|
Témaindító hozzászólás
|
2014.08.10. 11:32 - |
A Rose falon belül elhelyezkedő falu. Itt az élet átlagos színvonalú, de mindenképp sokkal jobbnak nevezhető a Maria falon belül lévő faluénál. A biztonság is nagyobb, lévén, hogy két fal is védi a falukat. Ettől függetlenül az "Elitek" még ezt a helyet is elkerülik, ha tehetik, és a Sina fal felé igyekeznek. Az emberek megélhetése viszonylag jó; nagyrészük dolgozik és van keresete, amiből elláthathja a családját. Innen is sokan mennek katonának, de vannak, akik inkább normális, átlagos életet élnek szívesebben. Az itteni katonaság inkább rendőröket és falvédőket képez, mintsem felderítőket. |
[137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
 Hál' istennek a gyakorlatnak vége lett. Nyújtóztam egyet, majd a cuccomat felkapva az udvarra vezető kijárat felé indultam, mikor megpillantottam egy szintén Felderítő egységbe tartozó lányt a terem szélén ücsörögni. Nem igazán értettem, hogy ő miért nem állt be közénk... Nem tűnt sokkal idősebbnek, szóval akár az osztag tagja is lehetett.
Egy ideig csak vizslattam, majd úgy döntöttem, hogy mivel nem igazán volt jobb dolgom, odamegyek, és megkérdezem. Hosszú léptekkel szeltem át a köztünk lévő távolságot, majd úgy két méter messze megálltam tőle.
- Hello, Shane vagyok - mutatkoztam be; ennyi jómodor még szorult belém...
- Ebbe az osztagba tartozol? - kérdeztem kertelés nélkül, az osztag többi tagja felé intve a fejemmel. |
 A tegnapi nap miatt kicsit santitva, de pont jo idoben mentem be a kikepzo kozpontba. Mivel mostanaban nem volt sok dolgunk, szerettem itt nezni oket, foleg ha valamit bakiztak, kicsit segithettem es ennek nagyon orultem.Mar koran elkezdtek es csak azt lattam, hogy egyszer besurran kozejuk valaki. Magamban kuncogtam es azt neztem mikor veszi eszre a kikepzo. De nem vette igy meguszta. Oruljon neki, ha en elaludtam mindig gonosz volt. Lobaltam a labamat es inkabb ugy neztem tovabb. |
Másnap elég sokáig aludtam, reggel kilenc körül keltem, így eléggé késésben voltam. Nem jellemző rám, hogy gyakran elkésnék bárhonnan is, de azért néha - mint például ma is - sikerül.
Gyorsan felkaptam a székről a nadrágomat, a vállfáról pedig leakasztottam az inget és a kabátot, majd leszaladtam a lépcsőn a földszintre a konyhába.
Anya épp főzött valamit, apa meg szokás szerint már nem volt otthon.
- Miért nem keltettél fel....? - tettem fel a költői kérdést, inkább csak magamnak. Egy pogácsát felkapva kisiettem az ajtón, és az irányt egyenesen a kiképzőközpont felé vettem.
Nagyjából egy negyed óra múlva, félig futva, félig sétálva, de beértem. Igaz, a gyakorlatok előtti szokásos bemelegítési gyakorlatokat már elkezdte az osztag... Gyorsan beálltam, és felvéve a ritmust elkezdtem, illetve 'folytattam' a bemelegítést.
Nem olyan rég kerültem át ebbe, a valamivel haladóbb szintű osztagba, így nem sok mindenkit ismertem; konkrétan a mellettem lévőkről sem tudtam semmit, még csak a nevüket sem. Nem mintha ismerkedős kedvemben lettem volna, de úgy gondoltam, lehet, hogy nem ártana néhány ismerős, ha segítségre lenne szükségem egy olyan dologban, amit magamtól nem tudok megoldani... Bár erre kb. 2 éve nem volt példa... |
Nem terveztem utamat kerulore tenni hazaig, de igy sikerult. Egy kisebb szakaszon csond es nyugi volt ami nalunk nehezen lenne elkepzelheto. Kicsit lefaradtam a mai nap miatt, igazabol nem is tudom miert. Pedig nem is volt nehez a mai nap. Bar lehet azert, mert kicsit "keves" dolgunk volt. Eleg sok gazdag haz mellett mentem el, igy inkabb lehajtott fejjel mentem az utcan addig a pillanatig amig nekem nem jott valami es egy haz ajtajanak estem. Egy kicsit hangos lehetett, de megfajdult a bokam. Valami szeker volt ami elsuhant mellettem es en is csak felig lattam. Nagyon elbambultam es csak ultem egy jo ideog fel sem alltam. |
A piac előtt elvezető zsúfolt utcán sétáltam. A kiképzésnek nemrég lett vége, így most hazafelé tartottam. Elhaladtam egy pár puccos, szinte már hányingerkeltően túlcsicsázott ház előtt, majd az egyik előtt megálltam. Felnéztem szépen díszített ablakaira, tekintetem a második emeleten lévőre siklott. Az volt Max szobája - emlékeztem vissz két éve elhunyt barátomra. Szinte mindig, amikor csak tehettem, erre jöttem. Nem akartam elfeledni még csak véletlenül sem őt...
