|
Témaindító hozzászólás
|
2014.08.10. 11:32 - |
A Rose falon belül elhelyezkedő falu. Itt az élet átlagos színvonalú, de mindenképp sokkal jobbnak nevezhető a Maria falon belül lévő faluénál. A biztonság is nagyobb, lévén, hogy két fal is védi a falukat. Ettől függetlenül az "Elitek" még ezt a helyet is elkerülik, ha tehetik, és a Sina fal felé igyekeznek. Az emberek megélhetése viszonylag jó; nagyrészük dolgozik és van keresete, amiből elláthathja a családját. Innen is sokan mennek katonának, de vannak, akik inkább normális, átlagos életet élnek szívesebben. Az itteni katonaság inkább rendőröket és falvédőket képez, mintsem felderítőket. |
[137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
 Örültem neki, hogy a társalgásra tett erőfeszítéseim révbe értek, és végre nem éreztem magam teljesen esetlennek.
-Ó, az elején szinte mindenkinek szörnyen megy az egyensúlyozás, a kezdetekkor én is jó néhányszor találkoztam a földdel, de aztán belejön az ember- mosolyodtam el egy pillanatra a Shane-nek intézett mondatom végén, visszagondolva a kiképzésemre. Akkoriban már egy kicsit jobban hozzászoktam a körülményekhez, és sokat javított hangulatomon, hogy ez volt az egyetlen feladat, ami sikerült már harmadik nekifutásra is, hisz minden másban csapnivalón szerepeltem. Talán csak emiatt nem dobtak ki a kiképzésről. Lehet, jobb lett volna, ha ebben is szörnyen teljesítek. Abban az esetben már rég otthon ülhetnék. Viszont akkoriban olyan utálattal viseltettem az egész katonaság, de még a szüleim iránt is, akik erre kárhoztatták egyetlen lányukat, hogy ilyenek meg se fordultak a fejemben. A gyűlölet elvakított. Apámat a mai napig nem tudtam teljesen megérteni, még mindig képtelen voltam maximálisan rendezni az iránta táplált érzéseimet, de mégis csak a szülőm volt; anyám indokait viszont idővel felfogtam, bár képtelen voltam azokat elfogadni. Most sem látogattam meg őt, pedig, ha annyira akartam volna, akkor megtehettem volna, hisz a Rózsa Falon belül vagyok jelenleg is. Azt hiszem, még nem vagyok képes a szemébe nézni, főleg nem egy ilyen döntésem után. Apámat meg nem is hiszem, hogy érdekelte volna hirtelen pálfordulásom.
Aztán rájöttem, hogy nem most kéne nosztalgiázgatnom, szóval inkább gyorsan folytattam társalgásunkat:
-Nem tudom, hány évesek vagytok, olyan 15-16 körüliek, igaz?- tippeltem meg korukat, reménykedve, hogy nem tévedek sokat- Ebben az esetben tényleg idősebb vagyok, mivel kicsit több, mint 18 éve láttam meg a napvilágot, és 12 évesen kerültem a sereg kötelékébe.
Direkt fogalmaztam így, nem kívántam azt mondani, hogy 'beléptem', mivel ez nem épp így történt. A régi sebek még mindig sajogtak.
Rie kérdésére, viszont néhány pillanatra ledermedtem, majd észrevettem, hogy már-már fájdalmasan vájtam körmeimet a tenyerembe, úgyhogy inkább lazítottam ökölbe szorult kezemen, és belefogtam egy nem túl részletes, de nagyjából megfelelő válaszba. Persze fel kellett volna készülnöm az ilyen kérdésekre, de inkább elhessegettem eddig ezt a problémát, ami ilyen gyorsan le is csapott rám.
