenyegetőnek ható tekintettel ránk parancsolt, hogy töröljük meg  lábunkat. Így is tettem, majd beléptem a szobába, ahol akárhova néztem, mindenhol rend uralkodott.
A mai nap második meglepetése a reggeli volt - nem tudom, mire számítottam, de erre nem, így kissé kellemetlenül éreztem magam, hiszen nem tudtam, most mit tehetnék, hogyan kéne reagálnom. Mindenesetre helyet foglaltam Levivel szemben, Satoshi mellett.
A hadnagy kérdésére enyhén feljebb emeltem a szemöldökeimet.
- Nos... Engem most választottak meg osztagvezetőnek, ő pedig - néztem Satosira - a tizedesem. Tulajdonképpen mi sem értjük pontosan miért minket küldtek, reméltem, hogy a hadnagy esetleg többet mondhat erről - fejeztem be, és nekiláttam én is enni, válaszra várva.


Diether Előzmény | 2016.02.13. 00:32 - #137

Friss öltözékbe akartam fogadni őket, de a reggeli felett már csengetett kintről a kocsis. Egy pillanatra még reméltem, hogy csak a reggeli hírlapos, de mert a postás kétszer csengett ő pedig nem, intettem az apró ablakpárkányon megtámaszkodva, két cserepes élőlény között kidugva a fejem, hogy engedje fel őket. Az apró portám tulajdonképpen egy tiszta, kavicsos feljáró a kerítés, és a bejárati ajtó között. Erwin ragaszkodott a csicsás kiskertes házhoz, pedig a felderítőknek nem a fal kilátása jelenti az otthont. Báb, ez a panoráma valószínűleg csak ösztönzésre szolgál. Meg a növényeim eltakarják zöld, húsos leveleikkel. Épp egy pókot manőverezek ki az ablakon kívülre a körmeimmel, amikor megérkeznek. Szart. Azt kellene mondanom, hogy egyszerre benéznek a bejárati ajtón, hogy biztos bejöhetnek-e? Nem-e egy katonai csíny, amivel az újjoncokat idegesítik, és mindjárt a fejükre szakad a két vizes vödör. Köcsög Mike szarral rakta tele az én vödröm. - Lábtőrlés nélkül be se merjetek jönni. Mivel már piedesztálra, majd pszichotikus mániára emelték a tisztasághoz való hozzáállásomat, nem kell a magyarázkodás. - Mossatok kezet a kis asztalon álló lavorban, aztán üljetek le enni. Frissen készültek a cipók, amiket haza hozattam magamnak, de túl éhesnek hittem magam. - Rögtön belekezdek, de a szarhoz is kell köret, hogy elnyomja az ízét az! Öt perc múlva már velem szemben ülnek, és próbálnak falszínüvé válni, mint a kaméleonok. De a torokmetsző meg gyűlöltette velem a húsukat, és ezzel magát az állatot sem tudom szeretni. - Nem állásinterjúra hívtalak, legyekkel sem kell osztozni a sz*on. Kiválasztottalak titeket a speciális óriáskivégző blablabla osztagomba. Mivel én még nem fejeztem be a reggelim, undorító teli szájjal beszélni, és ti még a sajátok tátjátok a rágóizmaitok beedzéséhez kezdjetek beszélni. - fejezem be a következő szelet megvajazását. - Magyarázzátok meg nekem, hogy azúgyiskatónailószarnakálló top tízesek helyett, miért ti vagytok itt? Türelmesen hallgatom.

