|
Témaindító hozzászólás
|
2014.08.10. 11:32 - |
A Rose falon belül elhelyezkedő falu. Itt az élet átlagos színvonalú, de mindenképp sokkal jobbnak nevezhető a Maria falon belül lévő faluénál. A biztonság is nagyobb, lévén, hogy két fal is védi a falukat. Ettől függetlenül az "Elitek" még ezt a helyet is elkerülik, ha tehetik, és a Sina fal felé igyekeznek. Az emberek megélhetése viszonylag jó; nagyrészük dolgozik és van keresete, amiből elláthathja a családját. Innen is sokan mennek katonának, de vannak, akik inkább normális, átlagos életet élnek szívesebben. Az itteni katonaság inkább rendőröket és falvédőket képez, mintsem felderítőket. |
[137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
Másnap sajgó fejjel ébredtem. A tegnapi nap emlékei szellemként lebegtek szemeim előtt. Felültem, és meglepve néztem végig magamon: a tegnapi, mostanra teljesen összegyűrődött ruhám volt rajtam. Álmosan nyújtóztam egyet, és ásítva lemásztam az ágyamról. Ideje volt felkelnem.
Lerángattam magamról a ruhákat, és a szekrényből előtúrtam egy halványszürke, minta nélküli inget, belebújtam fehér katonai nadrágomba, és magamra kaptam a Felderítők kiskabátját. A tükör előtt megállva szinte megijedtem a látványtól: kócos haj, szem alatti sötét, kialvatlanságról árulkodó karikák, nyúzottnak tűnő arc.
Vállrándítva megtéptem a hajam, remélve, hogy azért a fele nem marad a kezemben.. A többivel nem tudtam mit kezdeni, de nem is igazán bántam. Sosem adtam sokat a külsőmre, így most sem nagyon érdekelt, hogy nézek ki.
Felkaptam fél vállamra hátizsákom, és leszaladtam a lépcsőn a konyha felé véve az irányt. Még senki sem volt lent. Jellemző, gondoltam. Általában nekem kell a leghamarabb felkelnem..
Szétnéztem a szekrényekben, majd a hűtőben, végül egy szelet sonkás kenyér mellett döntöttem. Nagyjából megvajaztam, ráterítettem két szelet sonkát, és elpakolva magam után már mentem is, út közben reggelizve.
A Kiképzőközpont felé indultam, mint minden reggel, legalábbis hétköznaponként. Idő közben egy gondolat üldözött, nem engedve, hogy másra terelődjön a figyelmem, akármennyire is próbálkoztam.
Vajon Lizzy ott lesz? |
 Mikor Shane elköszönt és elindult az utcán, még egy ideig ott álltam az ajtónak támaszkodva és gondolkoztam. Nem tudtam visszamenni a házba, mert lekötött valami az üres utcában. Fogalmam sincs meddig álltam ott, de végül már arra lettem figyelmes, hogy valaki előttem áll. Anya hazaért, és gondolom be akart jönni. Félreálltam, hogy beengedjem, majd bezártak az ajtót és utána indultam. Először azt gondoltam, hogy megbeszélem vele a dolgokat, amit úgy gondoltam, hogy fontos lenne. Végül azonban meggondoltam magam és felmentem a szobámban. Ehhez még idő kellett, nem tudtam volna rászánni magam erre a beszélgetésre. Inkább elmenekültem, és magamra zártam a szobaajtót, hogy biztosan egyedül legyek. Lefeküdtem az ágyamra egyrészt azért, hogy még egyszer átgondolják a dolgokat, másrészt pedig azért, mert nagyon fáradt voltam. Nem zuhanyoztam, nem öltöztem át, csak hagytam, hogy elnyomjon az álom, úgy ahogy voltam. |
Szűkszavúságomhoz híven csak biccentettem egyet, és nagyneezen kinyögtem egy "sziát", mielőtt kiléptem az ajtón.