Lehunytam a szemeimet, és elmosolyodtam. Ha még élne, biztos ellenezte volna, hogy csatlakozzam a hadsereghez. Talán megint bevetette volna a "bezárlak a szobámba, és addig ki sem engedlek, míg meg nem gondolod magad!" taktikáját - sokadszorra is sikertelenül.
Ismét elindultam, és nemsoká haza is értem. Apám szokás szerint nem volt otthon, így csak anyám fogadott. Valaki a családból mindig munkában volt, mikor otthon voltam, vagy épp hazaértem. És hamarosan ez vár rám is: a kiképzések egyre gyakoribbak lesznek, és ha bevetésre kell mennünk, mindenkire szükség lesz, így rám is.
A szüleim nem igazán örültek, hogy katona lettem, főleg anyám nem. Féltett, és bár jogosan, mégis mintha egy kicsit túlzásba esett volna... Mindig megkaptam, hogy "még csak 15 vagyok", meg hogy "nekem nem kell, az én életem így is tökéletes", satöbbi.. Apám megértett, ő is katona volt fiatalabb korában, igaz, neki muszáj volt, nem önszántából tette.
Bementem a szobámba, és átöltöztem. Bár szerettem a katonai egyenruhát, az övek egy idő után elég rendesen szorítani kezdtek.. Felakasztottam a kabátot és az inget egy vállfára, a nadrágot pedig egyszerűen a székemre dobtam, majd elterültem az ágyamon. Holnap lesz az első lovaglóleckénk.. Kár, hogy nem értek az állatokhoz...
Sóhajtottam egyet, majd becsuktam a szemeimet, és elaludtam. |
-RENBEN VAN DE TE IS VIGYÁZZ MAGADRA.- mondtam és már el is értünk oda ahol majd Kagamival találkozunk. Nem kellett sokat várni jött Kagami és már vitt is a házunk irányába. -MENJ TÚL A HÁZADON MAJD EGYENESEN ADDIG AMÍG AZ ÚT KETT NEM ÁGAZIK ÉS ELŐTTED CSAK HÁZAK LESZENEK. OTT FORDULJ BALRA ÉS MENJ EGYENESEN. EGY DOMB UTÁN OTT IS A HÁZUNK. |
-JA IGEN. AZ ÉN NEVEM AOMINE DAIKI.- mondtam neki nyugodtan, bár legbelül tiszta ideg voltam, hogy Neko jól lesz-e. -KAGAMI. EL TUDNÁD VINNI NEKO-T HOZZÁD? ÉN ADDIG BEVÁSÁROLOK A VACSORÁHOZ. NEM IGAZÁN TUDOM, HOGY MIT DE MAJD KITALÁLOM ÉS VESZEK VALAMIT. DE KÉRLEK VIDD EL HOZZÁD NEKO-T ÉS KÉRLEK VIGYÁZZ RÁ, MERT MOST HA HOZZÁNK VINNÉD ÉS TE ELMENNÉL AKKOR LEHET, HOGY MÉG VALAMI TÖRTÉNIK VELE. KÉRLEK KAGAMI A MAI NAP EZ AZ UTOLSÓ KÉRÉSEM. MA MÁR NEM ZAKLATLAK SEMMILYEN KÉRÉSSE.- és ekkor Neko magához tért. -NEKO JÓL VAGY? MONDJ VALAMIT.- mondtam neki már eléggé felzaklatva.
MÉGIS MIHEZ KEZDJEK MOST? KAGAMI SINCS A LEGFITTEBB FORMÁJÁBAN ÉS NEKO IS ROSSZUL VAN. NEM TUDOM MIT CSINÁLJAK. HA EL IS KÍSÉREM ŐKET KAGAMI HÁZÁIG AKKOR IS EL KELL MENNEM BEVÁSÁROLNI.... NEM TUDOM NEM VAGYOK MOST TISZTÁBAN SEMMIVEL.- gondoltam magamban miközben már letérdeltem Neko mellé, hogy felsegítsem a földről.