Natsumi Előzmény | 2016.02.07. 18:42 - #136

Megrázta a fejét. - Semmi, csak álmos vagyok... - Sóhajtott mélyen. Hangsúlyozásán egy cseppet sem lehetet hallani a füllentést. Kezeit háta mögé csúsztatta és azzal támasztotta magát. - Rendben. - Fordult a fiú felé és maga is felállt. – Szívesen megyek. – Válaszolt végül és miután a fiú elhagyta a szobát a ruháiért nyúlt. Összehajtott kabátját és övcsatjait széthatogatta majd egyesével magára vette őket. Ingjét is rendbe szedte, ami ugyan vasalatlan volt, mégis valamilyen módon meg kellett felelnie. Mikor az öltözéssel megvolt haját kellett rendbe szednie. Nem szeretett volna a fiú fésűjével fésülködni, így ujjaival próbált utat törni kócos fürtjei közt. Álmosságtól piszkos szemeit megdörzsölte és elindult a konyha felé. A fiú valahol máshol lehettet, mert a nagy nappaliban és a folyosón sem találta. Végül beletörődött, nem szeretett volna úgy se az útjába állni. A konyhában már otthonosan mozgott és feltalálta magát. Vizet tett fel főni egy lábasba és előkészített egy kancsót. Friss tealeveleket talált egy polcon, így azokat is az edénybe helyezte. Míg a víz forrt, ő utánanézett a reggelinek. Hagyományos módon abból gazdálkodott, amit a hűtőben vagy a szekrényen talált. Kivette a kenyeret, tojást, szalonnát és egy szokványos ételt: szalonnás tojást készített. Megterített és várt, míg el nem készült az étel. Miután ezzel végzett mindent az asztalra vitt és kitette a frissen sült élelmet a tányérokra teával pedig tele öntötte a csészéket. A maga poharát kezei közé fogta és az ablakhoz sétált. Fürtjei szemébe lógtak, de ez cseppet sem zavarta. Kibámult a napos utcára és nézte a nyüzsgő tömeget. Lassan kortyonként itta a forró teát, ami testileg teljesen megnyugtatta. Azt is mondhatnánk, hogy úgy hatott rá, mint manapság az emberekre a nyugtató hatású drog, bár ez sokban különbözött, nagyon sokban. Mire a fiú háta mögé lépett kissé megrezzent és hirtelen hátrafordult. Simon szokatlan kérdéssel állt elő, de ezt már látni lehetett rajta. Az a rakoncátlan tincs úgy tűnt ki a többi közül, mint a halott az élők közül. Felsóhajtott és adott neki egy kisebb csatot, amit hosszadalmas keresés végén a nadrágja zsebéből húzott elő. Ezután asztalhoz ültek és elfogyasztották a reggelit.

Újabb öltözködés után, útra készen kopogásra lettek figyelmesek és amint ajtót nyitott Simon egy kocsi fogadta őket. Csak annyit mondtak nekik, hogy a hadnagyhoz visik őket és hogy sűrgős. Így minél hamarabb meg is indultak. Meglepően hosszúnak tűnt az út, de nem tartott olyan sokáig mint amire számítottak. 


Dashie Előzmény | 2016.02.07. 08:34 - #135

- Valami gond van? - kérdeztem Satoshira nézve. Szomorúnak tűnt, és hirtelen nem tudtam, mi lehet az oka, végül viszont arra jutottam, hogy valószínűleg álmodhatott valamit.
- Rémálmod volt..? - kérdeztem tőle együttérző hangon.
Tudom, milyen egy ilyen álom után visszacsöppenni a valóságba. Egyrészt örül az ember, amiért vége van, viszont akárhogy próbálkozik, nem szabadul a szorongó érzéstől, ami még benne maradt a rémálomból, és ez az egész napjára rányomja  bélyeget.
Vigasztalólag végigsimítottam a lány haján.
- Megyek, összekapom magamat az útra.-  Megfordultam és elindultam a szobám felé, de az ajtóban megálltam.
- Nem kell jönnöd, ha nem szeretnél - mondtam egy halvány mosollyal az arcomon.
Szerettem volna, ha ott van velem, de nem várhatom el tőle, hogy velem tartson, hiszen nem tudhatom, mi jár most a fejében. Lehet, hogy inkább egyedül szeretne maradni, ki tudja.
Kimentem a lány szobájából, és az irányt a sajátom felé vettem. Mikor beértem, előszedtem egy szebb ingemet a szekrényből, mellé a szokásos nadrágomat, és felöltöztem.
A fürdőszobában megmosakodtam, és megpróbáltam rendesen megfésülni a hajamat, de egy tincs a világért nem simult volna a többi közé, ehelyett antennaként meredt az ég felé, hiába próbáltam vízzel is lelapítani.. Végül jó pár perc szenvedés után feladtam, és kimentem a nappaliba, hogy ott várjam meg, míg Satoshi elkészül.
Vajon van nála bármiféle csat, amivel lefoghatnám azt a tincset..? - elmélkedtem magamban a kanapén ülve, bár nem sok esélyt láttam a dologra. Gondoltam rá, hogy esetleg egy spkával elfedhetném, de azt odabent úgyis le kell vennem.. Persze nekem is pont ilyenkor kell elaludnom a hajamat...


Diether Előzmény | 2016.02.04. 00:54 - #134

  Egy pillanatig nem tudtam, hogy hol vagyok. A sötétitő függönyök nem engedtek be semmi fényt, úgy éreztem magam, mintha megbolondultam volna, és vakon próbálnám meg a lovam újra megülni.

Olyan lassan akart tisztulni a rémálomból minden, mintha a hallottak kezei vissza akarnának húzni magukhoz, mert nélkülem teljesen elveszettek, és remény nélküliek voltak asaját fejemben.
Komolyan tele raknám a gatyám szarra, minden rémálmom után! És nem magam miatt, hanem a tekintet miatt, ami fogadni szokott...
- Hé! - szólok rá, legalább kétszer, mire feleszmél. Újonc katona, aki engem is most lát először közelről, nem hogy félelmet az arcomon! A picsába ezzel, nem kellene ezt sem átélnie, de megint elaludtam ott, ahol az ültöm ért. Valószínüleg hangos voltam, és Ő ért ide leghamarabb...
- Hoznál egy kis vizet? - próbálom a helyére ráznimert úgy néz engem, mintha száz óriással szált volna épp szemben.
- Igenis! - kapcsol, és eloldaloz, bámulva a képem, amíg el nem tűnik az iroda ajtajában.