Az eső már tényleg nem esett, itt-ott kissebb-nagyobb tócsák fénylettek az amúgy csontszáraz úton. Bár már késő délután, majdhogynem este volt, a nap ismét sütni, sőt, szó szerint égetni kezdett, mint aki be akarja pótolni azt a napfénykibocsátást, amit az esőzés alatt elhalasztott.
Hunyorogva néztem szét, bár nem meglepő módon szinte senkit sem láttam az utcákon ténferegni. Mindössze egy idős nőt pillantottam meg, amint díszes sétabotjával próbál átbicegni a szemközti házhoz.
A terepszemlét megunva elindultam hazafelé. Nagyjából emlékeztem az útra, így viszonylag hamar hazataláltam. A szüleimet a konyhában találtam, mikor beléptem az ajtón. Kérdő tekintetükön kívül semmi nem utalt arra, kíváncsiak lennének, merre jártam. Nem kérdeztek semmit, csak hagyták, hogy felmenjek a szobámba. Ezt a némaságot betudtam annak, hogy örülnek, amiért valószínűleg találtam valamit, ami leköt - illetve jelen esetben, valakit. De persze erről nekik nem kell tudniuk. Elég, ha boldogok, amiért a fiuk már kevésbé antiszociális...
Elfeküdtem az ágyamon, hagyva, hogy mélykék hajam szétterüljön a párnán, és ezzel reménytelenül összegubancolódjon. Lerúgtam a cipőimet az ágy mellé, nem törődve vele, hogy esetleg piszkos, és a szőnyegem láthatja ennek kárát. Kisebb bajom is nagyobb volt annál, hogy ezzel foglalkozzak.
A hátamra gördülve a plafont kezdtem fixírozni. Miután néma szürkesége nem nyújtott vigaszt, behunytam a szemem, és egyik kezemmel a homlokomon elkeztem végiggondolni a ma történteket, főleg a déluténra koncentrálódva. Lelki szemeim előtt, mintha csukott szemhélyam valami mozivászon lenne, láttam felvillani pillanatképeket, jeleneteket, közben hallottam a hozzájuk kapcsolódó hangokat. Mintha valami külső szemlélő, egy harmdik személy lettem volna a házban, olyan volt, mintha kívülről láttam volna az eseményeket. Ez persze csak rontott a helyzeten: egyre csak azzal szembesültem, mennyire, de mennyire esetlen voltam, és milyen idiótán viselkedtem..
Az oldalamra fordultam, az eddig a homlokomon nyugvó kezemet most a fejem alá tettem párna gyanánt.
Egyik kedvenc időtöltésem és egyben szokásom vettem elő: elképzeltem a helyzetet, amolyan "mi lett volna, ha.." stílusban: a fejemben teljesen máshogy zajlottak az események. Egyáltlán nem bénáztam, és mindig kész válasszal álltam elő, elkerülve a kínos csendeket.
A második variációban fel sem mentem Lizzy-hez. Udvariasan elutasítva az ajánlatot hazajöttem, és nem történt semmi. Nem hoztam sem magam, sem mást kíns helyzetbe. Elég kézenfekvő megoldás volt, a végeredmény mégsem tetszett. Hogy miért?
Mert Lizzy nem szerepelt a folytatásban...
Addid-addig gondolkoztam és mérlegeltem, és szidtam magam, míg végül úgy, ahogy voltam; ruhástól, mosdatlanul, elnyomott az álom. |
Hirtelen boldog lettem, mikor Shane azt mondta, biztosan találkozunk a közeljövőben.
-Nincs mit. Máskor is szívesen látlak- válaszoltam, mikor megköszönte, hogy itt lehetett. Az örömömet csak még jobban fokozta, mikor mondta, hogy ő is nagyon jól érezte magát. Nem tudtam mit mondani rá, csak kedvesen elmosolyodtam ma már úgy... Öhm... Sokadjára. Aztán, mikor mondta, hogy megismételhetnénk egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Megszólalni se tudtam. Kinyitottam a számat, de nem jött ki rajta hang. Háromszor próbáltam nekifutni, de nem jött ki hang a torkomon. Végül vettem egy mély levegőt, kifújtam és még egyszer megpróbáltam nekikezdeni a mondatnak.