-NEKO GYERE ÁLLJ FEL! SEGÍTEK....- de csak ennyit tudtam mondani mert majdnem megfojtott ahogy megölelt. -EZ MEG MI? MÁR MEGINT? MÉGIS MIT AKARNAK EZEK AZ ALÁVALÓK? MOST EGYÁLTALÁN NINCS KEDVEM VEREKEDNI.- mondtam miközben felkaptam Neko-t a vállamra és közben még Kagamin is rántottam egyet, hogy jöjjön. De azért még egyszer szóltam neki. -KAGAMI GYERE. HÚZZUNK EL INNEN. NEHOGY A VÉGÉN NE TUDJUNK HAZAMENNI.- és elindultam abba az irányba amerről Kagami-val jöttünk.
-KÖSZÖNÖM ONEE- CHAN. DE MOST HOVA MEGYÜNK? MÉG BE KELL VÁSÁROLNOM. JAJ, NAGYON FÁJ A FEJEM. MI TÖRTÉNT? NEM EMLÉKSZEM SEMMIRE AZUTÁN HOGY A RENDŐRÖK ELSZELELTEK. MIT CSINÁLÁL, HOGY OLYAN HIRTELEN ELMENTEK?- kérdeztem, miközben azt hiszem Kagamihoz tartottunk. Nem igazán voltam még mindennel tisztában.
MÉGIS MI FOLYIK ITT? MITŐL FÁJ A FEJEM?- gondolkodtam.
-MI- MIÉRT KÖVETNEK RENDŐRÖK?- kérdeztem kissé ijedten Aomine-től.
-AZT HISZEM AZÉRT MERT MEG AKARNAK VERNI AMIÉRT AZ ELŐBB IJEDTEN ELMENEKÜLTEK ÉS MOST ERŐSÍTÉST IS HOZTAK.- válaszoltam miközben próbáltam kiötleni valamit, hogy elkerüljük a balhét. -EZ AZ. KAGAMI TE MENJ TOVÁBB EGYENESEN ÉN PEDIG ELCSLOM ŐKET. AZTÁN MAJD MIELŐTT ELÉRED A HÁZAD UTCÁJÁT FORDULJ LE BARLA ÉS ÉN OTT LESZEK. KÉRLEK VIDD MAJD NEKO-T OLYAN HELYRE AHOL NEM LESZ SEMMI BAJ..... MONJUK A HÁZUNKBA. ÉS NE AGGÓDJ NEKO MAJD MONDJA MERRE KELL MENNI.- mondtam és utána letértem balra.
-DE ONEE- CHAN! MI LESZ, HA UGYANAZ TÖRTÉNIK VELED, MINT VELEM?- kérdeztem. -JAJ, MÉG MINDIG RETTENTŐEN FÁJ A FEJEM. ÉS SZÉDÜLÖK IS.- szerencsére csak kis ideig tarott aztán elmúlt.
-SEMMI BAJ VELEM NEM FOG UGYANAZ MEGTÖRTÉNNI. DE LEGELŐSZÖR AZ A FONTOS, HOGY TE BIZTONSÁGOS HELYRE KERÜLJ ÉS NE LEGYEN TÖBB BAJOD. NINCS IGAZAM?- kérdeztem szelíden. -NEKO, TE VAGY AZ EGYETLEN CSALÁDTAGOM. NEM VISELNÉM EL HA TE IS MEGHALSZ VAGY BÁRMI KOMLYABB BAJOD LENNE. KÉRLEK VIGYÁZZ ARRA, HOGY NE LEGYEN A MAI NAP TÖBB BAJOD. RENDBEN?- kérdeztem mközben attól féltem, hogy a válasza az lesz majd "NE AGGÓDJ NEM VAGYOK OLYAN ROSSZUL. SEGÍTEK NEKED.", de szerecsére nem ez lett.
|
-NINCS MIT, SZÁMOMRA EZ TERMÉSZETES.- mondtam kedvesen a lánynak, akinek már tudom a nevét, Neko.- EGYÉBKÉNT NAGYON BÁTOR BÁTYÁD VAN. ÖMH, NEKO. NEKO.- nem tudtam mi történt vele, de szerintem nagyon beüthette a fejét. Mikor a bátyja megszólított felé fordultam.- PONTOSAN ÉN SEM TUDOM, CSAK AZT LÁTTAM, HOGY AZ EGYIK PASAS A FALNAK DOBTA. A FICKÓ AZT MONDTA, HOGY NEKO GYÁVA FÉRGEKNEK HÍVTA ŐKET. DE NEM TUDOM MIÉRT KELL FELKAPNI A VIZET A SZÍNTISZTA IGAZSÁGON. NEKEM EZ NEM TISZTA. AMÚGY ELISABETH EVANS VAGYOK. ÖRÜLÖK A TALÁLKOZÁSNAK.- mondtam Neko bátyjának, és a másik srácnak.