-Nem, nincs semmi baj, ez a kérdés teljesen természetes, hogy felmerült benned- kezdtem bele szerintem nem túl meggyőzően- Tudod, elég kényelmesnek tartottam a Shina Falon belüli életet, de a végén a rideg valóság ott is utolért. Akkor jöttem rá, hogy nem bújhatunk örökké a falak védelmébe előlük, hisz még odáig is képesek voltak elérni. Egy szó, mint száz túlbuzgott bennem a tettvágy-zártam rövidre hirtelen a témát, aztán inkább gyorsan Rie-nek intéztem egy kérdést- Te hogyhogy nem veszel részt a gyakorlaton? Vagy már végeztél vele?- jutott eszembe, hogy elmondása szerint lassan 3 éve szolgál a katonaságnál. |
 A kérdésére először én nem válaszoltam, és még jó is volt, mert egy jó ideig nem is kellett, Shane beszélt. Miután mondta, hogy Lavinia idősebbnek tűnik, kicsit a másik lány arcát fürkésztem, és szerintem ez így is volt. Kicist elbambultam és már csak a nevemre kaptam fel végül a fejem. -Bocsi elbambultam..3-4 hónap múlva lesz 3 éve hogy a katonasághoz mentem...nemrégiben csatlakoztam a Felderítőkhöz...-mondtam egy kis mosollyal el majd ránéztem Laviniára. -Tudom, hülye kérdés, ha nem kell ne válaszolj, de miért jöttél el a Katonai Rendőrségtől?-húztam el a számat a kérdésre, reméltem megtudom, mert kíváncsi voltam rá. |
 Lehajtott fejjel elvigyorodtam Lavina megállapításán.
- Láttad volna az elején... - mondtam, visszagondolva bénázásomra.
- Egyébként, nem olyan régóta. Kb. két éve csatlakoztam a katonasághoz, de a Felderítő egységhez még egy hónapja sem tartozom. - vontam meg a vállamat.
- De te valamivel idősebbnek tűnsz, bár lehet, hogy tévedek... - néztem végig rajta. Egy kicsit mintha érettebb arca lett volna, mint a többi itt lévő lánynak. Már amennyire én nézegetem őket... Bár elégge meglepett, hogy ennyien vannak itt. Azt hittem, a katonásdi túl fiús a királylányoknak, és max. 2-re, 3-ra számítottam, mégis a csoport majdnem harmadát ők teszik ki..
- Rie? - kérdeztem rá, miután feleszméltem gondolatmenetemből, mert ugye az ő verzióját még én sem hallottam, elvégre még csak egy órája ismerjük egymást. |
Shane bemutatkozására csak bólintottam egyet, értelmesebb reakciót nem sikerült magamból kicsikarnom, az utána következő szünet a társalgásunkban pedig kezdett egyre kellemetlenebbé válni, senki sem szólalt meg, csupán meredtünk egymásra. Ezalatt az agyam lázasan kutatott valamiféle téma után, ami legalább ezt a fagyos hangulatot megtöri. Közben olyan haszonatalan dolgok futottak még át a fejemen, hogy egyiküknek sem tudtam meg a vezetéknevét és hasonló jellegtelen észrevételek. Végül kimondtam az első dolgot, ami hirtelen a nyelvem hegyén volt:
-Öhm... és mióta vagytok kiképzésen? Úgy látom, Shane, neked már egész jól mennek a manőverfelszerelés használatának alapjai.
Akárhogy is járattam a kis kerekeket az agyamban, valójában nem sikerült értelmesebb témát találnom. Ez szinte semlegesnek mondható, bár ismét meglátszik, hogy az én ötletem volt. Mire másra is terelhettem volna a szót, mint erre?- ironizáltam magamban, bár közben az is bevillant, hogy Rie meg egyáltalán nem gyakorlatozott. Ez szöget ütött a fejemben. |
Egy pár perc múlva, miután visszajött a lány, vagyis Saini, Shane is bemutatkozott. Engem kicsit furdalt a kíváncsiság, hogy miért jött át onnan. Apám mit nem adott volna egy olyan gyerekért aki a Katonai Rendőrséghez áll be...de én nem szerettem őket...mindig is úgy gondoltam, hogy elkényeztetve élhetnek bent...de a Felderítők pedig kint lehetnek láthatnak egy csomó mindent.. merengtem el magamban elég hosszasan, majd csak maradtam csöndben, sose voltam beszédes, most se leszek. |
Egy ideig csak csendben figyeltem a történtéseket; ahogy a lány - mint később kiderült, Saini - próbál valamit kezdeni a papírokkal és a kiképzőnkkel. Szegény, pont a legzsémbesebbet sikerült kifognia...