-Igen, szerintem is- válaszoltam kissé remegő hangon.
- Nagyon örülnék neki, ha megismételnénk.- mondtam. A hangom végig remegett, sehogy se tudtam visszanyerni az eredeti hangszínemet. Annyira feldobódtam, hogy ha valaki le akarta volna vasárnap az arcomról a mosolyomat, az egy lehetetlen feladat lett volna. Tudtam, hogy később megint szomorkodni fogok, de abban a pillanatban semmi nem tudta volna lehervasztani a vigyoromat. |
Szóval újra találkozni szeretne? Érdekes. Eddig az emberek szinte örültek, ha messze elkerülöm őket - bár tudom, hogy ezt teljes egészében magamnak köszönhetem, én mégis elvoltam azzal a helyzettel. Engem sem idegesített senki, és én sem mentem senkinek az agyára.
Ezúttal viszont más volt a felállás. Hirtelenjében nem tudtam, mit is kéne felelnem, ami szintén meglepett. Általában már azelőtt kész válasszal rukkolok elő, hogy hallanám a feltett kérdést. Egészen idáig jó emberismerőnek tartottam magam, és elég rendesen számoltam az engem körülvevők kiszámíthatóságával, gondolván, úgysem tudnak olyan mondani, amire ne számítanék.
Most persze ez a gondolat - sőt, inkább nevezném életformának -, meghazudtolta magát.
Nem akartam elesettnek tűnni, így rávágtam az első legáltalánosabb dolgot, ami az eszembe jutott. Azzal úgy sem lehet megbántani senkit, nem?
- Persze, a közeljövőben biztosan összefutunk majd. Köszönöm a vendéglátást - vettem kissé túlságosan is udvariasra a formát. Még nekem is úgy hangzott, mintha a Király, vagy legalábbis valami felsőkategóriás fazon vendégelt volna meg...
Úgy döntöttem, megpróbálom menteni a menthetőt.
- Mmmh.. Örülök, ha jól érezted magad, és szeretném, ha tudnád, hogy ez kölcsönös - mondtam, próbálva minél barátságosabbnak tűnni. Erősen gondolkoztam, kimondjam-e, amit szeretnék, merjek-e kockáztatni, de végül megtettem. Elvégre, a férfinak kell kezdeményezni, nem..?
- Megismételhetnénk valamikor - böktem ki nagynehezen, bár hangom mintha messziről csengett volna, mintha nem is az enyém lenne. Olyan furcsának tűnt, hisz normális esetben sohasem mondanék egyet.
Már csak azt kéne kiderítenem, hogy ez miért nem "normális eset". |
Meglepett, hogy Shane azt hitte, hogy megbántott. A kérdésére csak megrázták a fejemet, nem akartam azt mondani, hogy "nem", mert úgy éreztem, hogy elcsuklana közben a hangom. Mikor megkérdeztem, hogy szerinte tényleg találkozunk-e még, egy pillanatra elgondolkodott, de végül nem válaszolt. Az viszont feltűnt, hogy halványan elpirult, de egy pillanattal később már el is fordította a fejét. "Mi történt? Miért pirult el? A kérdésem miatt?" gondolkodtam.
-Akkor tényleg mész?- kérdeztem és ismét elszomorodtam.- Nagyon remélem, hogy még fogunk találkozni. És esetleg lesz időnk egy kicsit többet beszélgetni- kezdtem búcsúzkodni, bár nem szívesen tettem.- És köszönöm ezt a délutánt, nagyon jól éreztem magam. Azt hiszem nagyon rég volt már ilyen jó délutánom- fejeztem be. "De jó is lenne még tovább beszélgetni. Bármiről, csak vele beszélgessek." gondoltam, közben reménykedtem benne, hogy hamarosan újra találkozunk. |
Az ajtóban várakoztam, míg utolért.
- Nem, köszönöm, inkább megyek. Eléggé elszaladt az idő, meg zavarni sem szeretnék, úgyhogy tényleg jobb, ha inkább indulok.