Hű nem semmi, hogy ez srác hogy kiáll a húgáért. Pár szót szólt és már el is szeleltek azok a mocsadék férgek. Eszméletlen milyen ereje van a szavainak.- gondoltam.
-ÖMH, NEKO EMLÍTETT VALAMI OLYAT, HOGY BE KELL VÁSÁROLNIA, MERT VACSORÁT KELL FŐZNI. SZERINTEM NEM ÉRT EL A BOLTIG.- mondtam gondolkodva a dolgokon.
Hmm. Nagyon segítőkész lány ez az Elisabeth. És megmentette Neko-t. Hmm..- gondoltam végig a történteket a hallottak alapján.
-ÖMH, ELISABETH. TÉGED NEM BÁNTOTTAK AZOK A RENDŐRÖK?- kérdeztem hirtrelen. Nem tudom miért, de gondoltam, ha már megmentette Neko-t megkérdezem.- MÁRMINT ÚGY ÉRTEM, NEM VOLT SEMMIFÉLE VEREKEDÉS, AZON KÍVÜL, HOGY NEKO A FALHOZ VÁGTÁK?
Ez nem lehet igaz, még magamat se tudom megfogalmazni? Mi van velem?- gondolodtam erősen, de nem kaptam rá választ magamtól.
-ÉRTEM MIT AKARSZ MONDANI ÉS NEM TÖRTÉNT SEMMI MÁS AZON KÍVÜL, DE ESKÜSZÖM IKÁBB ÉN LETTEM VOLNA NEKO HELYÉBEN. NAGYON SAJNÁLOM, AMI TÖRTÉNT.- mondtam lesütött szemekkel.-NEKO MEGKÉRT, HOGY SEGÍTSEK NEKI BEVÁSÁROLNI, DE AZT HISZEM MÁR MEGLESZ NÉLKÜLEM IS. JA IGEN, MÉG VALAMI. KÉRDEZTE, HOGY ÚJ VAGYOK-E ITT. NEM ÉN ITT NŐTTEM FEL ÉS ITT CSATLAOZTAM A FEDERÍTŐKHÖZ.- mondtam barátságosan és indulni készültem. De előtte még vissza néztem, hogy mondjak valamit.- JA, IGEN. JOBBULÁST NEKONAK.- megint rákészültem, hogy indulok, de eszembe jutott valami.- ÉS MÉG VALAMI. TI MÉG NEM MONDTÁTOK MEG A NEVETEKET.- mosolyodtam el.
Oh, tényleg. Igaza van.- gondoltam.
-ÉN KAGAMI VAGYOK. KAGAMI TAIGA, HA A TELJES NEVEM IS ÉRDEKEL.- mondtam én is elmosolyodva. |
-KÖSZÖNÖM SZÉPEN. NEM GONDOLTAM, HOGY MEGÚSZOM EGY- KÉT POFON NÉLKÜL. SAJNÁLOM, HOGY BELEKEVEREDTÉL. NEM IGAZÁN AKAROK MÁSOKAT IS BALHÉBA KEVERNI, DE MOST TUTI, HOGY HA NEM VAGY ITT ELTÖRIK PÁR CSONTOM. KÖSZÖNÖM. AMÚGY A NEVEM KURONEKO DAIKI, DE HÍVJ CSAK NEKO-NAK.- mondtam neki miközben már máshol járt a fejem.
MÉGIS MI TÖRTÉNHETETT? MIT CSINÁLTAM ROSSZUL? EDDIG SEMMI ILYEN NEM TÖRTÉNT. SOHA NEM VÁGTAK ÍGY, ILYEN ERŐVEL A FALHOZ.- gondoltam és közben már mondtam is tovább Elisabeth-nek, hogy mi feladatom van még.
-ÖHMMM... IZÉ... MÉG NEM MEHETEK HAZA BE KELL VÁSÁROLNOM VACSORÁHOZ. TUDNÁL SEGÍTENI, CSAK MERT NEM HISZEM, HOGY MOST SOKMINDENT TUDNÉK EGYEDÜL CSINÁLNI. AMÚGY TE ÚJ VAGY ERREFELÉ? MÉG NEM LÁTTALAK.- vártam a válszát, de helyette más fogadott azok a rendőrök visszajöttek.
HÉ TI KETTEN MÉGIS MIÉRT NEM AKARTOK HAZAFUTNI?- kérdezte hatalmasnagy gőggel a hangjában.