Nem szokásom kómába esni az épület különböző helyiségeiben, de újabban túljáratom az agyam, és ez az egészségemre is kihat. Ha rendesen aludnám át az éjjeleket, akkor nem a nappaljaim vesznének kárba, ráadásul (miután sikerült vakon valahogy egy gyertyát meggyújtanom az asztalon) a pislákoló fényben látom, hogy Erwin ajándékba hagyott nekem két tömött dossziét, amíg a fejem használtam levélnehezéknek a többi másik papírosnak.
  Ezeket a neveket én kértem ki a többi közül. Infomációk és megfigyelések, diccshimnuszok, meg reményteli hangok harsogtak róluk.
  A lány a szarból mászott ki, maga épitette ki a saját 3DMG-zési technikáját, és stíusa sem utolsó! Eszembe jutott a saját ismerkedésem az egész rohadt világgal, és akkor az én kezem senki sem fogta meg. Hatalmas különbség ez, hogy van lehetőség még idejében elkapni és csiszolni a képességeit. Nálam már késő volt!
A fiút épp ma választották meg szakaszvezetőnek. Erről is külön találtam egy cetlit, ami az izzadt homlokomról pergett le, és amit valószínűleg Hanji ragasztott fel oda. Fel ismertem a kézírását, és büdös is van, tehát biztos, hogy itt járt.
A fiúról is tudok dogokat, de Ő kevesebbel szolgált nekem... leginkább Eren és Jean képességeit és vérmérsékletét tudtam az információkból összeollózni. Talán ha ma látom is a képét? A szakaszvezetők mindig ketyós, bolond, és nem éppelméjűek közül kerülnek ki, talán mert Ők állnak a legközelebb az óriásokhoz, és azok gondolkodásmódjához, vagy csak túl sokat voltam négyszemű társaságában,és ezt a formát szoktam meg. 

De a picsába ezzel a sok érzékeny idiótával, fel kellett volna kelteniük, hogy ott legyek a felavatáson legalább, vagy legalább tudjam kit választanak ki. Ehelyett pezsgőtbontanak afelett, hogy végre szunyálok egyet, mert valljuk be, én nappal-éjjel éber vagyok, és már attól félnek a hozzám közel állók, hogy egy óriás szájában pihenek meg... baromság!

Tudjátok mit, a szart sem érdeki, szakaszvezető lett-e bármelyikük, vagy sem, már hónapokkal ezelőtt benyújtottam az igényem a kadétokra az egységemhez, tudtam, hogy kik azok, akik kibírják hosszabb időre is mellettem. Azok közül csak Ők élték túl, ja!, és az az idióta a fogdánkban! Azzal is mi lehet, meg kellene nézetnem, megette-e már a penész valahol?

De először foglalkozzunk ezzel a kettővel előttem! Gyorsan átlapozom a két aktát, pont időben érkezett vissza a kadét is, a pohár vízzel. Már a testemből szívta ki a szemem a vizet, úgy kiszáradtak az erőlködésemben. Egy húzásra megiszom a pohár tartalmát.
- Elnézést az előbbiért. - szólal meg. Rá akartam nézni, de Ő csak nézegeti a cipője orrát, mintha csúnya lennék, hogy az arcomba nézzen.
Gyerekek!
Kitolom az asztal szélére a dokumentumos paksamétát, és a papírokat, amiket átnéztem Erwinnek. Akkor érti meg a másik, miért aludtam rosszul: a parancsnok nem szeret leterhelni papírmunkákkal, ezért általában egyetlen dolog van, amire megkér ezügyben, a kurva hulla azonosítás. Mert meg lettem áldva azzal, hogy mindenkit megjegyzek az egységben.
És a legtöbb név, és arc, itt végzi a halottak között! Ezért én pártolom legkevésbé azt, hogy új-és újabbak kerüljenek be az egységünkbe. Reményekkel, és félelmekkel, és újabb nevekkel a gránitköveken gazdagodik a felderítőegység így is mocskos hírneve. Arról nem is beszélve, hogy a hozzátartozókat legtöbszőr én megyek el megkeresni. A legszarabb dolgokat nem hagyhatom azokra, akik a huszat sem érték el, vagy messze nincsenek egy tapasztalatban velem! Megdörzsölöm az orrnyergem, megint elkalandoztam!