Amíg odavolt, Rie hallgatózni próbált, bár nem lett volna szükséges, még én is, aki elég messze voltam tőlük, szinte tökéletesen értettem, hogy miről beszélnek, már ami a kiképzőt illeti... Olyan decibellel, szinte már üvöltve tudott beszélni, hogy csodálkoztam, Saini hogy bírta elviselni.
Nem sokkal később visszajött hozzánk, mire Rie visszább lépett hozzám, gondolom, hogy ne legyen olyan feltűnő így utólag a hallgatózásra tett kísérlete.
- Én pedig Shane vagyok. - mutatkoztam be utoljára hármunk közül.
Feltűnt, hogy Saini eléggé zavarban van, amt mondjuk valamilyen szinten meg is értek; hisz elég a Katonai Rendőrség szimbőlumával ellátott egyenruhájára nézni, mert, mi tagadás, a legtöbb itt tartózkodóból ez nem épp szimpátiát vált ki... Nekem speciel nincs velük bajom, de a katonaság e két 'csoportja' már nagyon régóta rivalizál egymásssal, bár fogadni mernék, hogy már senki sem emlékszik rá, hogy miért.. |
Most már szinte megbántam, hogy visszaléptem hozzájuk. Nem akartam egyiküket sem kellemetlen helyzetbe hozni, hisz nem is ismertem őket, és nem hiszem, hogy a megjelenésem túl bizalomgerjesztőre sikeredett volna. Gondolom, minden kiképzés alatt álló személy a háta közepére se kívánna olyasvalakit, mint jómagamat. A szöszi, illetve Rie, hátra is húzódott a sráchoz. Ez is megerősítette bennem azt, hogy csupán arrébb kellett volna húzódnom, és csöndben a fűben üldögélnem, de ha már egyszer így a fejemre hoztam a bajt, akkor legalább meg kéne próbálnom bebizonyítani, hogy nem vagyok se őrült, se semmi hasonló.
-Bocsánat, hogy nem mutatkoztam be előbb, Lavinia Saini vagyok, ma kezdek a Felderítő osztagnál, és amint láthatjátok még éppen a bürokrácia útvesztőiben bolyongok.
Ma egész nap csak szabadkozok és bocsánatot kérek- állapítottam meg kelletlenül. Azt gondoltam, hogy nem lesz egyszerű az áthelyezés, de ha már most ennyi problémába ütközök, akkor mi lesz később? Mindeközben idegesen pillantgattam mindkettőjükre, próbálva leolvasni valamit az arcukról, bár ebben sohasem voltam túl jó. Valljuk be őszintén: egyáltalán nem értek az emberekhez egészen kiskorom óta. Akkoriban se voltak barátaim, mert nem mertem megmukkani sem, ha valami olyan téma jött szóba, amit nem szerettem. Úgy látszik, erre vagyok kárhoztatva, hisz a Katonai Rendőrségbe se tudtam soha teljesen beilleszkedni. |
Időközben nagyon elmerengett, ahogy én is. Lehet túl sok ember szólt ma hozzám..? Nem értem néha magam, de tényleg...bár nem is csodálom, nem is volt szinte soha 1 barátom sem... Néztem magam elé, majd csak az vert ki gondolkozásómból, hogy a lány egy köszönömmel lelép majd odamegy a kiképzőhöz. Kicsit közelebb lépve hallgatóztam, bár így is hallhatta mindenki, amit a kiképző mond. Elhúztam a számat, először elakarta hajtani szerencsétlent, de utána a lapra nézve elgondolkozott. A lányt visszaküldte, de úgy, hogy később megbeszélik a hivatalos ügyeket. Miután visszajött kicsit visszahátráltam Shane-hez. -Ööö nem hiszem hogy baj lenne..amúgy Rie vagyok-mondtam majd kicsit magam elé néztem egy kis ideig. |
A szőke lány szólalt meg először és adott útbaigazítást. Arra pillantottam, amerre mutatott, és azonnal észre is vettem a kiképzőt. Bár azt nem tudtam volna megmagyarázni magamnak, hogy miért nem rögtön hozzá indultam. Tényleg hajlamos vagyok arra, hogy túlságosan zavarba jöjjek, ilyenkor teljesen használhatatlan vagyok. Bár azt kiszúrtam, hogy a nálam néhány évvel fiatalabb lány is eléggé elveszett, vagy éppen ő is ugyanolyan zavarodott mint én? Hát, gondolom, nem minden nap tűnik fel valaki a Katonai Rendőrség ruhájában az edzésükön. Ekkor kaptam észbe, hogy valamit illene is válaszolnom.