-NEM IS TUDOM... MONDJUK AZÉRT MERT NEM BÍROK ÉS AMINT MONDTAM MÉG VAN EGY KIS FELADATOM? MONDJUK EZÉRT?- vágtam hozzá erőteljesen. És ekkor megláttam, hogy az utca másik végében ott áll Aomine és Kagami. Ha tehettem volna odafutok hozzájuk, de mivel nem bírtam így inkább visszaültem a földre.
MÉGIS MIT KÉPZELSZ? MÉG LE ÜLSZ HA HOZZÁD BELSZÉLEK? KINEK KÉPZELED TE MAGAD? TE LENNÉL A KIRÁLY EGYSZEM LÁNYA?- kérdezte ordibálva.
ONEE- CHAN. DE ÖRÜLÖK, HOGY LÁTLAK. KÉRLEK SEGÍTS!- gondoltam magamban. Szerencsémre pont felém indult. Arcán látszott, hogy aggódik miatam.
MÉGIS MI TÖRTÉNT? MÉIRT ÜL NEKO A FÖLDÖN ÉS KI AZ A CICAFÜLHAJRÁFOS LÁNY?- gondoltam miközben feléjük tartottam.
-HÉ TI OTT NEM AKARTOK INKÁBB KIKEZDENI A SAJÁT SÚLYCSOPOTRTOTOKKAL? MINTSEM KÉT ÁRTATLAN LÁNYT BÁNTOTTOK? ITT VAGYOK ÉN GYERTEK CSAK TI RÜHES KUTYÁK!- mondtam nekik mikor közelebb értem. Látszólag nagyon kiakadtak.
MICSODA MI RÜHES KUTYÁK? EZ MOST KOMOLY? KI MER ILYET MONDANI RÓLAM A LEGHATALMASABB RENDŐRRŐL?- kérdezte felháborodva.
-HÁT ÉN AOMINE DAIKI! HAGYJÁTOK BÉKÉN A HÚGOMAT!- ordítottam kissé őrülten rájuk. -BÁR ÚGY IS JÁTSZHATUNK, HOGY HA NEM MENTEK EL MOST RÖGTÖN SÉTRÚGOM A SEGGETEKET ÉS CSAK AZTÁN ENGEDLEK EL TITEKET.- folytattam kevésbé őrülten.
RENDBEN VAN MEGYÜNK MÁR, CSAK HAGYJ BÉKÉN MINKET. JÓ LESZ ÍGY?- mondták berezelve.
-TÖKÉLETES.- mondtam már teljes nyugodsággal.- TI JÓL VAGYTOK?- kérdeztem a láyokat hozzájuk fordulva.
-FOGJUK RÁ. ÉS KÖSZÖNÖM NEKED IS ONEE- CHAN.- mondtam neki és ezután többre nem emlékszem.
-NEKO!- kiáltottam ahogy elájult. -NEKO TÉRJ MAGADHOZ!- de nem tért magához ezért a másik lányhoz fordultam.- MI TÖRTÉNT?- kérdeztem tőle. |
Éppen az utcán sétálgattam, mikor megláttam eg csapat rendőrt és egy fiatal felderítőt. Egy ideig csak figyeltem őket, de mikor a lányt egy falhoz vágták nem tétlenkedtem.
Ezek meg mit képzelnek?! Bántai egy fiatal és védtelen lányt? Ez már több a soknál. Gyáva férgek. - gondoltam és már indultam is segíteni.- Majd meglátjuk mit fognak szólni a jelenlétemhez.
-GYERE, SEGÍTEK, ÁLLJ FEL.- nyújtottam a kezem a lány felé. Mikor felállt, hirtelen a rendőrökhöz fordultam.- MÉGIS MIT KÉPZELTEK?! BÁNTANI EGY FIATAL LÁNYT?! ENNÉL ALJASABB DOLGOT MÉG NEM LÁTTAM. EGYÁTALÁN ÁRTOTT NEKETEK VALAMIT?- kérdeztem.
Képzeld , igen ártott. Naplopó férgeknek nevezzet minket.- mondta, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. A hangából csak úgy áradt a gőg.
-OKÉ, ÉRTEM. MINDEN VILÁGOS. TEHÁT NEM ÁRTOTT NEKETEK SEMMIT.- szűrtel le az igazságot nemes egy szerűséggel.
De igen is ár--.- kezdet volna, de félbeszakítottam.
-A-A. NEM ÁRTOTT NEKTEK EGY CSEPPETSEM. CSAK A SZÍN TISZTA IGAZAT MONDTA.- mondtam.
Na jó ebből elég volt. Egyébként is ki hívott ide téged?!- kérdezte szinte az arconba üvöltve minden egyes szót.