- Reggel küldj értük egy lovas kocsit és hozasd ide őket! Pucc, és csinnadratta nem kell. Azt a két szart meg dobd át Hanji szakaszvezetőnek, kell azorvosi véleménye is. - jah, formalitásból.
A fiú erre félénken megjegyzi, hogy épp reggel van. Nem érdekel, felfrissítem magam, amíg ide érnek, nem egy tíz perc lesz!
- Ne aggód túl magad, csak a jegyzőt értesítsd, hogy vendégeim lesznek, ezért hazamegyek a házamba! - mondom. Összecsapja a sarkait, már a papírokkal a hóna alatt.


[147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]

 
Leírás

Egy teljesen egyszerű Attack on Titan-ra épülő szerepjáték:) Annyi a különleges benne csupán,   hogy karaktereiteket egy játékkal is meg lehet tervezni ^^ Így biztosan egyediek lesznek, és sokkal egyszerűbb is, mint random képeket keresgetni a karakterekhez. A játékot az "Igénylés" fül alatt találjátok meg, a segítő videóval együtt. Ha nem ismered az animét, itt egy ismertető:)
Jó szórakozást a játékhoz!

 
Aktív játékok

Aktív játékok jelenleg:

Shitori - Kazumi: Sina fal
• Ehrmich
Rin-chan-Dashie: Rose fal
Karnase
Haku - Dashie - Natsumi: Maria fal
Shinganshina
Shitori - Natsumi:  Rose fal
Trost
Natsumi - Diether - Dashie:  Sina fal
Stohess 
Diether - ?: Sina fal
Orvud
Thunder Rage & Origin:
Falakon kívül

 
Osztagok
 
Szakaszok
 
Időjárás

 

Bár még kissé hűvös van, az idő fokozatosan melegszik fel. Az időjárást néha váratlanul érkező záporok tarkítják, de általában felhőtlen az ég.  A fák leveleket növesztenek, az első hóvirágok már ki is nyíltak.

 
V.I.P. ADS
 
 
 
Banner

Saját hirdetésünk
ha hirdetnél minket, és nincs ötleted, mit írj, itt egy sablon:)

 
Facebook

 
Ajánlott böngésző

Ajánlott böngésző: Google Chrome
Az Internet Explorer valószínűleg nem képes megjeleníteni a css kódot, amit az oldal használ.
A Mozilla Firefox használóknál előfordulhat, hogy a kurzor villogni, vibrálni fog.
A Google Chrome-on minden működik.

 

Supernatural - ODaát - 13. ÉVad - Extrák - Infók - ÉRdekességek - ODaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - ODaát    *****    A csillagjövõ oldalon,nem csak alacsonyak az árak, hanem a tanácsadás, teljesen ingyenes. Szeretettel várlak minden nap    *****    Új design! Az egyetlen magyar Olicity és a legaktívabb Zöld Íjász rajongói oldala! 6. évad & Arrowverse hírek!    *****    No.1 Christina Aguilera Fan Site - Minden ami X-Tina, minden héten újdonságok! Katt!    *****    TelenovelasWeb - Hírek, képek, videók, saját véleménnyel tarkított bejegyzések telenovellákról és a színészekrõl! Gyere!    *****    Hamarosan olvashatók lesznek az oldalamon az Asztro-tükör asztrológiai írásai, cikkei.    *****    Gesztenye, gesztenye, gesztenye... és egy álmos sün! Gyertek az októberi rétre Mályvával és Pipitérrel! Irány a Mesetár!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Ha te is a letisztult stílus híve vagy, nézz be hozzám! Smink, ruha, kritika //Style and Stuff// Style and Stuff//    *****    MINDEN HÓNAPBAN INGYENES G-PORTÁL SABLON! TELJESEN ÁTSZERKESZTHETÕ A LEGÚJABB KÓDOKKAL! Ne maradj le egyik hónapban sem!    *****    Rendeld meg az asztrológiai csomagok egyikét és teljesen ingyen megbeszélheted velem a kérdéseidet telefonon, skypeon!!!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film! Film!Film!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!    *****    A CSILLAGJÖVÕ OLDALON RENDKÍVÜLI AKCIÓK,LEHETÕSÉGEK.A MEGRENDELÉSEK UTÁN TELJESEN INGYENES KONZULTÁCIÓ,TANÁCSADÁS.VÁRLAK    *****    Õszi manókalandok a réten! Búcsúztassátok el ti is útra kelõ madarainkat Mályvával és Pipitérrel! Gyertek a Mesetárba!    *****    | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale |    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Infrashape Horizontal fittness stúdió Debrecen    *****    WISE-VOGUE | SZISSZ ÉS KLAU BLOGJA TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA // WISE-VOGUE // WISE-VOGUE    *****    * GP Life * Webes hírek * Nem csak gportálos oldalaknak * GP Life * Webes hírek * Nem csak gportálos oldalaknak *