-Köszönöm a segítséget! -mondtam egy röpke mosoly kíséretében és a kiképzőtiszt felé vettem az irányt, ott hagyva a párost, akiktől útbaigazítást kértem.
A tiszt nem túlságosan örült nekem, mondhatni először majdnem elküldött, de kisilabizálva a papírjaimat már kénytelen volt egy fokkal barátságosabb hangnemre váltani velem szemben, bár ez se volt valami kellemes.
-Szóval Lavinia Saini, mintha tényleg említett volna valamit a parancsnokság... -mormogta. Bár mint láthatja jelen pillanatban nem érek rá ilyenekkel foglalkozni. Az edzés végéigne legyen láb alatt, utána elrendezzük a hivatalos ügyeket.
-Igenis, uram!-feleltem kötelességtudón, a megfelelő tisztelgő pozícióba vágva magam, hisz az nem árthat, ha az ember jó benyomást gyakorol az első napján. Ebben az esetben már nem is zavarnám- csúszott ki végül a számon hangosan is, amit gondoltam. Mielőtt bármit is reagálhatott volna kiképző én már újra a szöszinél és srácnál voltam.
-Úgy látszik, kaptam egy kis szabadidőt. Nem baj, ha itt maradok addig? -kérdeztem rá hirtelen indíttatásból. Nem tudtam, hogy hallották-e az előbbi beszélgetésemet.
|
Miután Shane lába már a talajt érte ismét a lány felé pillantottam. Most mit vár?Ráztam meg magamban a fejem szinte a fiú kérdésére válaszolva, mert időközben kérdezett. -Nem...nem is láttam erre, pedig elég sok ember arcát megismerem..-gondolkoztam el, majd mikor végre megmozdult megláttam az egyenruháján azt a 'logót'.(bocsi nem tudtam máshogy kifejezni magam o.o) Apámék őket becsülték nagyre. de én nem így gondoltam. Mikor idért láttam, hogy szorong. Én is így érezném magamat főleg ebben az egyenruhában...papírkával és azzal, hogy senkit nem ismerek...mondjuk most se de na. Gondolkoztam el, majd a lányra néztem. -Nincs gond...igen ez az és ott a kiképző...azt hiszem nála...én nem újonnan jöttem sajna nem tudom..-mutattam a kiképző felé majd visszanéztem a lányra. Szupi most én is elbizonytalanodtam mindenben... |
Néhányan tényleg rámpillantottak, de meg kellett állapítanom, hogy szokásomhoz híven ismét sikerült túl halkan beszélnem, és senki sem hallotta meg a kis szövegemet. Kezdtem közelíteni a teljes elveszettség felé, a lapokat a kezemben már annyira összegyűrtem, hogy biztosan meg fog gyűlni az olvashatóságukkal a feletteseim baja. Végül csak megmozdultam, és elindultam az ajtóból a gyakorlatozók felé sietve. A fiú felé vettem az irányt, aki időközben egy szőke lány segítségével már kijutott szorult helyzetéből. Az utolsó lépéseimet szinte futva tettem meg zavaromban, aztán megtorpantam.