-ENGEM SENKI SEM HÍVOTT, AZ IGAZ, DE VALAKINEK SEGÍTSÉG KELLETT ÉS ÉN SEGÍTEK NEKI. ENNYI AZ EGÉSZ.- vetettem oda nekik félvállról.
Tehát senki. Rendeben van.- mondta gondolkodva, ha egyáltalán gondolkodott.- Egyébként mi ez a röhejes maskara?! Mi vagy te, egy cuki- muki cica mica? Térj vissza a való világba, ez nem egy álarcos bál!- mondta. Az utolsó mondatot szabályosan üvöltötte.
-EZ CSAK EGY HAJRÁF. NEM VAGYOK "CUKI-MUKI CICA-MICA" VAGY HOGY IS FOGALMAZTÁL. CSAK EGY HAJRÁF CICA FÜLEKKEL.- mondtam továbbra is nyugodt hangon.- ÉS HA MOST MEGBOCSÁJTASZ MEGYEK ÉS HAZASEGÍTEM ŐT IS.- indultam el, de utamat állták.
Mégis mit gondolsz, hova mész- kérdezte felháborodva.
-MINT MÁR MONDTAM, HAZASEGÍTEM. ÉS MOST VISZLÁT- fordutam sarkon és elindultam az ellenkező irányba.
Ez egész könnyen ment. Azt hittem verekednem kell. De megúsztam, és segítettem neki is.- gondoltam végig a dolgot.
-EGYÉBKÉNT ELISABETH EVANS VAGYOK, ÖRÜLÖK A TALÁLKOZÁSNAK.- mutatkoztam be. |
-Mégis mi tart ilyen sokáig? Sosem volt ilyen sokáig vásárolni.
"Nem fogok utána menni, és amúgy is sokkal ügyesebb nálam és meg tudja védeni magát.... Onee- chan... Milyen rég is hívott így.... Tényleg vissztért a régi Neko. Köszömön Kagami bármit is tettél."
(ez az utolsó rész bocsi, valami mindig elromlik.) |
-Végre magadhoz tértél. Mégis mi történi veled? nagyon megijedtünk mikor hirtelen elájultál.Még jó, hogy tudtam ,hogy hol laksz.
Tehát nem emlékszik semmire. De biztos, hogy elég rosszul fest. Remélem, hogy nem megyünk egyhamar flderítő útra. Nem igazán lenne fair azokkal szemben akik betegek vagy ilyesmi. Bár Kagami nem beteg csak egy kissé sokkolta Neko kijelentés.
-Öhmmm.... Amúgy mégis miért lettél rosszul?
-Hagyd már! Hisz te is tudod, hogy mitől! Az orvos is megmondta, ogy valamiféle sokkot kapott. De most még pihenned kell. A mai nap nem mehetsz semmere, mert fel kell épülnöd. De ne aggódj majd mi itt maradunk és segítünk neked, ha kell. Rendben? De most mennem kell még nem vásároltam be a vacsorához. Majd jövök. És Onee-chan, ne piszkáld velem kapcsoltaban. Rendben?
-Persze persze. Nem fogom. Hagyom hagy pihenjen. Ha kell majd segítek neki. Így jó lesz Neko?
-Igen tökéletes- azzal kiléptem az ajtón és indultam bevásárolni.
"Vajon hány ember fog megbámulni, hogy flderítő vagyok?"- kattogott az agyam egy kicsit és egy csapat rendőr haladt el mellettem. Véletlenül elcsíptem egy- két szót mint például "táplálék" vagy "felesleges láncszem", de nem vettem róla tudomást. És ekkor megállt előttm az egyik. Megszólított, de próbáltam nem rá figyelni és megpróbálni kikerülni.
"Mégis hová mész kislány?"- kérdezte. "Mit gondolsz ki vagy teű, hogy csak így elmész melette? Mégis ki?"
-Bocsásson meg, de nem érek rá. Be kell vásárolnom vacsorához és sietnem kell a barátomhoz aki éppenséggel beteg- téptem ki magam a karjai szorításából.
"Mégis mi az, hogy egy ilyen lány mint te lelép az én hatalmasságom láttán?"-mondta felháborodva, de rögtön folytatta is monologját azzal, hogy mégis mennyire semmirekellő vagyok és, hogy egyáltalán nem érdemlem meg a felederítő nevet. Erre persz nagyon felháborodtam, de arra gondoltam, hogy vissza kell érnem minél előbb Kagamihoz és vacsorát csinálni mindhármunknak.
-Már elnézést, de én legalább érek valamit- vágtam a fejéhez.- Én legalább nemes cél érdekében halok majd meg. Nem gondolja, hogy majd meghunyászkodok egy naplopó féregnek? Én ennél többet érek. És most, ha megbocsát vár a bevásárlás.