Kissé furcsálltam szomorkás arckifejezését.
- Öhmm.. Megbántottalak valamivel? - kérdeztem, bár egyáltalán nem lepett volna meg, ha igent mond. Az utóbbi időben valahova nagyon mélyre áshattam el barátságos énemet.. Talán Max vitte magával a sírba...
Gondolataimból következő kérdése zökkentett ki. Beletelt egy pár másodpercbe, míg minden szava eljutott az agyamig. Megkönnyebbülve nyugtáztam, hogy van rá esély, hogy nem a bunkóságom, hanem a távozásom miatt bánatos.
Várjunk.. hogy mi..?
A gondolatra halvány pír futott arcomba, megszínezve az egyébként falfehér bőrömet. Kissé oldalvást fordulva próbáltam másfelé nézni, hogy az eredmény ne legyen túl feltűnő.
Bár tisztában voltam vele, hogy elég goromba dolog figyelmen kívül hagyni más valaki kérdését, mégis úgy éreztem, képtelen lennék most bármit is mondani. Még két évnyi antiszocializálódás után is képes vagyok olyan helyzetbe kerülni, hogy csak enyhén remegő hanggal legyek képes válaszolni...? Elég kiábrándító.. |
Egy kicsit szomorú lettem, mikor Shane mondta, hogy megy. Én is utána mentem, a bejárati ajtónál megállt, hogy bevárjon. -Ha gondolod még maradhatsz, ha szeretnél- mondtam Shane-nek. "De jó lenne, ha maradna még. Olyan jó volt a vele töltött idő." gondoltam. Közben kinyitottam az ajtót, ha esetleg tényleg menne. "Vajon tényleg találkozunk még?" gondoltam.nem tudom, hogy miért, de nem szerettem volna, ha Shane elmegy. Úgy éreztem, ha elmegy megint unalmas lesz minden napom. -Tényleg úgy gondolod, hogy találkozunk még?- kérdeztem egy kicsit szomorúan. Azt csak nem mondhattam, hogy maradjon, mert az egy kicsit túl közvetlen lett volna. Vártam, hogy válaszoljon, közben próbáltam minél kevésbé kimutatni, hogy mennyire szomorú is vagyok valójában. Hát... Nem igazán sikerült. Na, nem baj. |
Szóval a Thunder Rage tagja..
- Nem tartozom egyik osztaghoz sem jelenleg. Jobb szeretem egyedül járni az utamat. Valahogy elrettent az, hogy függenem kéne valakitől, illetve, ami többet nyom a latban, hogy felelős lennék mások biztonságáért.. Bár azt hiszem, nagyjából erről szól ez a..."munka", nem? - kérdeztem vállat vonva.
Tudtam, hogy nem vonhatom ki magam a dologból, és rázhatom le a felelősséget csak úgy, de mindig is az tipikus "magányos farks" voltam, legalábbis mióta Max meghalt...
De hogy tudnék egyedül érvényesülni? Kijutni a falakon kívülre?
Sehogy.
Gondolataimból Lizzy következő kérdése zökkentett ki.
- Egy plakáton láttam, ha jól emlékszem - válaszoltam.
A következő kérdése kissé meghökkentett, bár tudtam, hogy nem bántóan szánta.
- N-Nem tudom, már én sem hallom... Akkor megyek is, köszönöm, hogy maradhattam. Még biztosan találkozunk. - hadartam el egyszuszra, és már kint is voltam a szobából. Ránéztem az órámra.
Egy kissé elszaladt az idő.. Bár, nem mintha annyira várnának haza.. Már annak is örülnek, ha kimozdulok.
Megálltam a bejárati ajtó előtt, hogy megvárjam Lizzy-t.
|
-Egyáltalán nem gond- mondtam Shane-nek, mikor megkérdezte, hogy maradhat-e amíg teljesen eláll az eső. A következő kérdését könnyen meg tudtam válaszolni.
-A Thunder Rage-ben vagyok- válaszoltam.