-Sajnálom, hogy megzavarlak titeket, de esetleg ki tudnátok segíteni? Ez a kiképzőközpont, ugye? Ebben az esetben útbaigazítanátok? Úgy értem, hogy valaki olyat keresek, akinek leadhatom ezeket a papírokat...-keveredtem bele a saját mondataimba. Csak remélni tudtam, hogy nem néznek teljesen eszementnek, és azt is, hogy körülbelül megértették, mit mondtam. Az egyenruhám miatt is eléggé feszengtem, hisz tudtam róla, hogy a Katonai Rendőrség nem örvend túl nagy népszerűségnek más egységeknél. Ez tényleg nem az én napom- ötlött gondolataimba keserűen. |
Miközben vártam, hogy Rie mellém érjen, láttam, hogy a bejárat felé fordítja a fejét. Tekintetemmel követtem az irányt, és egy lányt pillantottam meg az ajzóban álldogálni. Még nem láttam, legalábbis nem nagyon emlékszem az arcára. Bár az én memóriámmal... Már arra sem igazán emlékszem, mi volt egy évvel ezelőt. De szinte semmire sem. Nem mintha olyan sok dolog történt volna velem, de akkor sem ártana emlékeznem... De cserébe legalább a rövidtávú memóriám elég jó.
Míg ezen gondolkoztam, Rie oda is ért hozzám.
- Igen, azt megköszönném. - feleltem hálás tekintettel. Mikor végre földet ért a lábam, nyújtóztam egyet, majd ismét az ismeretlen lány felé pillantottam.
- Ismered? -kérdeztem Rie-t a másik lány felé bökve a fejemmel. |
Miután kibicegtem az udvarra, nem túl távol, de azért még sem a többiek nyakában megálltam az udvar szélén. Érdeklődve figyeltem a többieket, és félően néztem, hogy nekem ez hogy fog menni. Shaneít néztem egy jó ideig, hogy, hogy megy neki, és ahányszor megpróbált 'fejreállni' én annyiszor fordultam el, és nevettem fel halkan. De egy idő után már ment neki, így a többieket néztem. Kiszúrtam egy embert, akire tuti hasonlítani fogok. Vagy 60-szor fejreesett. Mikor visszanéztem szegény fiúra láttam, hogy segéjkérően néz az udvar széle felé, így odabicegtem, de időközben megláttam egy lányt aki összevissza kóvájgott. -Segítsek lejönni?-néztem picit fel rá, felvont szemöldökkel. |
Idegesen szorongattam kezemben hivatalos papírjaimat és az utasításokat, amiket tegnap este kaptam kézhez a korábbi, Katonai Rendőrség-beli felettesemtől. Még mindig nem tudtam, hogy helyesen döntöttem-e az áthelyeztetésemmel kapcsolatban, és percról percre kezdtem egyre jobban elbizonytalanodni, még ha ezerszer el is ismételtem magamnak az indokaimat. Ezzel a lépésemmel az életemet teszem kockára, hisz a Felderítőkhöz jelentkeztem, és egyben Édesanyám kívánsága ellen is szegülök- gyötrődtem csöndesen. Persze, ami történt, megtörtént, ezeken a dolgokon már nem tudok változtatni- próbáltam magam lenyugtatni, hogy végre a feladatomra összpontosíthassak. Egy gyors pillantást vetettem a falu utcájára, ahol sétáltam, és már rögtön el is fogott a nosztalgia, mivel már évek óta nem jártam itt. Ezeken a falakon belül nőttem fel, és most visszatérek ide, ídővel pedig ezeken kívülre is eljutok majd. Ennek ellenére kívülállónak érzem magam. Azt hiszem, a katonaság kötelékében eltöltött évek nem múltak el teljesen nyomtalanul, óhatalanul is, de megváltoztam. Gondolataimból egy mellettem elhaladó szekér rántott ki hirtelen, ami majdnem elgázolt. Meglepettségeben moccani sem bírtam, csupán dermedten álltam, aztán néhány másodperc múlva előtört belőlem gyakorlatias énem, gyors kézmozdulatokkal veregettem le az egyenruhámra tapadt port, aztán lehajtott fejjel szaporáztam meg lépteimet, hogy ne kelljen elviselnem a bámuló emberek tekinteteit. A kiképzőközpont felé tartottam, ott kellett leadnom az irataimait, ahogy a mostani egyenruhámat is, hogy hivatalosan átvegyenek és felölthessem a Felderítők hacukáját. Talán még le is tesztelnek- futott át az agyamon, jobban belegondolva, hova is tartok. Nem mintha egy ilyen teszt kilátása szorongással töltött volna el, hisz én már végig csináltam a kiképzést, annyira nem is rossz eredménnyel, mert bekerültem a Katonai Rendőrségbe.