"Ez meg mit jelentse? Mégis mi az, hogy naplopó féreg? És mégis mi az a nemes cél amiért te majd meg fogsz halni? Há?"- hitetlenkedett.
-Az a nemes cél nem más mint az óriások szokásáának felderítése. És ezért már sok jó katona meghalt. Olyanok akik, nem lopják a napot és már láttak óriást. Nem gondolja, hogy ez elég nemes cél? Vagy magának mégis mi a nemes cél? Mert én úgy gondolom, hogy nem igazán van olyan cél, ami ezt felülmúlná. Nekem ez az életem. És amúgy is a kisujjamba több bátorság szorult mint a maga egész testébe.
"Hogy miket beszélsz te kis semmirekellő!"- üvöltött miközben elhajított, neki egy ház oldalának.
-Ez.... az igazság....-nyögtem ki nehezen. Elég erősen nekihajított annak a falnak. Azt hiszem egy darabig nem fogok tudni megmozdulni. És ekkor megláttam egy kék hajú, macskafülű lányt. Felém tartott.
-Kérlek.... menj el.....- lihegtem, de továbbra is felém jött.
"Vajon mit csinál most Onee- chan? Bárcsak itt lenne! Bárcsak itt lenne Kagami is."- gondoltam magamban, de persze ez nem volt lehetséges, hisz Kagami még pihen Aomine pedig vigyáz rá. És ekkor odaért hozzán az a lány mozdulni is alig bírtam és mégis sikerült arra mozdítanom a fejem ahol megállt.
-Kérlek... menj el... Nem akarok... senki mást .... bajbakeverni... Onee- chan... kérlek segíts....
-Mégis mi tart ilyen sokáig ne |
Ránéztem a szemem sarkából és sóhajtottam. Nem igazán érdekel hogy ki kinek a gyereke, ki kinek a testvére, anyja,apja vagy hozzátartozója. Számomra mindenki egyforma, nem számít a honnan jövése, nekem az a fontos hogy mit tud, a képessége a fizikai cselekedete és szellemi tudása. - Nos ami azt illeti tizedes vagyok, de mit számít az. Nem foglak azért lenézni, hogy milyen vagy terepen kívül illetve bármien küldetésen kívül. - mondom neki rápillantva. - De vigyázz, jól gondold meg mit mondasz, ne hogy utána baj legyen! - mondom azzal körbe pillantok az utcán. Természetesen halk voltam. |
Amint megkaptam az engedélyt a további levegőrontásra, máris elfoglaltam az asztalnál fennmaradt helyet. - Ó, én nem az óriásoktól félek - mosolyodtam el sejtelmesen, miután rendeltem még egy kávét, és a felszolgáló hallótávolságon kívül került. - Ha választanom kell, inkább ők, mint a katonai rendőrség - vontam vállat. Bár velem nem kötekedtek még, talán az apám miatt, de ami késik nem múlik. Számukra én is csak két lábon járó eledel voltam, csakúgy, mint az előttem ülő hideg tekintetű lány.
- Örülök, Reira - biccentettem felé, amikor bemutatkozott, és ahogy elém került a kávém bele is kortyoltam. Aztán eszembe jutott valami. - Ugye nem valami hadnagy vagy? Mert akkor gondolom el is lőttem az esélyeim, és egy darabig a ranglétra alján maradok - nevettem fel erőltetetten. |
Nézelődtem és hirtelen odabatyogott hozzám egy lány. A kinézete alapján ő is felderítő lehet. Megköszörültem a torkomat és ittam a vizemből, miközben hallgattam a kis szövegét. - Hello. Nyugodtan, nem zavarsz! - az a szokásos jégcsap stílusom, és nem érdekel a jelenléte bárki is legyen az. - Felderítőként nem szabadna így beszélned, ha falusiak meghallják, akkor elbizonytalanodnak és nőni fog a félelmük, hogy a felderítőkre nem számíthatnak, hogy megvédjék őket. - mondom neki két korty között és sóhajtok. - Reira vagyok. - nézek rá és mutatkozok be neki. |
Egy darabig unottan meredtem magam elé, aztán ellöktem magam a faltól és a kávéscsésze szélét kapargatva somforogtam vissza oda, ahonnan elvittem. Tulajdonképpen fel sem tűnt nekik a hiánya, szóval feleslegesen gondolkodtam annyit, hogy visszavigyem-e, vagy sem. Már épp elsétálni készültem, amikor egy szőke lobonc alatt megpillantottam a felderítők jelképével lenyomatos dzsekit. Körbenéztem, hogy a lány hátha vár-e valakire, mert kettő még tásaság, három meg tömeg, de mivel percek múltán is egyedül volt, odalépkedtem hozzá.