- Ha minden igaz, nem sokára már mehetek az osztaggal falakon túli expedícióra is. És te? Te tartozol valamelyik osztaghoz?- kérdeztem. A következő kérdésére nem tudtam mit felelni.
-Nem hallottam semmit arról, hogy osztagvezető választás lenne. Hallottad valahol, vagy láttad?- kérdeztem. "Én mindig lemaradók minden fontos hírről. Hát ez van, ilyen az én formám." gondoltam és kinéztem az ablakomon. "Vajon esik még az eső? Mert én már nem hallom, hogy kopognak az esőcseppek az ablakon. Lehet, hogy elállt?" gondolkodtam tovább, majd csak úgy hirtelen feltettem egy kérdést.
-Szerinted esik még az eső, Shane? Mert már nem hallani az esőcseppek kopogását- mondtam merengve. |
 Hátranéztem a vállam fölött, ahogy Lizzy leült az ágyára. Mivel nem messze volt tőle az ablak, akaratlanul is, már-már tudatalatt, kilestem az ablakon. Úgy tűnt, a vihar lábbhagyott, de még így is csepergett egy kicsit.
- Még esik, nem gond, ha megvárom, míg teljesen eláll? - kérdeztem, miközben elfogadtam a felajálott helyet mellette az ágyon.
- Egyébként, te tagja vagy valamelyik osztagnak? - kérdeztem, csak úgy, hogy fenntartsam a beszélgetést. Lényegében, csak két álaszlehetőség állt fenn előtte: az egyik esetben, csak úgy, mint ép, osztag nélkül, jelenleg egyedül járja útját, másik lehetőségként pedig a Thunder Rage osztag tagj lehet, mivel jelenleg az újoncok csak ehhez csatlakozhatnak.
- Jut eszembe, nem most tartanak osztagvezetői választást? - kérdeztem, ahogy hirtelen bevillant a szemeim elé egy kép egy ilyesmi feliratról az egyik oszlopon lógó poszterről. Ha jól emlékszem, valami hasonló állhatott rajta, de csak futó pillantást vetettem rá, így nem voltam biztos a dolgomban. |
Mikor Shane megkérdezte, hogy megnézheti -e a tolltartómat, csak bólintottam.
-Köszönöm- mondtam.- Nem szeretem, ha a szobámban rendetlenség van. Azt hiszem, a falon lévő rajzok vannak egy kicsit rendezetlenül, de hát azzal nem tudok túl sok mindent kezdeni.- válaszoltam, mikor mondta, hogy sose tudja magát rászánni a rendrakásra.
- Hogy őszinte legyek, én mindig találok rá időt, hogy rendet rakjak itt. Ez az én... Az én... Nem tudok rá jo szót mondani. Most egyszerűen nem jut eszembe a megfelelő szó- vakargattam meg a tarkómat. "Hű, miért vagyok ennyire... Nyílt? Őszinte? Ilyen eddig még nem volt. Ez most nagyon új." gondolkoztam el egy kicsit. Nem jutott eszembe jobb ötlet, hogy miről beszélgessünk, úgyhogy az első dolgot, ami csak úgy jött, megkérdeztem.
-Nem ülsz le?- kérdeztem egy picit bátortalanul. Én elindultam az ágyamhoz, hogy szokásomhoz híven egészen a fejtámlához ülve összehúzzam magam. Nem tudtam, hogy hány óra van, azt se, hogy esik-e még az eső, de nagyon jól éreztem magam Shane társaságában. Nem akartam, hogy elmenjen. |
Nagy nehezen sikerült visszaragasztani a rakoncátlan lapot.
- Remélem, kitart egy darabig - mondtam, majd elléptem Lizzy mögül.
- Megértem, tényleg szépek - válaszoltam, mikor mondta, hogy azokat is ki fogja ragasztani.
Még egyszer körülnéztem a szobában. Ezúttal megakadt a szemem egy tolltartó-szerűségen. Odamentem az asztalhoz, hogy közelebbről is megnézzem.