A központ előtt mégis megtorpantam, súlypontomat egyik lábamról a másikra helyezve álldogálltam ott, húzva az időt, majd egy nagy levegővétel kíséretében beléptem az épületbe, ahol nem tartózkodott senki sem. Elveszetten pillantottam körbe.
-Öhm... Elnézést, esetleg van itt valaki? Lavinia Saini vagyok... -szólaltam meg, majd hallgattam is el olyan hirtelen, ahogy belefogtam, látva próbálkozásom reménytelenségét.
Tanácstalanul toporogtam volna ott, ki tudja mennyi ideig, ha nem hallottam volna meg a kintről beszűrődő zajokat, ezért el is indultam irányukba. Egy udvarra jutottam, ahol éppen a manőverfelszerelés használatát próbálták elsajátítani a gyakorlatozók. A szám sarkában megjelent egy apró mosoly látva szárnybontogatásukat, és visszagondolva akkora, amikor még én tartottam itt. Mondjuk az egyetlen, amit tényleg szerettem a tananyagból az ez a rész volt. Én régebben csak a fejlett egyensúlyérzékemmel udtam kitűnni a többiek közül.
Miközben őket figyeltem a szemem megakadt egy láthatólag unatkozó fiún, akinek pillantása arról árulkodott, hogy már elege van az egészből, és le szeretne valahogy kászálódni a szerkezetből. Már majdnem megindultam felé, amikor észbe kaptam, miért vagyok itt.
-Elnézést a zavarásért, Lavinia Saini vagyok, a Katonai Rendőrség küldött, azt hiszem, már tájékoztatták magukat erről... Esetleg kihez fordulhatnék az üggyel kapcsolatban?
Megszólalásom után legszívesebben szinte azt kívántam volna, hogy a föld nyeljen el. Ennél feltűnőbb módot nem bírtam volna választani a bemutatkozásomra?- gondoltam ironikusan.
|
Kimentünk a többiek után az udvarra. Ők már beálltak a helyükre, így én is ezt tettem, miután egy intéssel elköszöntem Rie-től - erre az egy órára.
Ahogy gondoltam, a manőverfelszerelés használatát gyakoroltuk. Egy szerkezetbe kellett beleállni/ülni, és megtartni az egyensúlyt, miközben az két kötéllel felhúzott... Sohan me volt túl jó az egyensúlyérzékem, így vagy négyszer majdnem lezúgtam róla, de egy idő után kezdtem ráérezni, és meg tudtam mardni egyhelyben.
Bár, nyugtatott a tudat, hogy nem csak nekem nem sikerült elsőnek... Voltak - még nálam is - szerencsétlenebbek, akik akárhányszor futottak neki, nem jött össze a dolog.