- Öhm, heló - köszöntem neki, és próbáltam nem olyan fejet vágni, mint egy zombi. Pedig úgy éreztem magam. - Bocs, hogy téged találtalak be, de még nem beszéltem egy felderítővel sem, és jó lenne úgy meghalni, hogy legalább pár embert ismerek. Szóval, a nevem Cyril. Leülhetek? - pillantottam a lány melletti székre, miután elmondtam a monológomat, és a végére beerőltettem egy féloldalas mosolyt is.
|
A városban jártam és nézelődtem, szokásos kis sétámat tettem miközben a furcsaságokra felfigyelve, mindent elrendeztem. A faluban nem igazán mernek hozzám szólni, talán a külsőm miatt. Amit mutatok ridegség. Mindegy is, nem izgat. Épp egy szőke hajú lány előtt mentem el. Érdekes vele még nem találkoztam így csak leültem egy kajálda kint részére és kértem egy pohár vizet magamnak. |
Ráérősen lépkedtem a macskaköveken, a kezemben pedig egy kávéscsészét tartottam. Igen, elfelejtettem, hogy a boltban a csésze nem jár a kávéhoz, de a napokban olyan fáradt voltam, hogy legkevésbé érdekelt az, ha valaki utánam rohan egy nyamvadt bögréért. Az egyik épület falának támaszkodva bámultam ki a fejemből, és nem értettem az embereket, akik nyugodtan járkáltak az utcákon, mintha minden rendben lenne. Persze számukra nem állt fenn a veszélye annak, hogy egyszer csak kihívják a falak közül felderítésre. Most az egyszer valahogy nem áldottam a makacsságomat. Pláne, hogy nem ismertem senkit. A gondolatra elkezdtem forgolódni, hátha meglátok valakit, akivel esetleg együtt voltam kiképzésen. |
"Mi?! Ezt nem hiszem el! Ez mégis hogy történt? Belém szeretett a haverom húga? Ugye most csak álmodok? Ez nem történhetett a valóságban. Most tuti, hogy csak álmodok! Mikor kinyitom a szememet otthon fogok feküdni az ágyamban. Biztos csak álom.... Csak egy álom, semmi több."-hajtogattam magamban, bár jól tudtam, hogy nem igaz. De mégis el akartam hitetni magammal, hogy igaz. Nagyon nem jött be. Úgy éreztem magam, mint aki menten elájul. Forgott velem a világ és Neko szavai kavarogtak a fejemben. Egy hang se jött ki a számon, mintha teljesen elnémultam volna.Aztán vettem egy mély levegőt, hogy visszatérjek az "életbe" és ránétzem Neko-ra.
-Tessék?- mindössze ennyi jött ki a számon, pedig rengeteg dolgot akartam volna tudni. De mégis csak ennyi sikerült. rettentő hülyén éreztem magam, hogy csak ennyit tudtam mondani, de valami belémfojtotta a szavakat. Hirtelen megint forogni kezdett a világ és mire feleszméltem, csak annyi tudtam mondani a többieknek, hogy "szédülök", utána már a földön voltam. Ezután már nem emlékeztem semmi. Mikor kinyitottam a szemem otthon voltam az ágyamban, két oldalamon pedig Aomine és Neko.
-M-mi történt? Úúú, a fejem. Nagyon fáj.
Tényleg nem emlékeztem semmire azután, hogy szóltam nekik.
"Hogy kerültem haza? Mitől akar a fejem szétszakadni? Vajon mi történt velem? Fogalmam sincs semmiről. Csak álmodtam volna? Nem, az nem lehet. Ha csak egy álom lett volna, miért sajog a fejemés miért van itt Aomine és Neko? Biztos beütöttem a fejem és azért fáj ennyire."
Mikor megpróbáltam felülni megint szédülni kezdtem, gondoltam akkor inkább fekszek, nem kelek fel.
"Talán beteg lennék? Azért vagyok ilyen és azért történt ez? Hát majd kiderül, de mot még pihenek egy kicsit." |
-Semmi baj. Elpirultál? Na és? A kajáldában is elpirultál. Most pedig még olyano között vagy akik törődnek veled tehát nem baj. Most pedig kérlek fordulj meg. Rendben?
-Igen. Renben van megfordulok. És köszönöm bátyus. Nagyon köszönöm, hogy ennyiszer kiállsz mellettem.
-Persze, hogy kiállok melletted, hisz a húgom vagy. Mégis milyen az a báty aki nem áll ki a húga mellett? Szerintem az nem is testvér.
(ez a bezélgetés vége csak valamit nagyon elrontottam.) |
[137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