- Szabad? - kérdeztem a félig nyitott tolltrtóra mutatva, de szinte meg se várva a választ már ki is nyitottam. Egy csomó ceruza sorakozott benne katonás rendben, színesek, grafitok egyaránt, gondosan, szín, illetve puhaság lapján rendszerezve.
- Hű.. Szép készlet. Nekem is van egy hasonlóm, de abban káosz uralkodik... Szinte alig találom meg benne, amit keresek, de akárhányszor próbálom magam rávenni a rendszerezésre, valahogy mindig eszembe jut valami, amit szívesebben csinálnék helyette - "vallottam be". |
-Nem tudok róla, hogy lenne itthon kétoldalú ragasztó- mondtam még mindig a falhoz szórítva rajzot. A képeim már kezdtek elzsibbadni, de nem akartam elengedni. Aztán Shane mellém lépett, felém nyújtotta a rajzokat, és a celluxal olyan erősen a falhoz ragasztotta a lapot, amennyire csak tudta. Én meg közben a rajzaimat fogtam és vártam, hogy Shane egy kicsit hátrébb lépjen mögülem, mert addig nem igazán tudtam bármerre is elmozdulni.
-Köszönöm a segítséget, Shane- mondtam, mikor felragasztotta a rajz lehullott sarkait.- Még nem tudom, hogy mikor fogom kiragasztani ezeket, de biztos, hogy ki fognak kerülni a falra. Azok a kedvenc rajzaim, mindenképpen szeretném kirakni őket- válaszoltam meg a kérdését, amit azelőtt tett fel, hogy a celluxal kezdett volna babrálni. |
 Talán a szép idő csalogatott ki ma reggel az utcákra, hiszen a héten először hagyott alább a szél, talán valami más, nem is tudom. Még így se mertem csak úgy egy szál ingben kimenni, inkább magamra vettem a dzsekimet. Legalább az emberek kicsit távol tartották magukat tőlem. Szép idő ide vagy oda, a személyes teremre mindenképpen igényt tartok. Néha-néha lopva körülpislantottam, hátha találok valami tennivalót, amivel hasznossá is tehetem ezt a kis sétát, és ne csak kóboroljak céltalanul. Ha nincs mit tennem, mindenfelé elkanyarognak a gondolataim, és esetleg olyasmi juthat eszembe, amit el akartam felejteni már régóta.
Egy ilyen körülpislantás alkalmával láttam meg a lányt a fogadó előtt egy csésze kávé társaságában. Eljátszadoztam a gondolattal, mi lenne, ha beleesne a feje a csészébe, de eléggé úgy tűnt, hogy bizony az esélye fennáll, és azért én se voltam egy annyira kárörvendő alak, hogy ezt csak úgy hagyjam. Felé vettem az irányt, és bizonytalanul megkocogtattam a vállát. A hangom a sok hallgatástól rekedt, ahogy megszólalok.
- N-ne itt aludj... |
 Ha valaki megkérdezte volna tőlem, hogy mennyit aludtam az elmúlt pár napban, valószínűleg a képébe röhögtem volna, közölve, hogy "Az alvás gyengéknek való". Most viszont már éreztem, hogy hiába a rengeteg koffein, meg a folyamatosan koszolódó kávéscsészék, a testem pihenésért könyörgött. Ezzel szemben az agyam teljesen éber volt, és csak azon tudtam gondolkodni, hogy mi vár rám a jövőben.
- Óriások, többnyire - nyögtem halkan, inkább magamnak, mintsem másnak. A fogadó teraszán amúgy sem ültek rajtam kívül sokan, azok meg tudtommal nem velem foglalkoztak. Jobban is jártak, nem igazán voltam beszélgetős kedvemben, hacsak az illető nem kínált volna meg az örök energia italával. De mivel azt még nem találták fel, maradt a jó öreg kávé, amivel szokás szerint úgy szemeztem, mintha házasságot akarnék kötni vele, minél előbb. Szemeim félig már lehunyva pihentettem, miközben monoton kevergettem a folyadékot, és hallgattam, ahogy halkan csörömpöl a csésze. Mindjárt elalszok... |
Átvettem a felém nyújtott lapokat. Egymás után, mindig a kupac aljára helyezve a megnézett darabokat végigfutottam a rajzokon.