Az óra elég lassan telt, főleg, hogy az oktatók persze azokkal foglalkoztak, akiknek nem ment, így én már kb. negyed órája ott csüngtem egyhelyben, és épp halálra untam magam, nem mellesleg kezdtek vágni az övek és szíjak, amikkel rögzítve voltam.
Segítségkérőn az udvar széle felé pillantottam, Rie-t keresve, hátha ki tud szabadítani, vagy valami, mert egyedül képtelen voltam leoperálni magamról a köteleket... |
Kicsit csondben maradtam majd visszaneztem ra. -De, keszultem kimenni csak meg vartam kicsit amig eltunik a kisebb 'tomeg'-gondolkoztam el kicsit magamban a tomeg szo utan. Ez valakinek csak par emberke, de nekem neha sok, viszont amig nem nagyon beszelek veluk sokaig tomeg lesz a nevuk.Majd vegul megfordult es elindult en meg a kis dobozkarol, amin eddig ultem leszalltam es mentem utana. -Tudom az elozo is kb. annyi volt..-valaszoltam ra majd a tobbiekre neztem es kicsit irigyelve neztem azt, hogy ok milyen 'szabadak'. |
Lenéztem a lábára, láttam, hogy be van kötve.
- Értem... A kinti gyakorlatot akkor nem is szerenéd megnézni? - kérdeztem, mert nekem a következő 'órám' az udvaron lett volna, ha jól emlékszem, épp a manőver felszerelés használatát gyakoroltuk volna...
- Szerintem kint is le tudsz ülni. - mondtam, majd félig elfordulva - zsebre dugott kézzel, persze.. so swag - a vállam fölött hátranézve pillantottam rá, és vártam, hogy végül jön-e. vagy sem.
- Nem tart soká, max. egy óra.. - nem tudom, miért akartam, hogy jöjjön, talán a tapasztalat, hogy tudom, milyen érzés, mikor otthagynak valahol, teljesen egyedül... |
-Hat...igazabol csak tegnap megrantottam a bokam szoval bejottem inkabb megnezni...-neztem a labamra majd vissza a fiura. A tobbieket neztem akik mar tok jol beilleszkedtek egymas tarsasagaba. En miert nem tudok ilyen jol meglenni veluk. Szerintem bennem van a gond bar lehet hogy a nevelesemben. -Nem hinnem hogy szeretnek oda menni hozzajuk...nem nagyon beszelek veluk de te menj csak-meglepodtem micsit a beszedessegemen igy egy ideig el is bambultam. |
Enyhén félrebillentettem a fejem, majd fél szemöldökömet felvonva kerestem a logikát.
- Neeem, deh... Ha ide tartozol, akkor te miért nem csinálod a gyakorlatokat...? Bár, nekem mindegy... - tettem hozzá, mert még engem is meglepett a kíváncsiságom, és hogy ennyit beszélek... Ami azért lássuk be, nem igazán jellemző rám.
Hátrapillantottam a többiekre, akik éppen az udvar felé igyekeztek, ahova nekem is mennem kellett volna.
- Nem jössz? - kérdeztem feléjük intve a fejemmel. |
Csondben ultem tovabb es amiert ok szunetet tartottak nekem is mas elfoglaltsagot kellett keresnem. Igazabol volt kedvem felkellni ulesbol igy egy ideig, mint valami zombi meredtem magam ele. De ezt is addig tettem amig valaki hozzam nem szolt. Eloszor korbeneztem, hogy kihez beszelt, de hiaba nem lattam senkit, megegyszer korbe neztem majd rajottem, hogy hozzam szolt.
-Ooo...en Rie vagyok...igen ebbe vagyok, de miert, hivattak vagy valami?-neztem moge, mert arra voltak emberek. Nem voltam sose az a nagybeszedu ember, nem is sok embert ismertem, pedig egy "keves" ideje itt vagyok. Ezert is neztem korbe tobbszor, hogy nekem szolt-e. De legalabb mar egy valakinek tudom a nevet. |
[137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