- Szépek, tetszik stílusod. Ezeket miért nem rakod ki? - kérdeztem egy pár tetszetősebb darabot kiemelve a halomból, mikor megláttam, hogy a ragasztóval küzd.
- Talán próbáld kétoldalú ragasztóval, azok erősebbek. Csak aztán nehezebb leszedni. - javasoltam.
- Ha hozol, segíthetek felragasztani. De, végül is, ez a ragasztó is megteszi, ha nincs kétoldalú. - mondtam, és elkértem a ragsztót.
- Megfognád, míg megragasztom felül? - kértem Lizzytől, és mögé állva leszakítottam a fogammal egy darabot a celluxból, majd megpróbáltam minél jobban a falhoz erősíteni vele a rajzot. |
Mikor Shane megkérdezte, hogy megnézheti-e többi rajzomat, nem válaszoltam, csak bólintottam, és már kerestem is elő. -Tessék, itt vannak- nyújtottam felé egy, már kicsit szakadt mappát, benne a rajzaimmal. "Szóval szokott rajzolni, viszont nincs más, amit szeretne." gondolkozam el. Egy ideig csendben álldogáltam és vártam, hogy mit fog Shane mondani a rajzaimra. Nem jutott eszembe semmi, amit mondhattam volna. Végül csak vártam tovább, közben pedig végignéztem a kiragasztott rajzokon. Szerettem nézni őket, de nem tudom, hogy miért. -A francba- mondtam, mert észrevettem, hogy az egyik rajz készül leesni a falról.- Miért esnek le folyton?- kérdeztem és közben odamentem, hogy visszaragasszam.- Minden héte van egy-két rajz, ami le akar esni. Nem jó a ragasztó, amivel kiragasztom, vagy miért nem maradnak ott?- néztem Shane-re egy csöppet segítségkérően. |
- Megértelek. - feleltem egy halvány mosoly kíséretében, mikor zt mondta, utál csendéleteket rajzolni. - Nem igazán engedi... hogy is mondjam... szárnyalni a fantáziát - tettem hozzá kissé zavarban. Nem igazán illettek hozzám ezek a nagyratörő kifejezések.
- Szép a szobád. Tetszik a színe. Hm? - fordultam felé érdeklődve, mikor a még ki nem ragasztott rajzairól kezdett beszélni.
- Esetleg megnézhetem őket? - kérdeztem rájuk utalva.
- Egyébként, néha én is rajzolok, de nem túl gyakran. Lenne rá ugyan időm, de valahogy sosem sikerül visszaadnia a rajznak azt a képet, amit elképzeltem.. Lerajzolni viszont egész jól tudok. - vontam meg a vállamat. - Más hobbim nem nagyon van, azt hiszem. - fejeztem be elgondolkodva.
|
Mikor Shane válaszolt, gyorsan megittam a maradék vizemet is, leraktam az asztalra a poharat, és Shane után indultam, aki már kint volt a folyosón. Elindultam a szobám irányába, és közben elgondolkoztam a kérdésen, amit Shane feltett. -Hát, mikor mit. Legtöbbször lovakat, volt már, hogy kinéztem az ablakon és azt rajzoltam le, amit láttam. Csendéletet viszont utálok rajzolni- mondtam. A szobámhoz érve, kinyitottam az ajtót, bementünk, majd visszazártam az ajtót. -Hát ilyen lenne. Ez az én szobám- mondtam, széttárva a karomat a szoba közepén állva. A fal, a szekrények még az ajtó háulja is tele volt a rajzaimmal. Lovak, tájképek, lovak egy adott tájba berakva. Igen, virít róla, hogy az én szobám. -Van még egy pár rajz, amit nem tudtam még kiragasztani, de látod, már hely sincs rá- mosolyodtam el.- Neked van valami hobbid, Shane?- kérdeztem, mert eléggé érdekelt, hogy ő mit szokott csinálni szabadidejében. |
[137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
